DVSC: „A diósgyőriek diszkriminálják a szurkolóinkat” – reagált a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.25. 10:18
null
A debreceni szurkolók több jegyet szeretnének kapni a mezőkövesdi vendégszektorba a DVTK elleni meccsre (Fotó: dvsc.hu)<br />
Ilyen is rég volt már – „csata” az NB I-es belépőjegyekért! A DVSC labdarúgócsapatánál nem értik, hogy a DVTK elleni, Mezőkövesden rendezendő hétvégi bajnokira, amely akár a bennmaradásról is dönthet a két csapat között, miért csak 360 jegyet biztosítanak a rendezők a vendégszurkolóknak.

 

A Loki Szurkolók Egyesülete nyílt levélben fordult a DVTK-hoz, melyben kérik a diósgyőri klubot, hogy több jegyet biztosítson a számukra a hétvégi bajnokira. Indoklásuk szerint ugyanis a mezőkövesdi vendégszektor hivatalos befogadóképessége 774 fő, és ennek a jegymennyiségnek a felét sem kapták meg a debreceni drukkerek.

„Nem kaptunk megfelelő számú belépőt a diósgyőriektől, és ez sem az írott szabályokkal, sem a fair play szellemével nem fér össze, a DVSC-nek ugyanolyan fontos ez a mérkőzés, mint a DVTK-nak” – reagált a Nemzeti Sport Online megkeresésére a DVSC biztonsági igazgatója, Képíró János.

„A szabályok értelmében a stadion befogadóképessége alapján, a jegyek tíz százalékát kell biztosítani a vendégdrukkerek számára. A mezőkövesdi stadion 4800 fős befogadóképességgel számolhatunk, és ha csak ezt vesszük alapul, akkor is kevesebb jegyet kaptunk, mint amennyi járna, és amennyit korábban a Honvéd vagy az Újpest szurkolói kaptak. Ennek az lehet az oka, hogy míg korábban a hazai nézőknek fenntartott szektorokból alakították ki a kötelező biztonsági zónát, most ezt a vendégszektor kárára tették meg. Ez a történet szabályozási része” – fogalmazott Képíró.

„Van azonban egy másik oldala is – folytatta a debreceni biztonsági igazgató. – Néhány éve, amikor a DVTK még a régi stadionunkban vendégeskedett, a diósgyőriek is pluszjegyeket kértek tőlünk az előzetesen biztosítottakhoz képest, és mi akkor további ezer belépőt biztosítottunk a számukra, a hazai szektorok rovására. Ezek után sportszerűtlennek tartjuk a DVTK lépését, és joggal érezhetik úgy a szurkolóink, hogy a DVTK-nál diszkriminálják őket, hiszen kevesebb jegyet adnak el nekik, mint a kispestieknek vagy az újpestieknek.”

A DVTK VÁLASZA

A DVTK labdarúgócsapata, Dr. Szűcs Ákos marketing és kommunikációs vezető révén reagált Képíró János nyilatkozatára.

„Egyrészt nagyon sajnálom, hogy a sajtóban üzengetnek nekünk Debrecenből, másrészt szomorú, hogy a DVSC biztonsági igazgatója nincs tisztában a vonatkozó szabályozással – mondta el a Nemzeti Sport Online megkeresésére Dr. Szűcs Ákos, a DVTK marketing és kommunikációs vezetője. – A tisztánlátás végett rögzítsük, hogy a Mezőkövesdi Stadion befogadóképessége a szakhatósági jegyzőkönyv szerint a VIP szektor nélkül 4.017 fő, aminek - a szabályozás szerint, és ez fontos! - biztonsági zónákkal csökkentett részének a 10%-át, azaz 360 db vendégjegyet biztosítottunk a DVSC részére, mindenben megfelelve ezzel az MLSZ előírásainak. A DVSC számára további 20 tiszteletjegyet is felajánlottunk előzetesen, ezekkel a DVSC vezetése gazdálkodhat."

„Mindezek ellenére a Debrecen szurkolóinak kérésére a DVSC biztonsági szakembereivel és a rendőrséggel konzultálva, csütörtökön délelőtt úgy döntöttünk, hogy további 120 darab belépőjegyet elérhetővé teszünk a DVSC szurkolói számára – folytatta Szűcs Ákos. – Természetesen ezeket a helyeket nem a DVTK szurkolói számára felszabadítható részről vesszük el – az ő érdekeik semmiképpen sem sérülhetnek –, hanem az ütközőszektorból. Egyébiránt Képíró János kijelentésével ellentétben soha nem alakítottunk ki biztonsági zónát a hazai szurkolóink férőhelye kárára, mivel a vendégjegyek iránti igénynek eleget tudtunk tenni enélkül is.

Egyetlen egy dolog van, amiben egyet kell, hogy értsek a DVSC biztonsági igazgatójával: valóban diszkrimináljuk a DVSC szurkolóit, esetükben azonban ez pozitív diszkrimináció. Képíró János állítása egyszerűen nem felel meg a valóságnak, miszerint az újpesti vagy a kispesti szurkolók több jegyet vásárolhattak volna a debrecenieknél. Az újpestiek 275, a Honvéd szurkolói pedig 285 jegyet vásároltak. Legutóbb a Vasas drukkerei 360-an buzdították a csapatukat, csak ők használva fel a számukra biztosított valamennyi belépőjegyet."

Mint ismeretes, az NB I-ben a 9. DVSC az utolsó forduló előtt egy ponttal előzi meg a 10. DVTK-t, viszont ha a 33. fordulóban az MTK nyer Pakson, akkor a két keleti rivális közül az egyik csapat búcsúzik az élvonaltól. A DVSC abban az esetben teheti biztossá bennmaradását az MTK paksi eredményétől függetlenül, ha legalább egy pontot szerez Mezőkövesden a DVTK vendégeként.


Levélben fordultunk a DVTK vezetőségéhez, hogy értékesítsék a szombati mérkőzésre a vendégszektor egészébe a belépőket,...

Közzétette: Loki Szurkolók Egyesülete2017. május 24.

 

MECCSDÖMPING AZ M4 SPORT HONLAPJÁN
Bár az utolsó forduló slágermérkőzése a Budapest Honvéd–Videoton aranycsata, több izgalmasnak ígérkező találkozót is rendeznek szombaton az NB I-ben. A Paks–MTK és a DVTK–Debrecen meccs a kiesésről dönt, a Ferencváros–Újpest párosítás pedig mindig rangadónak számít. Bár valamennyi összecsapás egy időben zajlik majd, a szurkolók semmiről sem maradnak le, az m4sport.hu oldalon ugyanis valamennyi mérkőzést élőben közvetítik.
NB I, 2016–2017, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
19.00: Vasas–Mezőkövesd (stream: m4sport.hu)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.00: Ferencváros–Újpest
(stream: m4sport.hu)
Budapest, Groupama Aréna
19.00: Budapest Honvéd–Videoton (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion
19.00: DVTK–DVSC
(stream: m4sport.hu)
Mezőkövesd, Városi Stadion
19.00: Paks–MTK
(
stream: m4sport.hu)
Paks, Városi Stadion
19.00: Haladás–Gyirmót (stream: m4sport.hu)Sopron, Városi Stadion
Az NSO a forduló összes mérkőzéséről élő, szöveges tudósítással jelentkezik, az m4sport.hu-n pedig streamen követhetik nyomon a találkozókat. A Honvéd–Videoton meccs a tévében is élőben lesz látható, az M4 Sporton, míg az FTC–Újpest derbi azt követően, felvételről.
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24 62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38 62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10 51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8 49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4 44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3 43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2 42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15 39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6 38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17 37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10 36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik