DVTK: egy támadó hosszabbított, négyen kölcsönbe mennek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.05. 11:54
Több fiatal játékosát is kölcsönadja a DVTK labdarúgócsapata, ugyanakkor Bacsa Patrik szerződést hosszabbított a klubbal.

„A mai napon meghosszabbította december 31-én lejáró szerződését Bacsa Patrik, a DVTK saját nevelésű támadója” – írja a diósgyőri klub honlapja, a dvtk.eu.

Bacsa Patrik 164 mérkőzésen szerepelt az élvonalban a DVTK színeiben és 25 gól fűződik a nevéhez , a legutóbbi szezonban 19 meccsen egy gólt szerzett az NB I-ben.

„Mindenki tudja, hogy mit jelent számomra a DVTK, ezért végtelenül boldog vagyok, hogy a klub hosszú távon számít rám – nyilatkozta Bacsa Patrik a dvtk-.eu-nak. – Sohasem szerettem volna máshol játszani. Külön öröm számomra, hogy együtt dolgozhatok Fernando Fernándezzel, hiszen nap mint nap nagyon sokat tanulhatok tőle. Úgy érzem, hogy az előttünk álló szezon jóval sikeresebb lesz, mint az előzőek, én pedig szeretnék még nagyon sok gólt rúgni a csodálatos arénánkban."

„Bacsa Patrik télen lejáró szerződését hosszabbítottuk már most meg – tette hozzá Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Nagyon fontos számunkra, hogy helyi kötődésű, saját nevelésű játékosok is legyenek a csapatban, akik Diósgyőrben nőttek fel, és tudják, hogy mit jelent az itt élő embereknek a DVTK. Tőle is azt várjuk, hogy a következő szezonban robbantani fog, húzóemberré válik és biztos vagyok benne, hogy a gólokkal sem marad majd adós.

A diósgyőriekkel kapcsolatos hír, hogy négy fiatalt is kölcsönadott a klub NB II-es csapatokhoz. A legutóbb Kazincbarcikán szereplő Boros Gábort a Budafoknak, Szabó I Balázst Siófok után ezúttal a Balmazújvárosnak, ahogy Ternován Patrikot is, Kitl Krisztiánt pedig Sopron után a Ceglédnek adta kölcsön a DVTK.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Tomislav Mazalovic (horvát, Inter Zapresic – Horvátország), Vernes Richárd (szabadon igazolhatóként, legutóbb ZTE)
Kölcsönbe érkezők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Antal Barna (romániai, FK Csíkszereda, Románia – próbajáték), Szofian Dzsebari (marokkói-spanyol, FK Csíkszereda, Románia – próbajáték), Nikházi Márk (Paksi FC)
Távozók: Diego Vela Vázquez (spanyol), Szarka Ákos (szlovákiai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Boros Gábor (kazincbarcikai kölcsön után Budafok), Szabó Balázs (siófoki kölcsön után Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros), Kitl Krisztián (soproni kölcsön után Cegléd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia, kölcsön után végleg?), Lipták Zoltán (ETO FC Győr, ZTE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik