Böde visszaesett; ideiglenesen mellőzött Vidi-védő a félév legjobbja

Vágólapra másolva!
2016.12.23. 11:03
A Nemzeti Sport Online-on minden héten összeállítottuk az InStat-adatok alapján a forduló válogatottját, majd miután minden együttes játszott mindegyikkel egyszer, megnéztük, kik voltak a legjobbak, és most, az év végéhez közeledve szintén megtesszük ezt. A félév legjobbjai többnyire a listavezető Videotonból jöttek, ezúttal már kevesebb a fradista az álomcsapatban, a maradék két helyet pedig ugyanaz a két futballista foglalja el: egy újpesti és egy szombathelyi játékos.

A mostani csapat összeállításakor is azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik legalább egyszer tagjai voltak az álomcsapatunknak, valamint ezúttal alapszabálynak vettük, hogy egy futballista csak akkor kerülhet be, ha legalább tíz meccsen pályára lépett!

EGYMECCSES A LEGJOBB, DE… – KAPUSOK

Az alapszabályunkat máris alkalmaznunk kellett a kapusoknál, hiszen a legjobb (átlag)teljesítményt a csupán az utolsó fordulóban védő Molnár Péter (275-ös átlagú InStat-index) nyújtotta. Mivel őt nem választhattuk (nem is lett volna igazságos), a legjobb kapus – az első kör utáni összeállításhoz hasonlóan – most is Rózsa Dániel (253.3) lett.

[AzInStat-indexaz InStat statisztikai elemzőrendszer egy játékosra vonatkozó teljes teljesítménymutatója. Ez az összes megmozdulás indexe alapján jön ki, de a posztspecifikus mutatók súlyozottan szerepelnek a rendszerben (így például egy védőnél a párharcok, egy támadónál a kulcspasszok, lövések számítanak jobban).]

BEKKÖZÖN – VÉDŐK

A legjobb játékosok között özönlöttek a védők, ezért igyekeztünk a lehető legtöbbet betenni összeállításunkba. A Videoton labdarúgói közül ezúttal is helyet kapott Loic Nego (257.4), valamint Paulo Vinícius (246.6), Lang Ádám (260.1) azonban már nem, mivel időközben Franciaországba igazolt – hiába volt a legjobb, csak hét meccsen szerepelt.

A félév legjobb játékosa így Szolnoki Roland (258.1) lett! A székesfehérváriak védője nem volt ott a 11 fordulót követő összeállításunkban, ráadásul a 8. és a 12. kör között nem is kapott lehetőséget. Amikor viszont igen, akkor bizonyított.

A négyest Emir Dilaverrel (243.7) egészítettük ki, aki bár eredeti posztja szerint jobb-bekk (ahogy Szolnoki is), játszott középhátvédet is, a teljesítménye pedig a legjobbak között volt, megelőzve csapattársát, Leandrót (242.1) is, így neki adtunk helyet.


MEGINT EGY ÚJPESTI – KÖZÉPPÁLYÁSOK

Szemfüles olvasóinknak feltűnhetett, hogy Cristian Ramírezt (252.6) nem említettük a védőknél. Igyekeztünk minél magasabb számot elérő játékosokkal feltölteni a legjobb tizenegyet, így fordulhatott elő, hogy az Oroszországba igazoló ecuadorit a középpályára tettük, mivel volt olyan, hogy balszélsőként szerepelt.

Balról jobbra haladva mellette szintén olyan valaki, aki alapból védő, ám ebben a szezonban már többnyire a középpályán kapott szerepet, csak a sérülések miatt tért vissza a bekksorba. Ő Juhász Roland(245.9), aki szűrőként a másodvirágzását éli.

A legjobb középpályás Gera Zoltán (257.9) lett, míg mellette az egyetlen nem fradis vagy vidis mezőnyjátékos, Souleymane Diarra (238.6) kapott helyet, mivel Anel Hadzic (244.5) csak nyolc meccsen játszott. Mind a négyen ott voltak a 11 fordulót követően összeállított csapatunkban is, Varga Roland (228.1) teljesítménye azonban azóta a 239.4-es átlagról visszaesett.


FRADISTÁK HELYETT VIDISEK – CSATÁROK

Itt is van néhány érdekesség, az átlagok alapján legjobb játékost ismét nem vehetjük figyelembe, mivel Ulysse Diallo (251.8) csak öt találkozón lépett pályára. Szintén figyelemre méltó, hogy az első kör után legjobb csatár, Böde Dániel (229.38) visszaesett a 240.3-as átlaghoz képest, így csak az ötödik.

Helyette (és az akkor a 4–3–3-as rendszerben támadóként megjelölt Varga Roland helyett) két Videoton-játékos az álomcsapatban: Marko Scsepovics (249.4) és Danko Lazovics (241.1) együtt hét alkalommal is bekerült a legjobbak közé, nekik volt a legmagasabb átlaguk a támadók között.

AZ ÖSSZLISTA, A 40 LEGJOBB JÁTÉKOS


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik