DVTK: ebből krimi is lehet – NS-értékelés, 9. rész

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.01.02. 09:46
null
Feczkó Tamás felrázta a diósgyőrieket, Rui Pedro is veszélyesebb lett az irányításával (Fotó: Tumbász Hédi)
Úgy tűnik, segített az edzőváltás, a Fernando Fernández helyére érkező Feczkó Tamással eredményesebb a csapat, de még a veszélyzóna közelében van.  

Nem könnyű mostanság a Diósgyőr-drukkereknek.

Miután sorozatban három idényben is drámai körülmények között, rendre az utolsó (!) fordulóban maradt bent a csapat az NB I-ben, a keret változását figyelve arra lehetett számítani a nyáron, a 2019–2020-as idény sem lesz sétagalopp a DVTK-nak, sőt.

S így is történt: a Honvéd elleni győzelem után (2–1) négy vereség következett, ez Fernando Fernández állásába került. Érdekes, hogy éppen a Ferencváros elleni kudarc (0–1) után köszönték meg a munkáját a spanyolnak, de aki látta a mérkőzést, tanúsíthatja, úgy nem szabad kikapni, ahogyan a Diósgyőr. Mégpedig azért nem, mert a hazaiak már az ötödik percben emberhátrányba kerültek Isael kiállítása után, s bár az egyértelmű, a Fradi lényegesen erősebb csapat, de elképesztő volt látni, hogy tíz ember ellen sem volt esélye a DVTK-nak nemhogy a győzelemre, még a pontszerzésre sem. Bár a lefújás után Fernández arról beszélt lapunknak, bízik benne, hogy kikászálódnak a gödörből, csomagolnia kellett – nem csak neki, Tajti József sportigazgatónak is.

Fernando Fernández másfél évig irányította a DVTK-t, s bár akadtak pozitív jelek, fellángolások, összességében nem jutott egyről a kettőre a csapat – az igazsághoz tartozik, hogy NB I-es szinten gyenge kerettel kellett dolgoznia a spanyolnak. Bár Feczkó Tamás megörökölte ezt a játékosállományt, ne feledjük, közben három labdarúgó is Diósgyőrbe szerződött: Iszlai Bence stabilizálta az együttes középpályás védekezését, Mirko Ivanovszki és főleg a Ferencvárostól érkező Rui Pedro a támadásokban segít sokat, a portugállal lényegesen veszélyesebb a piros-fehérek játéka.

Ugyanakkor látni kell, a DVTK Feczkó Tamás érkezésével sem játszik látványosan, de legalább már eredményesebb: egyelőre öt-öt bajnoki győzelem és vereség mellé egy döntetlen párosul. A Magyar Kupából kiesett a csapat, az NB II-es MTK bizonyult jobbnak nála. Egyértelmű, a diósgyőriek támadójátéka rendkívül vérszegény, a Kaposvár után (15) a DVTK szerezte a legkevesebb gólt (16) a szezonban, ebben a mutatóban mindenképpen előre kell lépnie, ha nem akar újra infarktusos végjátékot a bajnokságban. Bár tíz diósgyőri játékos is betalált már az ellenfelek kapujába, jelzésértékű, hogy a legeredményesebb DVTK-játékos Szerhij Sesztakov – mindössze három góllal...

A NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A FOTÓRA!
A NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A FOTÓRA!

Nem is lehet kérdés, meg kell erősíteni a keretet. Az mindenképpen kedvező hír a DVTK-drukkereknek, hogy Márkvárt Dávid meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését, így az alapembernek számító, háromszoros válogatott középpályás Diósgyőrben marad. Ha nem történik jelentős változás (legalább három-négy meghatározó futballista érkezése), akkor inkább hátrafelé, mintsem előre kell tekingetniük a klub híveinek a tabellán. Rendkívül szoros a mezőny, a DVTK mindössze két ponttal előzi meg a már kieső helyen álló ZTE-t, de csak öttel szerzett többet az ötödik Újpest.

Hogy mit hozhat a tavasz, az már az első két tavaszi fordulóban eldőlhet: a piros-fehérek a jelenlegi két kiesővel, a ZTE-vel (idegenben) és a Kaposvárral (otthon) játszanak.

ISZLAI BENCE ÉRZI A MEGBECSÜLÉST

– Nem mindennapi, kemény idénykezdetet tudhat maga mögött.
– Valóban, hiszen Mezőkövesden nem számítottak rám, a keretbe is alig kerültem be, ezért én kértem a klubvezetőket, hogy engedjenek el, hiszen játszani szerettem volna. Nehezen éltem meg ezt az időszakot, már zajlott az idény, a keretek szépen lassan beteltek, nagy volt a bizonytalanság körülöttem. Amint hivatalossá vált, hogy távozom, Feczkó Tamás hívott, tartsak vele, számítana rám.


– Akkor már a Diósgyőr kispadján ült a szakember?
– Nem, akkor még szó sem volt erről a lehetőségről, mi több, korábbról nem is ismertük egymást, korábbi szombathelyi edzőmmel, Pacsi Bálinttal, a DVTK jelenlegi másodedzőjével vagyok jó kapcsolatban, ő adta meg az elérhetőségemet Feczkó Tamásnak. Amikor őt a DVTK szerződtette, hívott, én meg mentem.

– Úgy tűnik, mindketten jól döntöttek.
– Az biztos, hogy én egy percig sem bántam meg. Úgy érzem magam, mintha évek óta a Diósgyőrben játszanék, a klub alkalmazottjaival és a szurkolókkal is jól kijövök, érzem a bizalmukat, a megbecsülésüket, ami rengeteget számít. Ami a csapatot illeti, olyan szoros a mezőny, hogy előre és hátrafelé is kell tekingetnünk a tabellán. Ha három pontot szerzünk, azt figyeljük, mennyire vagyunk a dobogótól, ha vereséget szenvedünk, akkor meg azt, mennyire van a kiesőzóna... Az biztos, ha kiesik néhány kulcsember, nehezen pótoljuk őket, így mindenképpen meg kell erősíteni a keretet – de ez már a vezetőség feladata.






VÉLEMÉNY
„Fernando Fernándezzel kevés pontot szerzett a csapat, ráadásul a csapatszellem is gyengének tűnt. Feczkó Tamás érkezésével javult a helyzet, örültünk, hogy kikérte az idősebb korosztály véleményét is, az persze más kérdés, ebből mit fogad meg, mit hasznosít. Nem is lehet kérdés, meg kell erősíteni a keretet, hiszen például látszott, a hajrában a sérült Márkvárt Dávidot nem sikerült pótolni. Ami a kapusposztot illeti: Braniszlav Danilovics meglátásom szerint közepesen teljesített, sajnos az év utolsó bajnokiján, a Ferencváros ellen elkerülhető gólt kapott. Tavasszal jobb teljesítményre lesz szükség a DVTK-tól, s akkor stabil középcsapattá válhat” – mondta a Nemzeti Sportnak Veréb György, a DVTK korábbi kapusa, kapusedzője.
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15113 129–14+1536
2. Mol Fehérvár FC16102 431–17+1432
3. Mezőkövesd Zsóry FC16 84 420–13 +728
4. Puskás Akadémia FC16 74 526–20 +625
5. Újpest FC16 73 623–22 +124
6. Budapest Honvéd16 73 619–20 –124
7. Kisvárda16 62 818–22 –420
8. Debreceni VSC15 61 825–30 –519
9. Diósgyőri VTK16 61 916–24 –819
10. Paksi FC16 52 920–29 –917
11. Zalaegerszegi TE FC16 45 723–22 +117
12. Kaposvári Rákóczi FC16 31315–32–17 9

A következő részben az egyre mélyebbre kerülő Paksi FC őszi szereplését értékeljük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik