Czvitkovics: A bentmaradásért küzdeni is nemes feladat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.22. 11:07
null
Debrecenből Felcsútra költözött Czvitkovics Péter (balra) (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Immár a Puskás Akadémia címeréért küzdhet Czvitkovics Péter, a DVSC-Teva korábbi válogatott futballistája. A középpályás a Nemzeti Sportnak elmondta, Benczés Miklós meggyőzte, s az újonc felcsútiaknál vezérszerep vár majd rá.


– Néhány napja a Puskás Akadémia vezetőedzője, Benczés Miklós már beszélt arról, van realitása, hogy Czvitkovics Péter a csapatához igazol, mégis azt gondolom, sokakat meglepett a hír, miszerint kettő plusz egy éves szerződést írt alá az újonccal.
– Az az igazság, hogy ha három héttel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy ez a lépés bekövetkezik, kinevetem az illetőt – felelt a Puskás Akadémia szerda délutáni edzésére tartva a tízszeres válogatott Czvitkovics Péter a Nemzeti Sport kérdésére. – Aztán a norvég Strömsgodset elleni Európa-liga- találkozókat követően valamiért körön kívülre kerültem, a klub ajánlatot kapott értem Felcsútról, és bár szerettem volna megharcolni Debrecenben a helyemért, nem kaptam rá lehetőséget. Kisebb huzavonát követően úgy döntöttem, elfogadom az újonc ajánlatát.

– A bajnokságban az ötödik forduló következik: emlékszik, mikor lépett legutóbb pályára?
– Persze. A tavasszal, az utolsó meccsünkön, az MTK ellen.

– A szünetben lecserélték.
– Sérülés miatt. Kondás Elemér azt mondta, számít rám, és amikor jöttek az Európa-liga-meccsek, valóban ott voltam a csapatban. Selim Bouadlával a középpálya közepén futballoztunk, szerintem megoldottuk a feladatunkat, és a kettő kettes idegenbeli döntetlen miatt sem lehettünk elégedetlenek. A visszavágón már a jobb oldalon játszottam, kétgólos hátránynál lecseréltek, kiesés lett a vége. Aztán jött az első bajnoki forduló, és bár kerettag voltam, pályára már nem léptem.

– Meglehet, csupán rotációt alkalmazott a szakmai stáb.
– Beszéltem az edzőnkkel, kérdeztem, történt-e valami, ő pedig azt válaszolta, semmi probléma, frissíteni akarja a csapatot. Ez jól sikerült, hiszen hét egyre nyertünk a Kaposvár ellen, csakhogy jött a következő forduló, és már a keretbe sem kerültem be.

– Volt lehetősége választani, vagy csak a Puskás Akadémiától kapott ajánlatot?
– Több klub érdeklődött, de amikor Benczés Miklóssal beszéltem, éreztem, nagyon szeretne a csapatában tudni. A szakember vezérszerepet szán nekem a Puskás Akadémiában, én pedig biztosra veszem, hogy ha felépülnek a sérült játékosok, nem a kiesés ellen kell küzdenünk.

– A bentmaradás kiharcolásának lehet annyira örülni, mint a bajnoki cím megszerzésének?
– Ez is nemes feladat. Nyilván jobb az aranyéremért játszani, de ez is kihívás, amelynek szeretnék megfelelni.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, CZVITKOVICS PÉTER MIKÉNT REAGÁLT A DEBRECENI MELLŐZÉSRE, ILLETVE HOGYAN ÉRTÉKELI ELŐZŐ IDÉNYBEN NYÚJTOTT TELJESÍTMÉNYÉT, KERESSE A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁT – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik