DVTK: fiatal edzővel bővült a szakmai stáb – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 16:41
null
Vég Csongor lett a DVTK másodedzője (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy fiatal edzővel bővült az együttes szakmai stábja. A 34 éves Vég Csongor az első csapatot irányító Fernando Fernández munkájának segítése mellett az NB III-ban szereplő tartalékok vezetőedzője is lesz.

A 34 éves Vég Csongor korábban a BKV Előrénél, a Budapest Honvédnál és a Csíkszeredánál is utánpótlásedzőként dolgozott, legutóbb az NB II-es Siófoknál volt másodedző.

A miskolci klubnál kettős feladatot lát majd el: az NB I-es csapatnál másodedző, az NB III-ban szereplő tartalékgárdánál pedig a vezetőedző lesz.

Diósgyőrbe Tajti József sportigazgató hívott, akivel a Székelyföld Labdarúgó Akadémián dolgoztam együtt – mondta Vég Csongor a dvtk.eu-nak. – Eddig is tudatosan építettem a karrieremet, sikerült mindig egy szintet előre lépnem. Az utóbbi egy évben kétszer is munkahelyet váltottam, Diósgyőrben hosszabb távra tervezek. A spanyol edzők által képviselt futballfilozófia közel áll hozzám, fejlődésem érdekében a DVTK tökéletes választás. Jó körülmények közé, és nagyon jó helyre kerültem. Az első csapat stábjában Antonio Munozzal együtt másodedzőként Fernando Fernández munkáját segítem a felkészülés során, míg a tartalékgárdánál én leszek a vezetőedző, ezzel hidat képezve az utánpótlás és az első csapat között. Ismerős a feladat, Csíkszeredában hasonló, kettős feladatot láttam el.”

„Vég Csongort nagyon tehetséges edzőnek tartom, ismerem a munkáját, ismerem a gondolkodását. Ugyanazon módszer szerint dolgozik, mint Fernando Fernández, így könnyen be tud illeszkedni a stábba, és jól fogja segíteni a vezetőedző munkáját – fogalmazott Tajti József sportigazgató. – Emellett ő lesz a tartalékcsapat vezetőedzője is, azaz mindig lesz egy ember az első csapat stábjából, aki közvetlenül figyeli a fiatalok teljesítményét, így az arra érdemesek könnyebben feljebb tudnak lépni. A heti munka során a tartalék- és az U19-es csapat kerete együtt készül Vég Csongor és Fogarasi Zoltán vezetésével, a hétvégén pedig a döntésük alapján dől el, ki lép pályára az NB III-ban, és ki az U19-es bajnokságban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik