DVSC: Tőzsérék is segítenek, 2.5 millió forint gyűlt össze

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 17:34
Tőzsér Dániel csapatkapitány vezetésével több mint két és fél millió forintot gyűjtöttek össze a DVSC labdarúgói – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Mint azt a dvsc.hu írja, a koronavírus-járvány miatt rengeteg család került nehéz helyzetbe, ezért Tőzsér Dániel csapatkapitány úgy döntött, játékostársaival együtt anyagi segítséget próbál nyújtani a rászorulóknak. A klub labdarúgói 2 millió 550 ezer forintot gyűjtöttek össze, amit a Városi Segélyalapba utaltak át.dvsc.hu írja, a koronavírus-járvány miatt rengeteg család került nehéz helyzetbe, ezért Tőzsér Dániel csapatkapitány úgy döntött, játékostársaival együtt anyagi segítséget próbál nyújtani a rászorulóknak. A klub labdarúgói 2 millió 550 ezer forintot gyűjtöttek össze, amit a Városi Segélyalapba utaltak át.

Tőzsér elmondta, a kezdeményezéshez a felnőttcsapat játékosaitól kezdve az utánpótláskorúakig mindenki csatlakozhatott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik