Az olasz, aki mindent visz – Lanzafame lett a bajnokság legjobbja

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 10:28
null
Davide Lanzafame mindegyik meccsen a legjobb formáját mutatta – és ez kifizetődött (Fotó: Meder István)
A kiállítások sokba kerültek a remek képességű, nagyszerű teljesítményt nyújtó Danko Lazovicsnak, így végül nem a bajnok Videoton FC, hanem a negyedik helyezett Budapest Honvéd adta az év labdarúgóját: a 31 esztendős Davide Lanzafame végzett a lista élén.

 

 

Holtverseny a kapusoknál
A bajnokságban a Videoton megnyerte az aranyéremért zajló versenyfutást a Ferencvárossal szemben, a kapusok rangsorában azonban Kovácsik Ádám és Dibusz Dénes egyaránt 6-os átlagot hozott, így holtversenyben végzett az első helyen. Az ősz még a zöld-fehérek ötszörös válogatott kapusának sikerült jobban (19 forduló alatt öttel kevesebb gólt kapott, és a Nemzeti Sport osztályzatai alapján az átlaga 77 századdal jobb volt), azonban fehérvári kollégája tavasszal ledolgozta a hátrányát, és utolérte riválisát. Egyébként mindketten 32 bajnokin léptek pályára, valamennyit végigjátszották, és csak azért nem mondhatják el magukról, hogy egyetlen percet sem hiányoztak a bajnoki idényben, mert a záró forduló mérkőzését Thomas Doll Holczer Ádámnak, Marko Nikolics Tomás Tujvelnek „adta”. Ami a kapott gól nélküli meccseket illeti: Kovácsik kapuja 14-szer, Dibuszé 13-szor maradt érintetlen, de nem szabad szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a Vidi kapusa tavasszal csupán négy gólt kapott, ugyanakkor kilenc gól nélküli meccset produkált. Nincs abban semmi meglepő, hogy mindketten ott vannak a Fehéroroszország és Ausztrália ellen készülő válogatott keretében, s ugyan Gulácsi Péter számít első számú kapusnak, Georges Leekens szövetségi kapitány aligha dönt rosszul, ha valamelyik felkészülési mérkőzésen Kovácsiknak vagy Dibusznak szavaz bizalmat.

Emlékszik még valaki, egy esztendővel ezelőtt miként festett a Nemzeti Sport rangsora a mezőnyjátékosok között? Az év játékosa Eppel Márton lett, mögötte Davide Lanzafame jött be másodiknak, George Patrick Ikenne-King harmadiknak, vagyis a bajnoki címet nagy meglepetésre elhódító Budapest Honvéd adta mind a három dobogóst. A 2017–2018-as idényben a Videoton FC bizonyult a legjobbnak, ugyanakkor legmagasabban rangsorolt futballistája, Danko Lazovics „csak” a lista harmadik helyét tudta megszerezni – nem utolsósorban azért, mert a 35 esztendős szerb klasszist a Vasas (1–3) és a Ferencváros (0–0) elleni bajnokin is kiállították. Ugyan ezúttal nem az aktuális bajnok, sőt, nem is a második helyezett Ferencváros vagy a harmadik Újpest adja az év labdarúgóját, mégsem gondoljuk, hogy Davide Lanzafame érdemtelenül bizonyult a legjobbnak.

A kispestiek olasz támadóját nagyon sokan az NB I legjobb futballistájának tartják – nem alaptalanul. Pedig amikor 2013. március 3-án a Bp. Honvéd–Videoton 0–4-es mérkőzésen első bajnokiját játszotta Magyarországon, aligha fordult meg a fejében, hogy idővel ő lesz a kispesti szurkolók legnagyobb kedvence, mi több, nem kevesen a magyar válogatottban is szívesen látnák. Abban a bizonyos öt évvel korábbi idényben egyébként tíz mérkőzésen öt gólig jutott, nem keveset tett azért, hogy csapata bronzérmesként zárjon. Ám az igazán nagy elismerést a tavalyi, valamint a mostani idény hozta neki.

Hogy a Honvéd 2017-ben, 24 esztendő elteltével bajnok tudott lenni, abban az olasz légiósnak elévülhetetlen érdemei vannak. Nemcsak 11 góljával emelkedett ki társai közül, hanem végig vezéregyéniségként futballozott, ráadásul a 16 találattal gólkirály Eppel Mártonnal egyértelműen a bajnokság legjobb támadó kettősét alkották.

Dibusz Dénes (fehérben) remekül védte a Fradi-kaput (Fotó: Török Attila)
Dibusz Dénes (fehérben) remekül védte a Fradi-kaput (Fotó: Török Attila)

 

Aztán elkezdődött a 2017–2018-as idény. Bár a Honvéd mindkét meccsét elveszítette a Bajnokok Ligája selejtezőjében az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen (idegenben 2–1-re, majd hazai pályán 3–2-re), Lanzafame mindkét találkozón betalált. A bajnokságban aztán ott folytatta, ahol a nemzetközi porondon abbahagyta: az első öt bajnokin kivétel nélkül eredményesnek bizonyult, s csapata, a Honvéd veretlenül vezette a bajnokságot. Aztán az viszonylag hamar kiderült, hogy a kispesti együttes az aranyéremért nem lesz versenyben. Az olasz támadó ugyanakkor a 13 gólos Varga Roland mögött 11 találattal második helyezettként zárta az őszt a góllövőlistán, hogy aztán tavasszal még hétszer betaláljon, 18 góllal gólkirályként zárjon, és Európa-ligás szerepléshez segítse a Honvédot.

A bajnokság egyik ásza lett a Videoton kapusa, Kovácsik Ádám (Fotó: Unger Tamás)
A bajnokság egyik ásza lett a Videoton kapusa, Kovácsik Ádám (Fotó: Unger Tamás)

 

Hogy melyik volt a legjobb meccse? Talán a 15. fordulóban rendezett Puskás Akadémia elleni találkozó. A Honvéd a szünetben még 1–0-ra vezetett, a felcsúti együttes azonban a második játékrész elején fordított. Eppel Márton csúsztatása után az olasz csatár lefutotta őrzőjét, Hegedűs Jánost, nagy lendülettel elhúzta a labdát Hegedüs Lajos mellett, majd estében, ballal a kapuba lőtte a labdát. Később a Puskás Akadémia újra megszerezte a vezetést, mire Lanzafame 16 méterről, szabadrúgásból olyan laza mozdulattal lőtt a jobb felső sarokba, amilyenre csak nagyon kevesen képesek – a Honvéd ráadásul a győztes gólt is megszerezte a hosszabbításban.

Sereghajtók
A Vasas sereghajtóként búcsúzott az élvonaltól, így aligha meglepő, hogy labdarúgói igencsak gyenge átlagot hoztak. A piros-kékek legelőkelőbben rangsorolt játékosa, Vida Máté csak a 82. helyre ért oda, de ennél is beszédesebb adat, hogy a rangsor utolsó nyolc helyezettje közül öt futballista – Manjrekar James, Felix Burmeister, Remili Mohamed, Vít Benes és Ádám Martin – Angyalföldön volt alkalmazásban, s Lubos Kamenár is utolsó helyezett a kapusok között.

A 2017–2018-as idényt lezáró RangAdó díjátadó gálán nemcsak a gólkirályi címért vehetett át díjat, őt választották az év labdarúgójának is. Az esemény után többek között a következőket mondta az NSO Tv-nek: „Nagyon jó szezont zártam, rengeteget dolgoztam, úgy érzem, megérdemeltem az elismerést. Ez egy személyes díj, sehol sincs megírva, hogy csak a győztes csapat játékosa nyerheti el. Csapattársamnak, Eppel Mártonnak ezért a trófeáért is köszönettel tartozom. Két nagyon fontos évet zártunk együtt, több gólt közösen szereztünk, megnyertünk egy bajnokságot, ezért vele szeretnék osztozni a dicsőségben is. Hogy tudok-e a Ferencváros érdeklődéséről? A menedzseremnek a lelkére kötöttem, mindaddig ne hívjon, amíg le nem zárul a bajnokság. Nem tudom, mit tartogat számomra a jövő, ha bármilyen lehetőség adódik, a klub elnökével közösen mérlegeljük.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik