DVTK: Felcsútról érkezett fiatal magyar támadó – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 10:22
A labdarúgó NB I-re készülő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, kölcsönvette Kiss Tamást, a Puskás Akadémia 19 esztendős támadóját.

A 2000-es születésű korosztályos válogatott futballista – akit az MLSZ korábban megválasztott az év felfedezettjének – 2018 nyarán a Szombathelyi Haladástól igazolt a felcsútiakhoz. Az ősszel tíz mérkőzésen jutott szóhoz az NB I-ben, ám csak egyszer volt a kezdőcsapat tagja. A Magyar Kupában három találkozón összesen háromszor volt eredményes, mindhárom gólját a Maglódi TC elleni 15–0-s győzelem során szerezte.

Kiss Tamás – aki az NB I első 2000-es években született játékosa – a szezon végéig kölcsönben szerepel Feczkó Tamás csapatában.

„Nagyon örülök, hogy tavasszal Diósgyőrben játszhatok kölcsönben – idézi a dvtk.eu Kiss Tamást. A bajnokság első felében a PAFC csapatában kevés szerepet kaptam, ezért a menedzseremmel közösen a váltás mellett döntöttünk, mert a karrierem érdekében az a legfontosabb, hogy játsszak. A klubom sem zárkózott el az ötlettől, ezért amikor megkeresett a DVTK, akkor el tudtam fogadni az ajánlatot. Természetesen jól ismerem a DVTK-t, próbálja játszani a focit, ami fekszik nekem. Felcsúton Márkvárt Dávid és Braniszlav Danilovics, Szombathelyen Iszlai Bence és Polgár Kristóf volt már a csapattársam, így több ismerőssel is találkozok az öltözőben. Utóbbival jó barátok vagyunk, a pályán kívül is tartjuk a kapcsolatot, amikor felhívtam, ő is biztatott, hogy öltözzek piros-fehér mezbe. Bízom benne, hogy ez a kölcsönjáték hasznomra válik, és én is tudok segíteni új csapatomnak.”

„Kiss Tamás egy kiemelkedően tehetséges labdarúgó, örülök, hogy tavasszal Diósgyőrben játszik – nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. – Lendületes középpályás, aki emellett gyors irányváltoztatásokkal hatékonyan tud játszani a védőkkel szemben. Fiatal korát meghazudtoló egészséges önbizalommal rendelkezik, ennek köszönhetően határozottan keresi az egy az egy elleni szituációkat. Jó rúgótechnikával rendelkezik, 18 éves kora előtt már hét gólt szerzett az élvonalban. Ugyan nem magas, de nagyon agilis és kiváló ütemérzékkel rendelkezik, ezért védekezésben is hatékony.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Ricardo Cortés (kolumbiai, Club Destroyer’s – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország)
Kölcsönbe érkezők: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók: Martin Juhar (szlovák), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik, Szabó Bence, Tóth Barnabás, Zsolnai Richárd, Óvári Zsolt (Mezőkövesd, próbajáték), Ternován Patrik (Mezőkövesd, próbajáték)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Artem Favorov (ukrán, Deszna Csernihiv – Ukrajna), Jakub Plsek (cseh, Sigma Olomouc – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Kiss Tamás (DVTK)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik