DVSC: Balogh a napokban aláír a Palermóhoz – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.01.07. 07:10
Az olasz élvonalbeli Palermo labdarúgócsapatának elnöke, Maurizio Zamparini sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a téli átigazolási időszakban két támadót készül szerződtetni. A Sky Sport úgy tudja, hogy az egyik a debreceniek utánpótlás-válogatott támadója, a 19 éves Balogh Norbert, aki napokon belül aláírhat a Serie A-ban 18 fordulót követően a 16. helyen álló együtteshez.

A Palermo érdeklődéséről már korábban is beszámolhattunk, miként arról is, hogy a tehetséges támadó a német Werder Bremennél és RB Leipzignél, valamint a holland PSV-nél is képben van. Az érintett erről korábban úgy nyilatkozott: esetleges kérő konkrét szándékáról nem értesült még, és amíg nincs lefektetett szerződésajánlat, addig nem az ő dolga foglalkozni ezzel.A Palermo érdeklődéséről már korábban is beszámolhattunk, miként arról is, hogy a tehetséges támadó a német Werder Bremennél és RB Leipzignél, valamint a holland PSV-nél is képben van. Az érintett erről korábban úgy nyilatkozott: esetleges kérő konkrét szándékáról nem értesült még, és amíg nincs lefektetett szerződésajánlat, addig nem az ő dolga foglalkozni ezzel.

A sajtóhírek korábban a 24 éves, 14-szeres dán válogatott támadó, Nicolai Jörgensen lehetséges palermói szerződtetéséről is beszámoltak Baloghé mellett, ezúttal viszont csak a magyar támadóról esett szó, illetve mellette másik csatárként Ilija Nesztorovszkiról. A 25 éves macedón labdarúgó a horvát Inter Zapresic légiósa, amely élvonalbeli újoncként 21 forduló után a hatodik helyen áll a tízcsapatos ligában. Nesztorovszki 13 találatával vezeti a góllövőlistát. A horvát gárdát 2013 óta erősíti, 77 tétmeccsén 59-szer volt eredményes. A macedón támadó neve nem ismeretlen Magyarországon, pár napja mint a Videoton első számú kiszemeltjét mutathattuk be.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert (Palermo – Olaszország), Zsidai László (Puskás Akadémia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik