Banai babonái; Hosszú Katinka káprázatos sorozata

Vágólapra másolva!
2019.10.06. 23:29
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Egy kis babona. Banai Dávid, a lila-fehérek kapusa a Mezőkövesd elleni vereség után is bízik abban, hogy az egész idényben élvezheti a vezetőedző bizalmát, s ezentúl is mindent ballal kezd majd… Bodnár Zalán írása.
Egy kis babona. Banai Dávid
, a lila-fehérek kapusa a Mezőkövesd elleni vereség után is bízik abban, hogy az egész idényben élvezheti a vezetőedző bizalmát, s ezentúl is mindent ballal kezd majd… Bodnár Zalán írása.

A versenyfutás haszna. Remek góllal járult hozzá a Mol Fehérvár FC sikeréhez a DVSC ellen Kovács István, aki abban bízik, hogy klubcsapata után a válogatottal is eredményes lesz. A középpályással Zombori András beszélgetett.

A siker receptje a mentalitás – mondja Sallai Roland. A Freiburg szélsője beszélt az edzőhöz fűződő kapcsolatáról, az eddigi szenzációs menetelés hátteréről, és arról is, hogy mit jelent neki a címeres mez. Tóth Ádám interjúja.

Sorozatban a 65. győzelem.Hosszú Katinka 200 vegyesen – ahogy 2012. december 15. óta mindig – az első helyen csapott célba, a hétvégén ez volt a mieink kilencedik aranya, összességében a 26. érme a Duna Arénában. A világkupaversenyről Kovács Erika tudósított.

Három magyar atlétának is szurkolhattunk a dohai világbajnokság utolsó napján, amelyen jobb hangulat uralkodott, mint előtte a versenyen bármikor. A helyszínről Vincze Szabolcs jelentkezett.

Népsport-mellékletünk tartalmából. 1929: Magyar–osztrák hatvanötödször, de a körülmények érdekesebbek; 1889: Százharminc éve született Schlosser Imre; 1959: Albert Flóri mesteri hármasával győzelem Belgrádban; 1959: Nyolc csapat, hetedik hely a női kosárlabda-világbajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik