Döntő? – Bodnár Zalán jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.02.14. 23:53

„Favágókat” nem szívesen látnék szombat este fél nyolctól a Groupama Aréna gyepén, ahol az NB I-es tabella első két helyezettje, a Ferencváros és a Mol Fehérvár mérkőzik meg egymással, de a magyar futball szerelmeseit ugyanaz a kérdés foglalkoztatja a találkozó előtt, mint az idézőjel nélküli favágókat mindennapi munkájuk során: eldől?

Ezúttal nem egy fát, hanem a bajnokságot fenyegeti ez a veszély. Bár hogy ez veszély-e vagy sem, arról az egyes szurkolócsoportok véleménye nyilván megoszlik. A fradisták alighanem együtt tudnának élni ezzel a „veszéllyel”. Magam egyik irányba sem vagyok elkötelezve, mégsem rajongok azért a forgatókönyvért, hogy netán már szombat este – persze nem hivatalosan – bajnokot avassunk. Épp azért vagyok a tizenkét csapatos bajnokság híve, mert ha a futballunk nem is lett jelentősen színvonalasabb az elmúlt években, a bajnokság egyértelműen sokkal izgalmasabbá vált mind a bajnoki címért, mind a kiesés elkerüléséért vívott harcot illetően, a legfontosabb kérdésekre rendre a hajrában, több esetben az utolsó fordulóban kapunk csak választ.

Ezúttal viszont lehet, hogy már február 15-én kvázi bajnokot hirdethetünk, ami már csak azért is abszurd, mert korábban február közepén még csak vágyakozhattak bajnoki tétmeccsekre a törökországi vagy spanyolországi edzőtáborban épp lelkesen készülő – és néhány percet azért a medence partján is napozó – labdarúgók.

Azt persze egyik fél sem ismeri el soha, hogy ezen a meccsen eldőlhet a bajnokság. Mi is megkérdezzük rendre az érintetteket, akik mindig udvariasan megmosolyogják ezt a felvetést, és elhárítják az eshetőségét. Pénteki lapszámunkban a ferencvárosiak mestere, Szerhij Rebrov például úgy fogalmazott: „Ez nem kupadöntő, nem egy meccs dönt az aranyról.” (Pláne nem FA-kupa-döntő, ha már a favágókkal kezdtem, de bocsánat, be is fejeztem a favicceket.)

Tényleg nem egy meccs dönt az aranyéremről, de ha a Fradi legyőzné a székesfehérváriakat, az előnye hat pontra nőne, úgy, hogy még két meccsel kevesebbet is játszott, vagyis a vesztett pontok tekintetében tizenkét ponttal állna jobban. Márpedig ha tizenkét fordulóval a vége előtt a címvédő zöld-fehéreknek virtuálisan tizenkét pont előnyük lenne, nos, aligha találnánk olyat őrültet az országban, aki a lottózóban feltenné a házát a Fehérvár bajnoki címére.

Nem akarok senkit nyomás alá helyezni, de akkor ez nem úgy fest mégis, mint egy (kupa)döntő?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik