Szima Gábor és Aleksandar Jovanovic (Fotó: dvsc.hu)

 

„Büszke vagyok, hogy itt lehettem Debrecenben. Nagyon szép a város, hihetetlen a klub és a közönség, nagyon tisztelek itt mindenkit. Boldog vagyok, hogy öt évet eltölthettem a Lokinál. Köszönöm szépen, hogy én és a családom mindent megkaptunk ahhoz, hogy kiválóan éljünk itt. Otthon éreztem magam, kedves emberekkel találkoztam mindig. Sajnos a legutóbbi műtétem után kihagytam néhány hónapot, majd ezt követően már nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna – mondta Jovanovic a dvsc.hu-nak. – A klubnak az a filozófiája, hogy fiatalokat épít be, és ezzel nincs is semmi baj. Tehetséges labdarúgók vannak a csapatban, nagyon szurkolok nekik a jövőben is. Úgy érzem, van még egy-két jó évem a pályán, ezért döntöttem a váltás mellett. Szeretném megköszönni Szima Gábor elnök úrnak, valamennyi edzőnek, akivel együtt dolgoztam, játékosnak, akivel együtt futballoztam, és klubnál dolgozónak. További sok sikert kívánok a csapatnak, szurkolni fogok a Lokinak a továbbiakban is!”

A DVSC elnöke, Szima Gábor a középpályás tétmeccseinek számával ellátott mezzel mondott köszönetet Jovanovicnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérők: Kóródi Nándor (?, Balmazújváros), Danilo Szekulics (?, szerb, Alaskert – Örményország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Aleksandar Jovanovic (boszniai)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Albion Avdijaj (?, albán-török, Grasshoppers – Svájc), Szécsi Márk (?, PAFC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Varga Kevin (Lech Poznan – Lengyelország)