DVSC: Szima Gábor távozik, az önkormányzat az új többségi tulajdonos

Vágólapra másolva!
2020.07.01. 12:38
null
A debreceni Nagyerdei Stadion (Fotó: Dömötör Csaba)
Szima Gábor, a DVSC többségi tulajdonosa 19 év után elköszönt a Lokitól. Az üzletember és családja korábbi 73 százalékos tulajdonrészét Debrecen önkormányzata vásárolta meg. Papp László polgármester bejelentette, az új klubmodell még kidolgozás alatt áll, de számít a helyi üzletemberek és befektetők támogatására, a csapatnak pedig csakis egy célja lehet, egy éven belül visszajutni az élvonalba. A klubvezetés is átalakul, a visszavonult csapatkapitány, Tőzsér Dániel szakmai igazgató lesz. 

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

„Négy napja, hogy átéltük ezt a rémálmot. Egészen mostanáig nem szólaltam meg, de ez nem jelentette azt, hogy ne járt volna folyamatosan azon az eszem, hogyan lehetne jobbá tenni a helyzetet. Hogy változtatni kell, hogy új alapokra helyezni a debreceni futballt” – mondta Papp László, Debrecen polgármestere a kiesésre utalva.

A politikus kijelentette, a futball mindig is olyan ügy volt Debrecenben, amely összekovácsolta a város közösségét és értéket teremtett, soha nem feledhető pillanatok azok, amelyek a DVSC bajnoki címeihez kötődnek. Éppen ezért a városnak kötelessége segíteni a klubot abban, hogy újra erőssé válhasson. Papp bejelentete: a két tulajdonos útjai elválnak. A város megvásárolja Szima Gábor részesedését, így közel százszázalékos önkormányzati tulajdonba kerül a DVSC.

Papp László (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Papp László (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)

„Eddig 73 százalék a Szima családnál, mintegy 25 százalék az önkormányzat tulajdonában volt. Mivel az elmúlt években többször is volt súrlódás a két fő tulajdonos között, ezért az önkormányzat inkább az utánpótlásra, Szima Gábor és cégcsoportja a profi futballra koncentrált. Ez most megváltozik” – fogalmazott a polgármester.

Elhangzott, hogy Szabó Pétert aki a DVSC kézilabdacsapatának felügyelőbizottsági tagja és névadó szponzorának ügyvezetője – kérték fel az igazgatótanács elnökének – ez ugyanakkor nem érinti a kézilabdás tevékenységét. Az új igazgatóság csütörtökön állhat fel. A vezetésben továbbra is számítanak Róka Gézára, az eddigi cégvezetőre, illetve, ahogyan azt előre jeleztük, a Lokinál létrehozzák a szakmai igazgatói tisztséget, amit Tőzsér Dániel fog betölteni.

Tőzsér Dániel szakmai igazgató lesz (Fotó: Szabó Miklós)
Tőzsér Dániel szakmai igazgató lesz (Fotó: Szabó Miklós)

„Egyértelmű cél, hogy a következő idény végén bajnoki címet ünnepelhessen a DVSC és így visszaszerezze indulási jogát az NB I-ben. Debrecen városának, az önkormányzatnak a feladata a stabil gazdasági háttér megteremtése. Szakmai kérdésben a városházán nem születnek döntések. A játékosok kiválasztásával, igazolásával kapcsolatos lépések a szakmai irányítás feladatai. A döntéseiket tiszteletben tartjuk, az elvárásokat ugyanakkor megfogalmazzuk. A mi feladatunk, a város feladata ugyanakkor az, hogy egy nagyon erős, stabil hátteret biztosítson a klub mögé, amely segíti az ambíciók valóra váltását. Meg fogjuk kérni a város vezető személyiségeit, cégeit, hogy álljanak be a DVSC mögé, segítsék a működését. Természetesen új, minőségi kapcsolatra törekszünk a szurkolókkal is. Egy aktív, rendszeres tájékoztatás mellett informáljuk majd őket, önöket, hogy milyen jövőképet szeretnénk megrajzolni a DVSC számára.”

Szima Gábor (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Szima Gábor (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)

Ezután Szima Gábor vette át a szót.

„A hétfői nyilatkozataim után sokan kérdezhetik, mi történt. Az történt, hogy hétfő délután a polgármester felhívott, kedden pedig egy tízperces megbeszélés után megállapodásra jutottunk. Üdvözölném, ha Debrecen cégvezetői, tőkései beállnának a klub mögé. Sajnos ez az elmúlt 19 évben nem történt meg. Ám ha ennek most jött el az ideje, most jött el. Akkor lehetne a Videotonnal és a Ferencvárossal versengő csapatot működtetni. Ha viszont most nem lesz Szima Gábor és nem állnak be a klub mögé, akkor nagyon nehéz idők várnak a klubra” – mondta a távozó tulajdonos.

„2001-ben lettem a klub többségi tulajdonosa és elnöke. Akkor még nem volt biztos, hogy a BKV Előre visszalép, alig volt játékosunk, viszont volt 200 millió tartozás. Az olyan, mintha ma 600-700 millió hiányozna. Innen kezdtünk építkezni, az első év nagyon necces volt, aztán jött két bronzérem... és a bajnoki cím, amit követett még hat. A 2010-es évek második felétől a klubok jelentősen megerősödtek, nem csak egynéhány, a DVSC költségvetése stagnált, míg a többi klubé jelentősen emelkedett. Ennek ellenére jó keret maradt. Tavaly harmadikak lettünk, sokan mondták, kifutott eredmény, én azt gondolom, benne volt a csapatban. Úgy tűnt a nyáron, talán még erősödtünk is...” – folytatta Szima Gábor, aki ezután felidézte az idény eseményeit, a kieséshez vezető utat, hogy a jelenlegi NB I-es rendszerben nem volt még példa arra, hogy 39 ponttal ne lehetett volna benn maradni.

Hozzátette, természetesen ő is követett el hibákat, de az elmúlt 19 évre így is büszke.

Balról: Kósa Lajos, Papp László és Szima Gábor (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Balról: Kósa Lajos, Papp László és Szima Gábor (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)

„Az összefogás ideje jött el – mondta Kósa Lajos, korábbi városvezető, Debrecen országgyűlési képviselője. A Loki ugyanúgy a város szimbóluma, mint a Nagytemplom, Szabó Magda, vagy a Csokonai Színház. S Szabó Magda akkor is a debreceni identitás része, ha nem olvasta valaki, a Csokonai Színház akkor is az identitás része, ha valaki nem jár a színházba. Igaz ez a Lokira is.”

Kósa hozzátette, korszakhatár a mostani. „Másfajta szervezeti és működési rend következik, amiről részletesen még nem tudunk beszámolni, elvégre tegnap állapodtunk meg az új korszakról. Ez a jövő zenéje. Meg kell nézni a lehetséges modelleket. Nem lehet más célunk, mint visszajutni az első osztályba. Ez egy közös ügy. Együtt vagyunk Debrecen, együtt vagyunk a Loki. A mi felfogásunk – a mi azt jelenti, hogy a kormányzó erők – azon alapul, hogy a sport a magyar kultúra része, ahogy a színművészet, a filmgyártás, az irodalom, a költészet. Ép testben, ép lélek, mondták a görögök. Az a meggyőződésünk, hogy a civilizáció, a magyar civilizáció, teljesítménye nem érthető, ha a sportot nem tekintjük a kultúra részének. Szemmel látható, hogy van egy nagyon erős meggyőződés, ami nem tekinti így a sportot, ezért támadja a baloldal rendszeresen az intézkedéseket. Nem akarom vitatni, hogy elképzelhető egy vita arról, hogy a sport a kultúra része vagy sem. De nekünk meggyőződésünk, nem lehet a sportot úgy tárgyalni, hogy az nem a kultúra része. A mi nézőpontunkból felvetni, minek stadiont építeni olyan, mintha felvetnék, minek nekünk színház. A lakosság nagy része nem jár színházba... Márpedig ha a sport a kultúra része, akkor érdemes építeni uszodát, tornatermet, stadiont. Számunkra éppen ezért kézenfekvő, miért fontos, hogy a város beszálljon a DVSC mögé. Ha a Csokonai Színházat támogatjuk, mert nem tud megélni a piacról, mindenki szerint rendben van. Természetesen ez csak akkor igaz, ha sikeres. Egy bűn rossz színházat nem szabad finanszírozni. Egy bűn rossz sportcsapatot sem szabad. Az egész arról szól, hogy a legjobbak közé verekedjük magunkat. Azt szeretnénk, ha az új finanszírozási modell ugyanolyan sikerekre lenne képes, mint Szima úrral a megelőző 19 évben.

Kósa hangsúlyozta, a jövőben is számítanak arra, hogy az Egyetem a sportélet motorja maradjon, a DEAC korábban is versenyeztetett „Loki-brand” alatt csapatsportokban, mint a kézilabda- vagy a futsalcsapat és a jövőben szeretnék, hogy ez így maradjon.

A politikus végül köszönetet mondott Szima Gábornak eddigi munkájáért: „A sportban ahogyan óriási sikerek, úgy óriási bukások is vannak néha. Most új korszak következik.”

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ ITT NÉZHETŐ VISSZA

ELŐZMÉNY

Értesüléseink szerint a bejelentéskor jelen lesz Szima Gábor, a DVSC többségi tulajdonosa, elnöke is.

Mint ismert, az NB I hétvégi utolsó fordulójában biztossá vált, hogy a DVSC kiesett, és a következő idényben csak a másodosztályban szerepelhet.

A kezdés előtt bő fél órával Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere, országgyűlési képviselője, valamint Tőzsér Dániel, a csapat 2019–2020-as idény végén visszavonult kapitánya is a helyszínre érkezett – számolt be helyszíni tudósítónk, Palánki István. A Nemzeti Sport információi szerint Tőzsér a jövőben a klub sport/szakmai igazgatójaként kap majd szerepet – többek között ezt is bejelenthetik majd az előttünk álló sajtótájékoztatón.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 23 7 3 58–24 +34 76
2. Mol Fehérvár FC 33 18 9 6 56–29 +27 63
3. Puskás Akadémia FC 33 14 12 7 52–41 +11 54
4. Mezőkövesd Zsóry FC 33 14 8 11 42–31 +11 50
5. Budapest Honvéd 33 12 8 13 36–44 –8 44
6. Újpest FC 33 12 7 14 45–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC 33 11 10 12 51–44 +7 43
8. Kisvárda 33 12 6 15 42–43 –1 42
9. Diósgyőri VTK 33 12 5 16 40–52 –12 41
10. Paksi FC 33 11 8 14 46–53 –7 41
11. Debreceni VSC 33 11 6 16 48–57 –9 39
12. Kaposvári Rákóczi FC33422727–80–5314
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik