DVSC: Szima Gábor modern futballt vár az új edzőtől

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 09:29
null
Szima Gábor (Fotó: Szabó Miklós, 2017)
Mint arról beszámoltunk, Herczeg András lemondott a Debreceni VSC vezetőedzői posztjáról. Szima Gábor, az NB I nyolcadik helyén álló labdarúgócsapat elnöke elfogadta a lemondást, és a Nemzeti Sportnak beszélt a megbecsült tréner döntéséről, valamint arról, mit vár a klub az utódtól.

 

– Milyen érzésekkel gondol vissza a Herczeg András irányította Debrecenre?
– Herczeg Andráshoz több évtizedes ismeretség fűz, a DVSC elnökeként az első lépéseim közé tartozott, hogy a Tiszaújváros kispadjáról visszahívtam a klubhoz utánpótlás-vezetőnek. A nálunk töltött éveiben dolgozott az utánpótlásunk szakmai igazgatójaként, a második csapatunk, valamint a fiókcsapatunknak számító Létavértes edzőjeként, illetve Supka Attila és Miroslav Beránek mellett az első csapat pályaedzőjeként. Hosszas rábeszélés után kétezernyolc januárjában elvállalta a vezetőedzői posztot, és az ő szakmai irányításával – a klub többi alkalmazottjával közösen – rendkívüli sikereket értünk el. Két és fél évvel ezelőtt, újabb győzködés után ismét leült az első csapat kispadjára, az első esztendő az építkezés jegyében telt el, a másodikban pedig bronzéremig és európai kupaindulásig kormányozta az együttest. Az utolsó fél év nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, de Herczeg András az akadémia szakmai vezetőjeként továbbra is része marad a város labdarúgásának. Nem tartom kizártnak, hogy a jövőben ül ő még az első csapat kispadján.

– Az utolsó fél év gyengébb eredményei vezettek a váltáshoz?
– A mostani edzőcsere hátterében Herczeg András döntése áll, ő határozott úgy, hogy nem szeretné vezetőedzőként folytatni.

– Mikor jelentik be az utódot?
– Konkrét névvel és dátummal nem szolgálhatok, de még a téli felkészülés elkezdése előtt szeretnénk megtalálni az ideális vezetőedzőt.

– Tőle mit vár majd?
– Mivel nem sok ideje lesz megismerkedni a kerettel, egyelőre nem gondolkodunk konkrét helyezésben. A lényeg, hogy a játékosok megfelelő erőnléti állapotban legyenek, a csapat pedig modern futballt játsszon. Magasan letámadva, már az ellenfél térfelén igyekezzen labdát szerezni, ha pedig nem sikerül, egységesen zárjon vissza – a nemzetközi labdarúgó-mérkőzéseken is ezt látjuk. Emellett minél több fiatalt építsen be az első csapatba, ahogyan Herczeg András is tette.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2019–2020-AS IDÉNYBEN
2019. november 25.
Mol Fehérvár
Marko Nikolics helyett Joan Carrillo
2019. november 3.
Paks
Tomiszlav Szivics helyett Osztermájer Gábor (megbízott edző)
2019.
október 16.
Kisvárda
Miriuta László helyett Dajka László
2019.
szeptember 4.

DVTKFernando Fernandez helyett Feczkó Tamás
2019. december 27.
DVSCHerczeg András helyett ???
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15113 129–14+1536
2. Mol Fehérvár FC16102 431–17+1432
3. Mezőkövesd Zsóry FC16 84 420–13 +728
4. Puskás Akadémia FC16 74 526–20 +625
5. Újpest FC16 73 623–22 +124
6. Budapest Honvéd16 73 619–20 –124
7. Kisvárda16 62 818–22 –420
8. Debreceni VSC15 61 825–30 –519
9. Diósgyőri VTK16 61 916–24 –819
10. Paksi FC16 52 920–29 –917
11. Zalaegerszegi TE FC16 45 723–22 +117
12. Kaposvári Rákóczi FC16 31315–32–17 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik