DVTK: Ha együtt maradunk, meg kell ragadnunk az élvonalban – Márkvárt

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.12.23. 10:14
null
A DVTK a tűzzel játszik (Fotó: Szabó Miklós)
A gyenge kezdés után magukra találat a piros-fehérek, de elképesztő, hogy sorozatban harmadszor is a kieséssel dacolnak a klubnál.
VÉLEMÉNY

Nagyon rosszul kezdtük a szezont, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyengén szerepelünk. Én is azt hittem, hogy elköszönnek a vezetők Fernando Fernández vezetőedzőtől, de úgy tűnik, jó döntésnek bizonyult, hogy bíztak benne. Egyre jobban szerepel az együttes, az utóbbi néhány fordulóban bravúrokat is elért, ez örömteli hír. Bár jelenleg bennmaradást jelentő helyen vagyunk, nem szeretnék több éles hajrát átélni – ezért remélem, hogy akár három-négy meghatározó labdarúgó is érkezik a téli szünetben.

SALAMON József, a DVTK korábbi hátvédje

Túlzás azt állítani, hogy aranykorát éli a DVTK. A klub az elmúlt években csak botladozott és a kiesés ellen harcolt. A 2016–2017-es idényben a 10., vagyis éppen bennmaradást érő helyen zárt, na de hogyan?! Bódog Tamás együttese az utolsó fordulóban a Debrecennel játszott, és 3–1-re kikapott. Így pedig az MTK Budapest a saját kezébe vehette a sorsát, hiszen ha nyer Pakson, a vonalat alatta húzzák meg, és a DVTK esik ki. A miskolciak szerencséjére 1–1-es döntetlen született a paksi bajnokin, így bent maradtak az NB I-ben.

A klubnál ekkor azt gondolhatták, elég volt a szívinfarktusközeli meccsekből, s a 2017–2018-as idényben megmutatják, mire képesek. Hihetetlen, de megint nem ez történt, sőt még hajmeresztőbb volt a hajrá! Az ekkor már a Bódog Tamást váltó Fernando Fernández vezette együttes újfent az utolsó fordulóra hagyta a döntést: a DVTK az erősen tartalékos Videotont fogadta. A meccs végéhez közeledve 1–1-es állást mutatott az eredményjelző, ez azt jelentette, hogy búcsúzik az élvonaltól a patinás diósgyőri klub. De érkezett Makrai Gábor, s a 87. percben gólt szerzett. Minden csodásnak tűnt, amikor a 92. percben a fehérvári Pátkai Máté lába lövésre lendült – de a labda nem a hálóban kötött ki, hanem a lécen csattant. Így a többi eredmény alakulásának, valamint az óriási szerencsének hála, ismét megmenekült a DVTK.

Eredmények, házi góllövőlista, a játékosok rangsorhelyezése – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
Eredmények, házi góllövőlista, a játékosok rangsorhelyezése – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!

 

Az idén nyáron megint fel lehetett tenni a kérdést: meddig lehet játszani a tűzzel?

A jelek szerint még lehet...

Erre a szezonra is „vékony” keretet alakított ki a vezetőség és a szakmai stáb, így korántsem meglepő, hogy az együttes a tabella alsó felében szerénykedik. Augusztusban a klub vezérkara szerint Busai Attila és Ugrai Roland munkája is hagyott kívánnivalót maga után, ezért mindkettejüket előbb a második csapathoz irányították, majd a hónap végén felbontották a szerződésüket. Nem kérdés, a nagyobb érvágást az ötszörös válogatott Ugrai Roland távozása jelentette, váratlan húzásai hiányoznak a csapat játékából. Ez attól függetlenül is igaz, hogy az előző idény tavaszán csupán egy gólig jutott. A támadót nem sikerült pótolni, ezt jelzi, hogy a házi góllövőlistát jelenleg Florent Hasani vezeti négy góllal...

Ebben a szezonban egyelőre egy fiatal, saját nevelésű játékos mutatkozott be a DVTK-ban, Fernando Fernández Tóth Boriszt dobta be a mély vízbe, igaz, a 16 esztendős középpályás az MTK Budapest elleni (3–2) bajnokin csak két percet tölthetett a pályán csereként.
Ritka, hogy egy szezonban három kapus is szerephez jut, Diósgyőrben mégis megtörtént. A legtöbbször Antal Botond állt a gólvonalon (12 alkalommal), őt követi Bukrán Erik négy lehetőséggel, míg Ivan Rados kétszer léphetett pályára az ősszel.
Három gólt szerzett, de még adós a kimagasló teljesítménnyel Tajti Mátyás, aki négy év után tért haza. A húszéves játékos 2014-ben szerződött a Barcelona akadémiájára, két évvel később a Málaga utánpótlásába került, majd a nyáron Diósgyőrbe szerződött.

Az első tizenhárom fordulóban egyszer nyert Fernando Fernández csapata, háromszor ikszelt és kilencszer vereséget szenvedett – ráadásul gyenge játékkal. A spanyol tréner hétről hétre azt szajkózta, látja a fejlődést, s természetesen sokat kell még dolgozni, de egyre csak fogyott körülötte a levegő. Amikor már mindenki azt hitte, útilaput kötnek a talpára, hirtelen megtáltosodott az együttes, s a legutóbbi öt őszi bajnokiján tizenegy pontot söpört be.

Lehet, hogy megérte türelmesnek lenni?

A néhány jobb eredménytől függetlenül ugyanúgy veszélyben van a csapat, amely egy ponttal előzi meg a Kisvárdát, és ha a téli szünetben nem erősítik meg a keretet, hasonló izgalmak várhatnak rá, mint az elmúlt két idényben.

(Fotó: Szabó Miklós)
(Fotó: Szabó Miklós)
FÉNY ÉS ÁRNYÉK
Bár már nem járnak annyian a Diósgyőr hazai bajnokijaira, mint öt-hat éve, így is jó hangulatú meccseket rendeznek a korszerű, új arénában. A kitartó szurkolók előtt le a kalappal, hiszen csapatuk évek óta szenved, ők azonban akkor is kitartanak, ha csak a bennmaradás kivívása a cél.
Az elmúlt időszak a DVTK labdarúgócsapatát működtető Diósgyőr FC Kft. tulajdonosainak üzengetéseitől volt hangos. A kisebbségi tulajdonos Miskolc város polgármestere, Kriza Ákos többször élesen kritizálta a klubvezetőséget. Nem tudni, ez kinek használ, de a klubnak és a csapatnak biztosan nem.
MÁRKVÁRT DÁVID: TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL

– Meglepődött a klubcserén?
– Igen, hiszen csapatkapitányként szerepeltem Felcsúton, ráadásul a szezon elején kezdőként játszottam a csapatban. Aztán három év után elköszöntünk egymástól, és szeptemberben már bemutatkozhattam a Diósgyőrben. A Mezőkövesd elleni bajnokin játszottam először, sajnos kikaptunk, akárcsak a következő öt bajnokin. Nyilván nem ilyen kezdésről álmodtam.

– Ebben az időszakban Fernando Fernández távozásáról lehetett hallani – a spanyol szakember azonban maradt. Gondolta volna?
– Mi is több helyről hallottuk, hogy elküldhetik az edzőt, de bárki kérdezett minket, azt mondtuk, hiszünk benne. Teljes mellszélességgel mellette álltunk, mert hittük, hogy előbb-utóbb beérik a munka, amelyet végzünk. Végre az eredmények is jönnek, legyőztük a Debrecent, az MTK-t és a Paksot is, a Haladás, valamint a Kisvárda ellen pedig döntetlenre végeztünk.

– Csupán egy pontra állnak a kiesést jelentő tizenegyedik helytől. Alkalmas a keret a bennmaradás kiharcolására?
– Szerintem igen. A vérfrissítés híve vagyok, mert egy-két játékos érkezése mindig jót tesz a keretnek, mégis azt mondom, ha együtt marad az együttes, akkor is meg kell ragadnunk az élvonalban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik