Bobál Gergely hét éve mutatkozott be az NB I-ben – első góljait szerezte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 14:01
null
Bobál Gergely (balra) – a vele ünneplő Radó <strong>A</strong>ndrással együtt – új esélyt kapott Zalaegerszegen, a Fehérvár ellen két góllal hálálta meg a bizalmat (Fotó: Katona Tibor, Zalai Hírlap)
Címkék
A labdarúgó NB I 11. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszban a Paksról menesztetett Tomiszlav Szivics, az élvonalban az első góljait jegyző zalaegerszegi Bobál Gergely, valamint az Újpest kispadjáról derékbántalmai miatt hiányzó Nebojsa Vignjevics – legek, érdekességek.


A FORDULÓ DÖNTÉSE – PAKS

Amit egy ideje sejteni lehetett, vasárnap vált valósággá: a Paksi FC menesztette vezetőedzőjét, Tomiszlav Szivicset. Tizenegy forduló után, tehát a szakvezető épp a bajnokság egyharmadát tölthette el a Tolna megyei csapatnál. Hetek óta követelték a távozását a szurkolók, és miután sorozatban a Puskás Akadémiától (2–4), a Diósgyőrtől (1–2) és szombaton a Debrecentől (1–3) is kikapott a Paks, nem menekülhetett meg az edző, mivel a csapatot most már közvetlenül fenyegeti a kiesés veszélye.

Vélhetően kevesebb futballrajongót lepett meg a menesztése, mint a nyári kinevezése. Már az is nagy értetlenséget szült, hogy az elmúlt években a lehetőségekhez képest sikeresen dolgozó Csertői Aurélt elküldték, de még meglepőbb volt, hogy a helyére Tomiszlav Szivics érkezett, aki hosszú ideje minden állomáshelyén csalódást okoz. Miután 2017-ben elköszöntek tőle Mezőkövesden, sokan valószínűnek tartották, hogy neki az NB I-be már nincs visszaút.

Vannak edzők, akik igazából egyetlen csapathoz illenek. A szerbiai, szabadkai származású szakembernek Magyarországon csupán a Kecskeméttel köttetett az égben a románca. A korábban hazájában kisebb csapatoknál, illetve Feröeren edzősködő trénert 2007-ben nézte ki magának a másodosztályú Kecskemét, amely megnyerte vele a 2007–2008-as NB II-es bajnokság Keleti csoportját, és az 1911-ben alapított klub története során először feljutott az élvonalba, amelyben első nekifutásra az ötödik helyen végzett. A következő idény gyengébb rajtja után azonban felmondott a szakvezető, és visszatért Szerbiába, ahol előbb az U19-es, majd az U21-es válogatott edzője lett. A 2010–2011-es idényben újra a Kecskemétet irányította, amellyel 2011 májusában Magyar Kupát nyert a Videoton elleni döntőben (3–2).

Újabb rövid szerbiai kitérő után 2012-ben először lett a Paksi FC edzője egy idényre (eközben megkapta a magyar állampolgárságot, mivel édesanyja magyar). A Diósgyőrrel aztán még akadtak sikerei a 2013–2014-es idényben, megnyerte csapatával a kis presztízsű Ligakupát, és döntőbe jutott a Magyar Kupában, de aztán Mezőkövesden már nagyot bukott 2017-ben, tíz meccsen csak nyolc pontot tudott gyűjteni az együttessel.

Nyári kinevezése után úgy tűnt, a Paks jelentősen erősödik, hiszen Poór Patrik, Balogh Balázs és Böde Dániel személyében három válogatott labdarúgó érkezett a kerethez. A felkészülés során jól szerepelt az együttes, sőt a bajnokságot sem kezdte rosszul, az első öt fordulóban legyőzte a Honvédot (3–1), pontot hozott el az Újpest otthonából (1–1), és azon két csapat egyike volt, amely ebben az idényben le tudta győzni a Mezőkövesdet, ráadásul idegenben (2–0). A hatodik fordulóban, a Ferencváros ellen hazai pályán elszenvedett 4–0-s vereség során azonban mintha megtört volna valami a csapatnál, azóta csak az újonc és sereghajtó Kaposvárt tudta legyőzni (2–1). Az azt követő három vereség pedig véget vetett az edző második paksi időszakának.

Információnk szerint a paksi vezetőség nem kapkod, házon belül keres megoldást a Kisvárda elleni hazai bajnokira, s majd a válogatott szünetben nevezi meg új vezetőedzőjét.



A FORDULÓ DUPLÁZÓJA – BOBÁL GERGELY

Az előző két fordulóban nem szerzett gólt a ZTE FC, így a Honvéd (0–1), valamint az Újpest (0–0) ellen csak egy pontot szerzett. Az idény során először vissza is esett a 11., kiesést jelentő helyre, sőt szombaton a listavezető Mol Fehérvár FC ellen kellett volna további pontokat szereznie, hogy ne szakadjon le a középmezőnytől. Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy a vendégek négy őszi idegenbeli mérkőzésükön gólt sem kaptak, szóval már csak ezért is jelentett meglepetést, hogy a 25. percben a házigazda Bobál Gergelynek köszönhetően már 2–0-ra vezetett.

„Hét közben a Budaörs elleni Magyar Kupa-mérkőzésen is kétszer voltam eredményes, de a Mol Fehérvár elleni góljaim fontosabbak voltak – kezdte Bobál Gergely, a ZTE FC 24 esztendős csatára, aki a bajnokságban az eddigi tíz fordulóban eredménytelen volt, szombaton azonban kétszer is betalált az első félidőben. – Számítottam rá, hogy fordulatos mérkőzés lesz, arra azonban nem, hogy két percen belül két gólt is kapunk. A második félidő elején a Fehérvár feljebb lépett, vagy mi védekeztünk mélyebben, ezt nem tudom, de megbeszéltük az öltözőben, hogy hatalmas hiba lenne behúzódnunk a kapunk elé. Mégis ez történt, s néhány perc alatt döntetlenre alakult az állás.”

A második félidő elején kapott két gólt követően a ZTE rendezte sorait, beállt Devecseri Szilárd, s három belső védős szerkezetre váltott. Eközben Bobál Gergely előtt is adódott újabb gólszerzési lehetőség, de távoli lövését Kovácsik Ádám hárította. Aztán a Mol Fehérvár a vezetést is megszerezte, s úgy tűnt, elviszi a három pontot Zalaegerszegről, amikor a 93. percben Zoran Lesjak egyenlített.

„Örülök, hogy pontot szereztünk a listavezető ellen, de a hibák nagyon bosszantóak – folytatta Bobál Gergely. – Már csak azért is, mert a vendégcsapat nem futballozott jobban. Igaz, hogy lesről, de szereztünk még egy gólt, illetve Stieber Zoltánnak, valamint Radó Andrásnak is volt egy-egy helyzete, szóval igazságtalan lett volna, ha kikapunk.”

A pontszerzés valóban dicséretes, ám a bajnokság első körében csak a Kaposvár (4–0) és a Paks (3–1) ellen nyert Dobos Barna együttese, míg a Mol Fehérvárral játszott döntetlen ellenére maradt a 11. helyen. Ráadásul a tabellán közvetlenül előtte álló csapatok közül az Újpest, a Kisvárda és a Diósgyőr is négy-négy, a Paks pedig három győzelemnél tart, márpedig pontazonosság esetén elsősorban a győzelmek száma rangsorol.

Az egykor nagy ígéretnek számító, próbajátékon még a Manchester Citynél is szereplő Bobál az első góljait szerezte az NB I-ben. Az élvonalban 2012 májusában mutatkozott be (a Kaposvár elleni 0–0 alkalmával), ám a Honvédnál az első csapatban nem tudott alapemberré válni. Felnőttek között a legtöbb meccsét az NB III-ban és az NB II-ben játszotta. A másodosztályban 96 meccsen 44 gólt szerzett, de a ZTE-nél újra esélyt kapott az élvonalban – az első NB I-es góljára több mint hét évet várt, viszont a 28. élvonalbeli meccsén, a Fehérvár ellen rögtön kettőt is szerzett.



A FORDULÓ HIÁNYZÓJA – NEBOJSA VIGNJEVICS


Nem először babrál ki vele a csípője. A fájdalmak miatt Nebojsa Vig­njevics kénytelen volt kihagyni a Kaposvár elleni (3–2) találkozót, úgy látta jobbnak, ha nem hozza magát (és csapatát) kellemetlen helyzetbe... A kispadról Vígh Péter másodedző irányított, és a sajtótájékoztatón is ő válaszolt az újságírók kérdéseire. Nebojsa Vignjevics a mérkőzés másnapján lapunkon keresztül megnyugtatta az érte aggódókat: „Néhány nap és újra rendben leszek!”

A szerb szakvezető a nyáron infúziót is kapott, alig tudott menni, csípő- és derékbántalmai miatt egy esztendővel ezelőtt jelentősebb orvosi beavatkozásnak vetették alá. A fájdalmai akkor szoktak előjönni, ha erős fronthatás van vagy sokat vezet – a napokban erős melegfront érkezett Magyarország fölé. A csapat azonban nélküle is hozta a kötelezőt, idegenben győzte le az újonc Kaposvárt.



„Fontos győzelmet arattunk
– mondta Obinna Nwobodo, aki a lilák harmadik gólját szerezte. – Jól ismertük a Kaposvárt, az elmúlt idényben megtréfált bennünket a Magyar Kupában, éppen ezért most kettőzött erővel játszottunk ellene. Tudtuk, hogy erős csapat, hogy újoncként minden egyes pontért harcol. A hazaiak gyorsan gólt is szereztek, még öt perc sem telt el a mérkőzésből, máris vezettek. De nem ijedtünk meg, a félidőben már nálunk volt az előny.”

A nigériai futballista fontos gólt lőtt, kisodródott helyzetből talált a kapuba. A játékos elmondta, nagyon örült a góljának, utólag kiderült, mennyire fontos volt. A Kaposvár a hajrában ment előre, becsülettel próbálkozott, ám az újpesti védelem állta a sarat és Ádám Martin szépítése után már kihúzta újabb kapott gól nélkül. Az Újpest szokásához híven meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújt az idényben, hol nagyszerűen játszva győz, hol gyenge futballal kap ki.

„Ez persze nem jó – folytatta Obinna Nwobodo –, tudom, hogy többre vagyunk képesek. Minden mérkőzésen megpróbáljuk a legtöbbet kiadni magunkból, bízom benne, hogy a formánk hamarosan stabilizálódik. A Kaposvár elleni győzelem az önbizalmunknak mindenképpen jót tett.”

A FORDULÓ PRESZTÍZSMECCSE – PUSKÁS AKADÉMIA–BP. HONVÉD

Batik Bence öröme nem volt felhőtlen – a Budapest Honvéd védője csóválta a fejét, amikor arra kértük, értékelje a felcsútiak elleni győztes bajnokit (2–1).

Bánom, hogy megszakadt a kapott gól nélküli sorozatunk, ettől függetlenül persze remek, hogy megnyertük a presztízsmeccset – nyilatkozta lapunknak Batik Bence, a kispestiek 25 esztendős védője, utalva a Ferencváros (0–0), a Zalaegerszeg (1–0) és a Kaposvár elleni (2–0) bajnoki mérkőzésekre. – Ráadásul milyen góllal ért véget a remek sorozatunk... Ivan Lovric nem tehetett semmit, Gyurcsó Ádám ráfejelte a labdát, így pedig kapusunk, Tomás Tujvel már nem tudott védeni. Rendkívül bosszantó volt! A pályán úgy éreztem, minőségi játék folyt, sok és kemény párharcot vívtunk a felcsútiakkal.”

Batik Bencét természetesen megkérdeztük, miként látta Gazdag Dániel élményszámba menő gólját.


„Fogtam a fejem
– vágta rá. – Ilyet legutóbb Lionel Messitől láttam. Nagyon örülök neki, hogy Gazdag Dániel gólt szerzett, megérdemelte. Lehet, Zsóri Dániel után megvan az új Puskás-díjas gólunk, s ebben semmi túlzás nincs. A gól is szenzációs volt, ahogy Dani hidegvérrel alábökött a labdának, de a támadás is fantasztikus volt, mintha megrajzoltuk volna. Dani amúgy az edzésen is szokott ilyen megmozdulásokkal kirukkolni, úgyhogy engem nem különösebben lepett meg. És nem csak kötelező duma, így is gondolom, szurkolóink nélkül, akik újra megtöltötték a vendégszektort és végig biztattak minket, nem sikerülhetett volna a győzelem. Velük megyünk tovább az úton, felzárkóztunk az élmezőnyhöz, legközelebb le kell győznünk a Diósgyőrt is.

A forduló válogatottja – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
A forduló válogatottja – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!



A FORDULÓ BELETÖRŐDÉSE – FERENCVÁROS

Nyoma sem volt a bosszúságnak. Noha a játékosok és Szerhij Rebrov vezetőedző is csalódottan vette tudomásul, hogy a tabella második helyén álló mezőkövesdieket nem sikerült legyőzniük, a hazai pályán elért 1–1-es eredményt profi módon vették tudomásul. A hosszú bajnokságban vannak jobb és rosszabb mérkőzések, legutóbb idegenben győzték le a nagy vetélytárs fehérváriakat (2–1), most a Groupama Arénában csupán egy pontra futotta az idény meglepetéscsapata, a Mezőkövesd ellen.

„A futball ilyen, hiába próbál meg az ember minden mérkőzést megnyerni, ez képtelenség – nyilatkozta lapunknak Isael, a Ferencváros brazil támadója. – A Mezőkövesd jó csapat, nem véletlenül áll a tabella második helyén, pontosan olyan nehéz mérkőzés volt, mint amilyenre számítottunk. Jól kezdtük a bajnokit, korán megszereztük az első gólt, ám a második nem lett meg... Sajnos van ilyen, fordulás után az ellenfél gyorsan egyenlített.”

A találkozót követő sajtótájékoztatón lapunk kérdésére Szerhij Rebrov külön kitért rá, látni kellett volna, játékosai közül néhányan hogyan üldögéltek az öltözőben. Többen is a lábukat tapogatták, az elmúlt hetek sorozatterhelése érthetően megviselte a keret tagjait.

„A szünetben néhányan tényleg fáradtabbak voltak, de így is próbáltunk menni előre – folytatta a brazil légiós. – Nehéz ilyen sűrűséggel játszani a tétmérkőzéseket, de örülünk, hogy ilyen sok a feladat, és a bajnokság, valamint a Magyar Kupa mellett az Európa-liga csoportkörében is helyt kell állnunk. Csütörtökön a CSZKA Moszkvát fogadjuk, az nem mindennapi mérkőzés lesz.”

Isael sérüléssel kezdte a bajnokságot, először csupán a negyedik fordulóban lépett pályára – akkor is csereként. Formája saját bevallása szerint is egyre jobb, gólt ugyan nem szerzett, ám a Mezőkövesd ellen ő adta Daniel Ihnatenkónak a gólpasszt.

„Jól érzem magam a bőrömben. Az önbizalmam is kezd megjönni, egyre jobb formába lendülök. Egy támadónak fontos, hogy bejöjjenek a cselei, hogy gólokat lőjön, gólpasszokat adjon. A szombati mérkőzésen sokszor csak szabálytalanul tudtak megállítani a védők, olykor nagy rúgást kaptam a combomra, de összeszorítottam a fogam és mentem tovább.”

És hogy mi a helyzet a legfőbb ellenlábas Mol Fehérvárral?

„Már a meccs után hallottam, hogy a fehérváriak is pontokat veszítettek, de őszintén szólva nem figyelem őket. Sokkal inkább magunkra összpontosítok.”

A FORDULÓ ELISMERÉSE – DVTK

A DVTK szervezett szurkolói csoportjai még az előző vezetőedzőnél, Fernando Fernándeznél bojkottálták a csapat meccseit, de a hétvégi, Kisvárda elleni, 3–1-re megnyert találkozón visszatértek a lelátóra.



A győzelem után pedig a drukkerek már az új vezetőedzőt, Feczkó Tamást méltatták, aki szeptemberben vette át a gárda irányítását, és harmadszor nyert vele az együttes a bajnokságban.

Így éltették a DVTK szurkolói Feczkó Tamást

NB I, 2019–2020, 11. FORDULÓ
NOVEMBER 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–2
Felcsút,Pancho ArénaSolymosi Péter
2123
Ferencváros–Mezőkövesd 1–1
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
7437
Diósgyőri VTK–Kisvárda 3–1
Miskolc,
DVTK Stadion
Berke Balázs
4268
Kaposvár–Újpest FC 2–3
Kaposvár,Rákóczi StadionPillók Ádám
2075
ZTE FC–Mol Fehérvár FC 3–3
Zalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
4038
Debreceni VSC–Paksi FC 3–1
Debrecen,Nagyerdei StadionCsonka Bence
2650

TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC1172223–11+1223
2. Mezőkövesd Zsóry FC1172216–9+723
3. Ferencvárosi TC1072114–7+723
4. Puskás Akadémia FC1162319–12+720
5. Budapest Honvéd1151515–16–116
6. Debreceni VSC105520–18+215
7. Újpest FC1142515–17–214
8. Kisvárda1141614–18–413
9. Diósgyőri VTK1141612–19–713
10. Paksi FC1131713–22–910
11. Zalaegerszegi TE FC1124517–16+110
12. Kaposvári Rákóczi FC11299–22–136
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik