Bp. Honvéd: új pályaedző érkezik; védő jöhet a Vasasból

Vágólapra másolva!
2018.06.12. 08:16
Túlzás lenne állítani, hogy a Honvéd játékosai rengeteg  szabadságot kaptak – kis túlzással mire elmentek nyaralni, már fordulhattak is vissza... A csapat ugyanis június 2-án még a Vasas  elleni bajnokin (3–1) lépett pályára, tíz nappal később, június 12-én  pedig már a Bozsik-stadionban kell megjelenniük a futballistáknak.

A keddi program szerint az együttes reggel nyolctól orvosi vizsgálaton vesz részt, majd délután négy óra- kor Supka Attila vezetőedző már edzést vezényel.

A szakmai stáb bővül: az eddigi pályaedző, Mark de Vries szerződése lejártával távozik, helyére pedig Híres Gábor érkezik. A szakember már dolgozott együtt Supka Attilával a Szeged 2011-nél, vagyis jól ismerik egymást. Az edzők a tervek szerint két játékos kivételével mindenkinek tarthatnak edzést: a válogatottnál számításba vett Eppel Márton és Gazdag Dániel extra szabadságot kapott, nekik jövő hétfőn kell munkára jelentkezniük.

Viszont Holdampf Gergő ott lesz a Bozsik-stadionban: a legutóbb a Nyíregyháza Spartacusban futballozó védekező középpályás a kispesti klub első nyári szerzeménye, akinek az érkezéséről már hétfőn beszámoltunk. A 23 esztendős játékos, korábban megfordult Újpesten és Sopronban is, NB I-es mérkőzésen azonban még nem szerepelt.

Hogy mellé kik érkezhetnek, kérdéses, viszont továbbra is hallani, hogy a klub megszerezné a Balmazújváros két légiósát, a grúz csatárt, Bacsana Arabulit és a nigériai bal oldali védőt, Eke Uzomát. Bár az újonc csapat búcsúzott az élvonaltól, e két játékos egyértelmű erősségének számított csapatának. A jelek szerint a kispestiek a ki- eső együttesekből „csíphetnek el" labdarúgókat, arra bizonyíték, hogy nem elképzelhetetlen a legutóbb a Vasasban szereplő német védő, Felix Burmeister szerződtetése sem.

S hogy kik távozhatnak? Mint megírtuk, Patrick Ikenne-King (MTK Budapest) és Bobál Dávid búcsúja biztos, utóbbi iránt leginkább Lengyelországból mutatkozik érdeklődés. Továbbra is napirenden van Eppel Márton ügye, a legutóbbi két szezonban tizenhat, illetve tizennégy bajnoki gólt szerző csatár szerződése fél év múlva lejár, s mivel egyelőre szó sincs szerződéshosszabbításról, a klub akkor kaphat érte pénzt, ha nyáron értékesíti egyik legnagyobb kincsét. A csatár iránt Németországból és Lengyelországból is érdeklődnek. Gróf Dávid is kapós, a kapust német második ligás, valamint svájci és belga első osztályú klubok szeretnék magukhoz csábítani. Davide Lanzafame jövője is ködös, habár megállapodás köti a klubhoz, itthonról és külföldről is akadnának rá vevők.

Egyelőre nem tudni, a kérdőjelek mikor egyenesednek ki, az azonban biztos, hogy a negyedik helyen záró, így az Európa-ligában induló klub a jövő hét keddi sorsoláson tudja meg, melyik együttes ellen lép pályára az első selejtezőkörben. A Honvéd nem kiemeltként várja a párharcot.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL*
Érkezők:
Holdampf Gergő (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Göblyös Dániel (Dorog), Kovács Dániel (Dorog), Raul-Ioan Palmes (román, Kazincbarcika, ?), Vajda Dániel (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros), Felix Burmeister (német, Vasas – szabadon igazolható) Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolható)
Távozók: Bobál Dávid (lejár a szerződése), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Tomás Kosút (szlovák)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik