DVTK: aláírta szerződését a ghánai védő – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.07.01. 13:43
null
Adukor (jobbra) a DVTK ötödik nyári szerzeménye (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-re készülő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette Joachim Adukor szerződtetését. A ghánai játékos a miskolciak ötödik nyári szerzeménye.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a korábbi U23-as válogatott futballista a tavasszal előszerződést kötött a DVTK-val, amelyhez június végén csatlakozott, s a Debrecen elleni felkészülési mérkőzésen játszott az első félidőben. A védőként és középpályásként bevethető Adukornak június 30-án lejárt a szerződése a bosnyák FK Sarajevónál, így szabadon igazolható játékosként csatlakozott Fernando Fernández csapatához.

Az afrikai labdarúgó az előző idényben összesen 19 tétmeccsen lépett pályára, ám a tavasszal egyszer sem kapott lehetőséget.

„Joachim Adukor középső védőként és védekező középpályásként is hasznos tagja lehet a csapatnak – idézi a dvtk.eu Tajti József sportigazgatót. – Sok évnyi európai tapasztalattal rendelkezik, ahogy az edzéseken is bizonyította, azonnal bevethető. Tavasszal előszerződést kötöttünk vele, amit a szarajevói szerződésének lejárta után véglegesítettünk. Reményeink szerint nagyon komoly erősítést jelent a leigazolása.”

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek – mondta Joachim Adukor. Őszintén bevallom, korábban nem sokat tudtam a DVTK-ról, de mielőtt tavasszal aláírtam volna az előszerződésem, alaposan utánanéztem a klubnak. Szerencsém volt, mert egyik régi ghánai barátom, Abraham Frimpong az FTC-ben játszik, ő biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert Magyarországon rendezettek a körülmények, és egyre jobb a bajnokság is. Motiváltan érkeztem Diósgyőrbe, szeretnék a DVTK-val jól szerepelni a bajnokságban. Egyéni célkitűzéseim megegyeznek a csapatéval, mert a labdarúgás csapatsport, ezért közösen kell küzdeni a céljaink eléréséért.”

Adukor a DVTK ötödik nyári szerzeménye Braniszlav Danilovics, Haris Tabakovic, Vági András és Zsolnai Richárd után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Joachim Adukor
(ghánai, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Vági András (Paks, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Korbély Kristóf
Kiszemeltek: Danilo (brazil, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Galambos Ádám (Csákvár), Soufiane Jebari(spanyol-marokkói, FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolható)
Távozók: Forgács Dávid (szabadon igazolható), Tomislav Mazalovic (horvát, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, Vasas, szabadon igazolhatóként), Szabó Balázs (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Prosser Dániel (?, PAFC), Szabó Bence (?, Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Antal Botond, Vernes Richárd (Debreceni VSC, Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik