DVSC: eddig minden meccsen gyűrűben játszott a pályára nem engedett védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.18. 06:57
null
A DVSC szakvezetőjét, Herczeg Andrást bosszantotta, hogy Erik Cikos a karikagyűrűje miatt nem léphetett pályára
A labdarúgó NB I 5. fordulójának nyitó mérkőzésén a DVSC hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott az MTK-val. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

Az MTK Budapest trénere, Feczkó Tamás szerint közönségszórakoztató mérkőzést játszottak.

„Jobban sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, mint a Debrecen, hiszen nagyon sok helyzetük volt. Három-egynél megnyertük a mérkőzést, bevihettük volna a kegyelemdöfést, de sajnos nem tettük meg. Nem a harmadik kapott gól a bosszantó, hanem a második, több okból is. Csalódott vagyok, mert győzni jöttünk, és meg is volt erre minden esélyünk. A Debrecen nagyon jól játszott, sok helyzetet alakított ki, így megérdemelte a döntetlent, viszont ezt magunknak is köszönhetjük.”

Rákérdeztünk a szakembernél, hogy miért bosszantja annyira a második kapott gól?

„Volt három percünk, hogy felálljunk a szabadrúgásra és nem olvastuk, hogy egy emberrel kevesebben vagyunk. Amúgy meg a tévében vissza kell nézni…” – utalt utolsó mondatával arra, hogy a gól lesgyanús szituációból született.



A DVSC mestere, Herczeg András sem volt felhőtlenül boldog, mert csapata három hatalmas védelmi hibát is elkövetett.

„Ezekkel nagyon nehézzé tesszük magunknak az ilyen találkozókat. Ugyanakkor jó lenne, ha minden meccsen olyan felfogásban tudnánk játszani, mint egy-három után, bízom benne, hogy sikerülni fog. Intelligens játékosokkal vagyok körbevéve. Jobban nem szeretném megindokolni, mert másfajta taktikával játszottunk. Ennek megvolt a veszélye, de nagyszerűen megoldották a fiúk. Azt nem szeretném elmondani, hogy miben volt más a taktika.”

Debreceni újságírók arról kérdezték: miért az egyébként kitűnően játszó Bódi Ádámot cserélte le a hajrára?

„Bódi beteg volt egész héten. Felcsúton a Videoton ellen már az első félidőben odajött hozzám, hogy nem kap levegőt. Ott le kellett cserélni a második játékrészben, és utána nem is tudott edzeni a csapattal. Úgy éreztem rajta, hogy jobban megviselte a betegsége.”

Természetesen a gyűrűmizéria is szóba került, mely miatt Erik Cirkos nem léphetett pályára. (Az erről szóló szabály, ami miatt Berke Balázs nem engedte meg a pályára lépést, itt olvasható!)

„Fel sem tudtuk fogni. Bosszantó volt, mert egy karikagyűrűt, nem tudom, miért nem elég betekerni. Három éve így játszik. Korábban Szlovákiában és az eddigi találkozókon az NB I-ben is. Kellemetlen volt nyilvánvalóan, még jó, hogy nem veszítettünk el vele egy cserét. Viszont Kusnyír Eriket meg kell dicsérnem, mert nagyszerűen játszott úgy, hogy hirtelen állt be. Szerencsére nem ijedős alkat.”



NB I
5. FORDULÓ
Debreceni VSC–MTK Budapest 3–3 (Bódi 41., Takács T. 86., Szatmári Cs. 95., ill. Kanta J. 15., Lencse 42., 75.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4002 néző. Vezette: Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., PÉNTEKHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–MTK Budapest 3–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
4002
AUGUSZTUS 18., SZOMBAT
17.00: Ferencváros–Paks (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna Erdős József
19.30: Puskás Akadémia–Kisvárda
Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor
19.30: Újpest–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
19.30: Budapest Honvéd–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Farkas Ádám
19.30: DVTK–Szombathelyi Haladás Miskolc, DVTK-stadion
Andó-Szabó Sándor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 4 4 13–3 +10 12
2. Budapest Honvéd 4 4 9–2 +7 12
3. MTK Budapest 5 3 1 1 9–8 +1 10
4. Debreceni VSC 5 2 3 8–5 +3 9
5. Mol Vidi FC 3 1 2 6–2 +4 5
6. Újpest FC 4 1 2 1 4–5 –1 5
7. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 1 1 4–3 +1 4
8. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 7–9 –2 4
9. Paksi FC 4 2 2 3–6 –3 2
10. Puskás Akadémia FC 4 1 3 4–7 –3 1
11. Diósgyőri VTK 4 1 3 3–9 –6 1
12. Kisvárda 4 4 0–11 –11 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik