– Már megint Amerika?
– Nyolcadik alkalommal! – mondta Dombi Tibor, korábbi 35-szörös válogatott labdarúgó, a DVSC U17-es csapatának 44 esztendős edzője. – A legfontosabb szempont, hogy NFL-meccset lássunk, de az is, hogy mindig új helyekre látogassunk el. Jártunk korábban Washingtonban, Bostonban, Dallasban, Chicagóban, Miamiban, Oaklandben, San Franciscóban, míg idén Denver volt a célpont, a Broncos–New York Jets meccset láttuk. Colorado, Wyoming, az igazi vadnyugat volt most az utazás célja, és nagyon jól éreztük magunkat, az NFL-en kívül az NBA és az NHL is belefért a programba, bár hazajönni nehezebb volt, mint gondoltuk.

– Mi történt?
– Atlantából jöttünk volna vissza Európába, de a reptér áramszünet miatt megbénult, ami teljes káoszt okozott, tizenkilenc óra várakozás után indultunk csak el – Seattle-be. Az pedig a másik irány, és ha nem is volt túl kellemes a földön aludni, utólag már jó sztori az egész. Hazaértünk, és hétfőn el is kezdődött a munka.

– Úgy tudom, gyerekekkel foglalkozik.
– A Loki U17-es korosztályának vezetőedzője Szatmári Csaba, én mellette dolgozom. Nagyon szeretem ezt a munkát, örülök, hogy a felnőttek között is egyre több saját nevelésű srác mutathatta meg magát.

– Helyben is vagyunk: tavaly majdnem kiesett a Debrecen, légiósokkal, portugál edzővel, most pedig dobogós magyar szakemberrel, Herczeg Andrással...
– Papíron erősebb keret volt a tavalyi, a piaci értéket megsaccoló oldalak adatai szerint biztosan. És mégis, valami más is kell a futballhoz, nem elég drága játékost venni. Most nyugalom van, Herczeg Andrással nagyon sokat dolgoztunk mi is, nincsenek hangzatos nyilatkozatok, csendben zajlik a munka.

– Munka lehetett tavaly is, szóval azért nem árt, ha ért valaki ahhoz, amit csinál.
– Hát persze! Azt olvastam, az NB I legértékesebb játékosa a dél-koreai srác volt a Lokiban – bocsánat, a nevét sem tudom. Előtte jól játszott, most Franciaországban is sikeres, ahogy hallom, de nálunk nem volt jó. Van ilyen. Herczeg András jól ismerte a fiatalokat, és nem félt bevetni őket. Ha megnézi, Varga Kevin az NB II-ben nem mindig tudott jól teljesíteni, az NB I-ben újoncként azonnal meghálálta a bizalmat, gólokat lőtt – szóval, ezt nem lehet kiszámítani. A baj az, hogy lehet néhány Varga Kevin még, aki nem került be a csapatba, egy rutinosabb magyar vagy légiós játszott helyette, míg a mi srácunk alsóbb osztályban ragadt, vagy abba is hagyta már. A tehetség és a sok munka mellett szerencse is kell a karrierhez. Persze azért az igazán jó utat tör magának.

– Ha már a tizenhét éveseknél dolgozik: még képezni kell ebben a korban, vagy csak az eredményt számít?
– Kell az eredmény. A nyolccsapatos kiemelt bajnokságban az U16 és az U17 eredménye együttesen számít, a támogatás, a legjobb ellenfelekkel történő rivalizálás miatt kell, de... Közben nevelni, oktatni, futballt tanulni is kellene. Nehéz ezt így együtt. Ráadásul előfordult, hogy fél távnál derült ki, melyik korosztály eredményét veszik figyelembe, úgyhogy nem mindig könnyű követni, mi is a fontos, pedig éppen itt lenne szükség az állandóságra.

– A futás a szenvedélye lett a profi futball utáni életében. Most mire készül?
– Amikor egy óra huszonhat perc alatt lefutottam a félmaratonit, újabb kihívást kerestem, és azóta háromszor teljesítettem az egész távot: Budapesten, Debrecenben és Amszterdamban. Kipróbáltam az Ultrabalatont is, de nem volt csapatom, az interneten besomfordáltam egy közösségbe, ahol sérülés miatt kiesett valaki, és két szakaszt vállaltam: harmincegy kilométer után tizenhatot, vagyis egy nap alatt a maratonit is túlteljesítettem. Most hárman készülünk a tó körüli futásra, a Vasast edző korábbi csatártársam, Ferenczi István és egy triatlonos ismerősöm alkotta trióval vágnánk neki. Fejenként hetvenhárom kilométer. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül.

– Miért csinálja?
– Mert nem érzem jól magam, ha két napig nem mozgok. Szeretek futni, jó a közérzetem közben. Ennyi bőven elég, hogy elinduljak.