Csak két ember Európában Varga előtt; Bartha klubrekord küszöbén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 11:46
null
Varga Roland egy szinttel a többiek fölött (Fotó: Mirkó István)
A 10. fordulójához érkezett a labdarúgó NB I, a szombati záró mérkőzés egyben a legnagyobb rangadó is: a listavezető Videoton FC a bajnoki címvédő Bp. Honvédot fogadja. A második helyezett Ferencváros a Diósgyőrt látja vendégül, és összecsap a remek formába lendülő DVSC és Puskás Akadémia is. Statisztikai érdekességek a 10. forduló elé.

Elröppent 9 forduló, szép lassan a bajnokság harmadához érkezünk, és már nincs veretlen csapat a mezőnyben – az előző hétvégén a Vasas legyőzte a Videotont, így már mindegyik csapat behúzott legalább egy vonást a vereség rubrikába. A Vidi 20 ponttal vezeti a tabellát, ennél kevesebbel 9 forduló után az utóbbi tíz évben csak a Vasas állt az élen, az előző idényben – az angyalföldiek 19-nél jártak ekkor. A legutóbbi tíz bajnokságban csupán háromszor fordult elő, hogy a listavezető 9 forduló után veretlen is legyen, és a tíz listavezetőből hat később bajnok is lett. A mostani mezőny alaposan keresztbe veri egymást, a Videotonon kívül már mindegyik csapat több mint 10 pontot elhullajtott a megszerezhető 27-ből.

VASAS–HALADÁS

♦ Már túl vannak a száz élvonalbeli összecsapáson, 104 találkozóból 49-et a Vasas, 24-et a Haladás nyert meg, 31-en döntetlen született.

♦ A Haladás 19 éven keresztül képtelen volt idegenben legyőzni a Vasast, aztán idén márciusban megtört a jég, a szombathelyiek 3–2-re nyertek, megszakítva ezzel egy 9 mérkőzéses idegenbeli nyeretlenségi szériát az angyalföldiek ellen.

♦ A két csapat legutóbbi 5 bajnoki összecsapásából négyszer is villant piros lap a mérkőzésen. Háromszor a Haladás, egyszer a Vasas fejezte be megfogyatkozva a találkozót.

♦ A Vasas ebben a naptári évben csak kétszer tudott megnyerni egymás után két bajnoki mérkőzést.

♦ Michael Oenning csapata legutóbbi hat bajnoki mérkőzésének mindegyikén kapott gólt, legutóbb július 30-án, a Puskás Akadémia ellen tudta lenullázni ellenfelét.

♦ A Haladás idegenben egészen rettenetes sorozatban van. A szombathelyiek legutóbbi hét idegenbeli bajnokijukat kivétel nélkül elveszítették, úgy, hogy mindegyik mérkőzésen legalább két gólt kaptak. A hetes vereségsorozat előtt az MTK-val ikszeltek, legutóbb vendégként pont a Vasast győzték le, több mint fél éve.

♦ A Haladás az NB I egyetlen csapata, mely nem ért el az első kilenc fordulóban legalább 10 gólt – a Hali csupán héttel áll.

FERENCVÁROS–DIÓSGYŐRI VTK

♦ A két csapat eddig 92 élvonalbeli bajnokin találkozott, a Ferencváros fölénye elsöprő, az örökmérleg 57–17–18.

♦ A Ferencváros 2014 óta nem veszített el bajnokit a Diósgyőrrel szemben, és hetes veretlenségi sorozatban van a miskolciakkal szemben (5 győzelem, 2 döntetlen).

♦ A 2010-es években a DVTK 15 kísérletből csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost.

♦ A zöld-fehérek pályaválasztóként nyolcas veretlenségi sorozatban vannak a Diósgyőrrel szemben, legutóbb 2009. október 31-én maradtak alul, egy botrányos mérkőzésen. A találkozó a 69. percben félbeszakadt, ekkor a DVTK 3–1-re vezetett az Üllői úton. Az MLSZ versenybizottsága 3–0-val írta jóvá a diósgyőrieknek a mérkőzést.

♦ A fővárosi párharcok 1941 óta íródó történelmét a Diósgyőr rögtön Üllői úti győzelemmel kezdte – ám összesen csak négyszer (1941, 1972, 1998, 2009) tudta Budapesten legyőzni a Ferencvárost.

♦ Az FTC megnyerte legutóbbi két mérkőzését, míg hazai pályán nyolcas veretlenségi sorozatban van. 2017-ben a Fradi csak egy hazai bajnokiját veszítette el, április 15-én a Vasas ellenit.

♦ Kisebb hullámvölgyben van a Diósgyőr, mely elveszítette előző két bajnokiját, és a legutóbbi hatból csak egyet nyert meg. Igaz, volt néhány játékvezetői hiba is, amelybe „belefutottak”, nem véletlenül vesztette el többször is a higgadtságát vezetőedzőjük, Bódog Tamás, aki egy jókora MLSZ-pénzbírságot is kapott.

♦ A DVTK legutóbbi 6 bajnokija mindegyikén kapott gólt, július 29-én, a Haladás ellen tudott nullázni.

♦ A Ferencváros válogatott támadója, Varga Roland 10 találattal áll a góllövőlista élén. Érdekes módon a mostanit beszámítva a legutóbbi öt idényből négyszer olyan játékos vezette a góllövőlistát 9 forduló után, aki 10 vagy több találatot ért el, tehát 1 fölött volt a gólátlaga. Az előző szezon a kivétel, Böde Dániel és Feczesin Róbert egyaránt 6 góllal állt 9 kör után. 2015–2016-ban Böde 11 góllal vezetett, 2014–2015-ben és 2013–2014-ben Nikolics Nemanja 11, illetve 10 találatot jegyzett.

A fradi.hu statisztikái szerint a kontinentális őszi-tavaszi rendszerű élvonalbeli bajnokságokat figyelembe véve csak a lengyel Górnik Zabrze csatára, Igor Angulo (11 gól) jár Varga Roland (és a moldovai Sheriffben játszó Vitalie Damascan) előtt. Közvetlenül mögötte van (többek között) Lionel Messi, igaz, az idényt félelmetes formában kezdő argentin támadó gól/meccs átlaga jobb, ő öt bajnokin szerzett kilenc gólt, míg Varga kilenc NB I-es meccsen talált összesen tízszer az ellenfél kapujába. A fradi.hu csütörtökön tette ki ezt a statisztikát, péntek este aztán a Monacóban futballozó Radamel Falcao előzött, a kolumbiai játékos duplázott, így – hét francia bajnoki forduló után – 11 gólnál jár, tehát ő is Varga elé került.

PAKSI FC–BALMAZÚJVÁROS

♦ Természetesen ez az első élvonalbeli mérkőzésük egymás ellen, hiszen a Balmazújváros abszolút újonc.

♦ A Paksi FC nyilvántartása szerint Bartha László a DVTK elleni mérkőzésen megszerezte 50. bajnoki gólját az élvonalban, az 50-ből 48-at paksi színekben ért el. Ez konzisztens az MLSZ nyilvántartásával, a nela.hu futballstatisztikai oldal viszont 47-et ír jóvá Barthának. Az eltérés oka: a 2014. szeptember 19-én játszott Pécsi MFC–Paks (1–1) mérkőzésen Solymosi Péter játékvezető Bartha Lászlónak „adta” a paksiak gólját, ez került be a játékvezetői jegyzőkönyvbe, azaz az MLSZ nyilvántartásába. A nela.hu viszont – sőt az MLSZ videós csatornája is… – Bertus Lajosnak könyvelte el a találatot (lásd lenti videónkat!). Ha a 48-as adattal számolunk, akkor Bartha László beérte Tököli Attilát a Paks élvonalbeli történetének legeredményesebb gólszerzőjeként, és ha ismét betalál, egyedüli csúcstartó lesz. A Paks NB I-es történelme során csak három játékos ért el 35 vagy több gólt: Tököli Attila (48), Bartha László (48) és Böde Dániel (36).

BERTUS LAJOS VAGY BARTHA LÁSZLÓ SZEREZTE EZT A GÓLT?

♦ Potyognak a gólok a Paks meccsein, április 22. óta nem volt olyan bajnokija a tolnaiaknak, amelyen ne esett volna legalább két gól. A legutóbbi 4 bajnoki mérkőzésükön 19-szer rezdültek meg a hálók, majdnem ötös gólátlag!

♦ Az újonc Balmazújvárosnak ötmérkőzésesre hízott a bajnoki nyeretlenségi sorozata – egy döntetlen és négy vereség a széria alatti mérleg, nem túl fényes.

♦ A Paks legutóbbi 21 hazai bajnoki mérkőzéséből csak 2 alkalommal szenvedett vereséget, egyszer a Diósgyőrtől, egyszer a Videotontól.

DEBRECENI VSC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ A két csapat eddig 7 alkalommal mérte össze az erejét az NB I-ben, a Puskás Akadémia még nyeretlen. Öt mérkőzést a Loki nyert meg, kettő döntetlenül végződött, Debrecenben eddig csak egyszer tudtak pontot szerezni a felcsútiak.

♦ A mérkőzésen az NB I két legjobb formában levő csapata csap össze – mindkettő megnyerte legutóbbi négy mérkőzését a pocsék szezonkezdet után.

♦ A Debrecennek 2014 késő ősze nem volt négymérkőzéses győzelmi sorozata. A Loki akkor egymás után hatszor győzött, és „mellesleg” összehozott egy tízmérkőzéses veretlenségi szériát is.

♦ A négy egymást követő győzelem élvonalbeli rekordot „ér” a Puskás Akadémiának. Négyes győzelmi sorozata egyszer volt eddig a PAFC-nak (2014 őszén) az élvonalban, ennél hosszabb még egyszer sem. Az ötös bajnoki veretlenségi széria egyedülálló a felcsútiak rövid NB I-es története során.

♦ Továbbra is a DVSC mérkőzésein esik a legkevesebb gól a bajnokságban, a gólátlag csupán 2.33, minden más csapat 2.5 fölött van (a PAFC adata 3.11).

MEZŐKÖVESD–ÚJPEST

♦ Eddig ötször játszottak egymással az NB I-ben, az Újpest még veretlen, 4 meccset megnyert, egyet döntetlenre adott.

♦ Az Újpest elveszítette legutóbbi két bajnoki mérkőzését, hármas vereségszériája legutóbb április-májusban volt a liláknak.

♦ A Mezőkövesd még ennél is sokkal rosszabb sorozatban van, nyeretlen legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén, ezek közül ötöt elveszített. Ez az NB I leghosszabb aktív nyeretlenségi szériája.

♦ Hazai pályán a kövesdi védelem meglehetősen lyukas, legalábbis erre utal az, hogy a Mezőkövesd legutóbbi hét hazai mérkőzésének mindegyikén kettő vagy több gólt kapott, és február 18. óta nem hozott nullára mérkőzést.

♦ Az Újpest csak egyet nyert meg legutóbbi hét idegenbeli bajnokijából, az újonc Balmazújvárost győzte le 1–0-ra augusztus 26-án.

♦ A Mezőkövesd az egyetlen csapat ebben az idényben, mely a szünetben még egyszer sem állt nyerésre.

VIDEOTON FC–BP. HONVÉD

♦ Ez lesz a 98. mérkőzés a két csapat között. Az örökmérleg a házigazda Videoton szempontjából: 34 győzelem, 17 döntetlen, 46 vereség.

♦ Az eddigi 97 mérkőzés legjelentősebbje az előző szezon utolsó fordulójában volt, mely a bajnoki címről döntött – Eppel Márton gólja kispesti aranyérmet ért.

♦ A kispestiek 2013 óta nem győztek a Videoton vendégeként NB I-es mérkőzésen, legutóbbi három találkozójukat szerzett gól nélkül elveszítették (1–0, 3–0, 3–0 a házigazda Vidinek). A párharc történetében eddig egyszer fordult elő, hogy a Honvéd egymás után négy vendégjátékán nem szerzett gólt a Videoton ellen, 1977 és 1980 között (0–0, 1–0, 1–0, 1–0) – ha most sem szerez, beállítja ezt a negatív rekordot.

♦ Kicsit elkezdett botladozni a Honvéd, legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nyeretlen a címvédő. A kispestieknek ezt megelőzően pont egy éve volt hármas nyeretlen sorozatuk, szeptember 24. és október 22. között. Négyes nyeretlenségi szériája 2015 októbere óta nem volt a kispestieknek.

♦ A kispesti védekezés nem az igazi, az eddigi kilenc bajnokin csak kétszer hozott kapott gól nélküli mérkőzést a Honvéd – és a legutóbbi öt NB I-es meccse mindegyikén kapott legalább egy gólt.

♦ A Videoton hazai pályán kilencmérkőzéses veretlenségi sorozatban van, legutóbb – április 8-án – a Vasastól kapott ki. Ez volt az egyetlen mérkőzés a legutóbbi húszból, amelyet a Videoton pályaválasztóként elveszített.

NB I, 2017–2018, 10. FORDULÓ
SZEPTEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Vasas FC–HaladásBudapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
18.00: Ferencváros–Diósgyőri VTK
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt
18.00: Paksi FC–Balmazújváros
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
18.00: Debreceni VSC–Puskás AkadémiaDebrecen, Nagyerdei StadionErdős József
18.15: Mezőkövesd–Újpest FC
(Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi Stadion
Solymosi Péter
20.30: Videoton FC–Bp. Honvéd
(Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
Bognár Tamás
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 9 6 2 1 20–10 +10 20
2. Ferencvárosi TC 9 4 4 1 20–10 +10 16
3. Budapest Honvéd 9 4 3 2 16–14 +2 15
4. Debreceni VSC 9 4 2 3 13– 8 +5 14
5. Puskás Akadémia FC 9 4 2 3 15–13 +2 14
6. Vasas FC 9 4 1 4 13–15 –2 13
7. Diósgyőri VTK 9 3 3 3 15–17 –2 12
8. Paksi FC 9 2 4 3 16–18 –2 10
9. Újpest FC 9 2 4 3 11–13 –2 10
10. Szombathelyi Haladás 9 3 6 7–18 –11 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 9 2 2 5 10–18 –8 8
12. Balmazújváros 9 1 3 5 11–13 –2 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik