DVTK: argentin és uruguayi próbajátékos érkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.14. 17:45
null
A DVTK próbajátékosai (balról jobbra): Bruno Sellanes, Iago Borges és Hursán György (Fotó: dvtk.eu)
Egy magyar, egy argentin és egy uruguayi próbajátékossal a soraiban kezdte meg a felkészülést vasárnap a tavaszi idényre a Diósgyőr labdarúgócsapata.

 

 

A 20 esztendős Hursán György évek óta az 1860 München utánpótláscsapataiban pallérozódik. A békéscsabai nevelésű, középpályásként és védőként bevethető sokszoros utánpótlás-válogatott játékos 2014 őszén csatlakozott a müncheni klubhoz. Hursán György sportos családból származik, nevelőapja az élvonalbeli játékvezető, Iványi Zoltán – olvasható az ifjú játékosról a dvtk.eu-n.

A 19 éves argentin Iago Borges a támadósor közepén érzi legjobban magát, ahonnan egyaránt kiszolgálhatja a társakat, ugyanakkor az ellenfél kapujára is veszélyes – mutatta be az egyik dél-amerikai próbajátékost a klub honlapja.

A szintén 19 éves Bruno Sellanes Uruguayból érkezett, ahol az ország harmadik legnépszerűbb és az egyik legjobb utánpótlás-nevelő együttesében, a Defensor Sportingban játszott. Az irányító középpályás korábban tagja volt az U15-ös válogatott keretének, később az első csapattal edzett, és hétvégente a tartalékok között szerepelt rendszeresen.

Hursánt a tervek szerint egy hétig, a két dél-amerikait két hétig teszteli a szakmai stáb. Új szerzemény az ukrán Szerhij Sesztakov és hamarosan bejelenthetik Dusan Brkovics szerződtetését is. Oláh Bálint Mezőkövesdre szerződött, Nemes Milán Siófokra tart, de úgy tudjuk, Kitl Miklós is klubot válthat.



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Szerhij Sesztakov (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Iago Borges (argentin, Club Atlético Douglas Haig – Argentína, próbajáték), Dusan Brkovics (szerb, FC Riga – Lettország), Hursán György (1860 München – Németország, próbajáték), Bruno Sellanes (uruguayi, Defensor Sporting – Uruguay, próbajáték)
Távozók: Nemes Milán (BFC Siófok), Oláh Bálint (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik