Csak egy félidőn át tartott a Hajdúch-tánc

Vágólapra másolva!
2012.11.30. 19:07
A labdarúgó NB I 17. fordulójának nyitó mérkőzésén a tabella harmadik helyén álló DVSC-Teva a hatodik Kaposvárt fogadta. A vendégek kapusa, Lubos Hajdúch az első félidőben több debreceni ziccert is kivédett, de a szünet után Adamo Coulibaly eldöntötte a három pont sorsát. A címvédő öt egymást követő vereség után tudott újra győzni a bajnokságban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Két gólnak és hosszú idő után bajnoki győzelemnek örülhettek
a debreceniek (Fotó: Mirkó István)
Két gólnak és hosszú idő után bajnoki győzelemnek örülhettek a debreceniek (Fotó: Mirkó István)

Sok mindent elmond a bajnoki címvédő Debrecen és az NB I jelenlegi helyzetéről, hogy bő ezer néző „hangorkánjában” fogadta a hajdúsági csapat azt a Kaposvárt, amely tőle két pontra lemaradva a hatodik helyről várhatta a fordulót.

A két napja ázó gyephez a hazaiak alkalmazkodtak jobban, csak úgy záporoztak a lövések Lubos Hajdúch kapujára, de sem lecsúszott beadásból (Selim Bouadla), sem egy az egy elleni helyzetből (Kulcsár Tamás), sem közeli lövésből (Szakály Péter) nem tudtak kifogni a debreceniek a hazai élvonal egyik legjobb kapusán. A gyors helyzetek láttán teljesen visszaállt a Kaposvár, amelynek játékosai még labda nélkül is csak ritkán jártak a hazai 16-oson belül, labdával pedig különösképpen kevés alkalommal kerültek közel a Loki kapujához.

Éppen Hajdúch igyekezett feldobni a mérkőzést, mert egy szögletre vakrepülésben jött ki kapujából, szerencséjére csapatkapitánya, Bank István kisegítette őt. A félidő végére elcsendesedett az eső, de sajnos a mérkőzés is, ám a szünet előtt felizzott azért a hangulat: Adamo Coulibaly szép megmozdulással hozta magát helyzetbe, de ziccerét védte Hajdúch, Kulcsár pedig az égbe lőtte a kipattanót.

A szünetre mindenesetre úgy vonultak a felek, hogy az volt a mérkőzés nagy kérdése: vajon meddig tart még a Hajdúch-tánc a vonalon?

Nos, mint kiderült a fordulás után: négy perc volt a helyes válasz. Igaz, nem a kapus tehetett erről: Kulcsár ügyesen kínálta fel lábait az ötös előtt felrúgásra, Bank meg is tette ezt, a jogos büntetőt pedig Adamo Coulibaly magabiztosan értékesítette. 1–0

Ezt követően támadniuk kellett a vendégeknek, de túlságosan is kinyílt védelmük: a sokadik kihagyott Kulcsár-ziccer után Korhut Mihály futott be egy pocsék passzt a balon, becsúszva középre adott, ahol az ötös előtt Bank rosszul fogta Adamo Coulibalyt, aki szépen lefordult a védőről, majd a kapuba bombázott. 2–0

Ezzel tulajdonképpen véget is ért a mérkőzés, a Kaposvár – bár szerzett egy lesgólt is – képtelen volt felébredni (Bojan Pavlovics szépítése a legvégén már nem osztott, nem szorzott), a Debrecen pedig kényelmesen meg tudta őrizni előnyét – és öt vereséget hozó forduló után győzni a bajnokságban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
NEM HITTÜK EL, HOGY VAN KERESNIVALÓNK DEBRECENBEN – PRUKNER
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Győri ETO 16 11 4 1 34–14 +20 37
2. MTK Budapest 16 8 5 3 25–17 +8 29
3. DVSC-Teva 17 9 1 7 24–18 +6 28
4. Videoton FC 16 7 4 5 20–14 +6 25
5. Budapest Honvéd 16 7 4 5 26–22 +4 25
6. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
7. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
8. Ferencváros 16 5 7 4 23–21 +2 22
9. Újpest FC 16 5 6 5 24–21 +3 21
10. Diósgyőri VTK 16 5 6 5 14–18 –4 21
11. Haladás 16 5 5 6 21–17 +4 20
12. KTE-Phoenix Mecano 16 5 5 6 20–23 –3 20
13. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
14. Pécsi MFC 16 4 7 5 15–18 –3 19
15. Egri FC 16 2 5 9 12–26 –14 11
16. Siófok 16 1 3 12 11–33 –22 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik