„Az NB I átalakult tizenegyesrúgó-bajnoksággá”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.03. 13:45
null
Novothny Soma két büntetőt is rúghatott a Balmazújváros ellen (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 18. fordulójából az FTC–Videoton (3–1) rangadó mestermérlegével már jelentkeztünk, most lássuk, hogyan értékelt a többi szakvezető.

 

ÚJPEST–BALMAZÚJVÁROS 2–2

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Mi a második félidőben kezdtük el a mérkőzést, az elsőben ugyanis nem játszottunk. Nekünk ezek az igazi rangadók, nem a Ferencváros vagy Videoton elleni meccs, mert ezeken muszáj győznünk, ha ki akarunk jutni az európai kupaporondra. Ellenfelünk az első félidőben jobban futballozott, megnyerte a párharcok többségét, három nullás előnyre is szert tehetett volna. Aztán úgy alakult, hogy majdnem mi jártunk sikerrel. A mai teljesítményünket látva hízelgő ránk nézve, hogy a 4. helyen állunk. Arra törekszünk, hogy a játékunk méltó legyen az előkelő helyezéshez.

HORVÁTH FERENC, a Balmazújváros vezetőedzője:– Jól játszottunk, fegyelmezettek voltunk, játékosaim betartották a taktikai utasításokat, nem hagytunk területet az Újpestnek. Arra sajnos nem tudtam őket felkészíteni, hogy az NB I átalakult tizenegyesrúgó-bajnoksággá... Úgy érzem, mi álltunk közelebb a győzelemhez. Cserélni akartunk a büntető előtt, a játékvezető jelet is adott, az egyik labdarúgónk elindult lefelé, Novothny Soma közben mégis berúgta a tizenegyest. Többet ehhez nem is szeretnék hozzáfűzni.

DVSC–BP. HONVÉD 1–0

HERCZEG ANDRÁS, a Debrecen vezetőedzője: – Taktikai csata dúlt a pályán. Az első félidőben mi játszottunk jobban, nekünk volt több helyzetünk, a gól után növelhettük volna az előnyünket. El kell ismerni, a szünet után a Honvédnak is voltak lehetőségei, de sikerült megőriznünk az előnyt, nagyon örülünk a győzelemnek. Azért mérkőzés közben lehetett érezni, hogy a bajnoki címvédő az ellenfél. Hogy mi döntött a DVSC javára? Takács Tamás nagyszerű megoldása, hetek óta jó formában van. Tudatosan készültünk arra, hogy labdaszerzés után lehetőségünk nyílik gyors kontratámadást vezetni. Tamás gólja éppen egy ilyen akció végén született meg, remek csel után higgadtan lőtt a kapuba. Megérdemeltük a sikert.

ERIK VAN DER MEER, a Honvéd vezetőedzője: –Nagyon jó csapat volt az ellenfelünk... Amelyről egyébként pontosan tudtuk, hogy a kontrajáték a legveszélyesebb fegyvere, ennek szellemében készültünk. Az volt a célunk, hogy mélységi passzokkal építsük fel a támadásainkat, hogy a labdavesztéseket követően legyen időnk visszarendeződni, és ne adjunk területet a riválisnak. Ám egyetlen hiba, Banó-Szabó Bence keresztpassza megpecsételte a sorsunkat. A második félidőre az akadémián fejlődő fiatal Lukács Dánielt árnyékék szerepkörben küldtük pályára, aztán a félidő felénél kiküldtük a szélre, és talán ennek is volt köszönhető, hogy sokkal többet volt nálunk a labda. Ebben az időszakban már mi uraltuk a meccset, több helyzetet is kidolgoztunk. Az ember próbál mindent megtenni, hogy segítsen a csapaton, a csereként beküldött két játékos összehozhatta volna az egyenlítést. A szurkolóknak joguk van ahhoz, hogy szidjanak, és örülök is, hogy az elégedetlenségük kifejezése nem a csapatot célozza. A kollégáimmal azon dolgozunk, hogy minél jobb Honvéd szerepeljen, természetesen nem jó érzés, hogy minden helyzetet kihagytunk, és ismét vereséget szenvedtünk. A télen át kell beszélni, hogyan lehet megerősíteni a keretet.

PUSKÁS AKADÉMIA–HALADÁS 1–3

PINTÉR ATTILA, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Jól kezdtünk, rúgtunk egy szép gólt, és irányítottuk a játékot. Érthetetlen számomra az a tizenegyes, amelyet összehoztunk a kapunk előtt, de azt is el kell mondanom, hogy ami az egyik oldalon büntető, annak a másik oldalon is annak kellene lennie. A Haladás második gólját megelőző szabadrúgásnál hallottam, amit az asszisztens mondott a játékvezető fülére, ezek szerint nekünk kellett volna jönnünk szabadrúgással. Gratulálok a Haladásnak, nekünk meg kell tanulnunk újra győzni. Az általam tisztelt Mezey György mondta korábban, mindig a bajnokság második felében dől el, melyik együttes hova tartozik. A tizenkét csapatos bajnokságban bárki legyőzhet bárkit, sajnos a Haladás ellen magunkat végeztük ki.

MICHAL HIPP, a Haladás vezetőedzője: – Egész héten úgy készültünk, hogy nehéz, hatpontos találkozó vár ránk. Korán hátrányba kerültünk, majd egyenlítettünk, és a vezetés megszerzése után sem ültünk rá az eredményre, próbáltunk kontratámadásból újra betalálni. A Puskás Akadémia jobban kezdett, de aztán feljavultunk, és a nehéz talajon sikerült kiharcolni a győzelmet. Jár a dicséret a labdarúgóinknak, ugyanakkor nem feledkezhetek meg a szurkolóinkról sem, akik végig mellettünk álltak. Amikor a Haladáshoz jöttem, tudtam, mit vállalok, azaz hogy nehéz négy mérkőzés vár ránk az ősszel. Úgy tartom, a becsületes munkát az élet honorálja. Vannak hibáink, ám próbálunk előrelépni, s egy cél kell lebegjen mindannyiunk szeme előtt: a Haladásnak NB I-es csapatnak kell maradnia.

MEZŐKÖVESD–DVTK 0–0

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Odatette magát mindegyik játékosom. Közben persze futballoztunk is, és nagy akarás jellemezte a teljesítményünket, ráadásul adódtak lehetőségeink is, de a gólszerzés ezúttal nem ment. Jó ideig kerestük a fogást ellenfelünkön. Tudtuk, hogy a Diósgyőr erős a párharcokban, ám úgy gondolom, erőfeszítéseink nem maradtak hatástalanok. Rájöttünk, milyen megoldásokkal törhetünk borsot vendégeink orra alá, igyekeztünk is ezeket véghez vinni, a sors azonban közbeszólt. Mi soha nem kértünk és nem is kérünk segítséget senkitől – mondta a szakember annak kapcsán, hogy volt egy büntetőgyanús eset, amelynél nem kaptak tizenegyest. – Viszont amiért megharcolunk, azért kapjuk meg az érte járó ítéletet! Meg kell nézni a felvételeken, hogy eltalálta-e a diósgyőri védő Novák Csanád lábát.

BÓDOG TAMÁS, a DVTK szakmai igazgatója: – Három mérkőzést veszítettünk el sorozatban, most viszont sikerült pontot szereznünk és így elmozdultunk a holtpontról. Izgalmas mérkőzést játszottunk, amelyen „sikerült" kihagynunk a kihagyhatatlannak tűnő helyzetet is. Ugrai Roland túl sokáig várt a ziccerénél, és a technikai kivitelezés kívánnivalót hagyott maga után. Ha az a helyzet bemegy, nagy valószínűséggel miénk a győzelem.

PAKS–VASAS 3–1

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Az első félidőbeli teljesítményen olykor érződött, hogy mindkét csapat elveszítette az előző találkozóját. Fordulás után azonban lefutballoztuk a Vasast, magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk. Győzelmünk jogosságához nem férhet kétség. A Vasas jó csapat, és jó játékosok alkotják, nem lehetett nekirontani már a mérkőzés elején, tudatosan vártunk ki. Nem játszottunk gyengébben az első félidőben, mindössze annyi történt, hogy a másodikban jobban kihasználtuk a helyzeteinket. Mindegy, ki szerzi a gólt, csak nyerjük meg a találkozót. Szoros a mezőny a bajnokságban, minden sikernek nagy jelentősége van. Győzelemmel szeretnénk elbúcsúzni az őszi idénytől.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője:– A szünetben nem gondoltam volna, hogy vesztesként hagyjuk el a pályát. Sajnos nem tudtuk az ellenfél szögleteit hatástalanítani. Sok múlik a mentális állapoton. Hiába szépítettünk, rögtön az ellentámadásból ismét kétgólos hátrányba kerültünk, így nem volt esélyünk. Nem tudtuk megnyerni a párharcokat, és egyéni hibák is megelőzték ezeket a szituációkat. Tudatosan készültünk ezekből a helyzetekből, mert tudtuk, hogy ellenfelünk mindig veszélyes szögletekből. Úgy látszik, tovább kell gyakorolnunk. Nem elég magasnak lenni, folyamatosan koncentrálni is kell. Mi fejben gyengébbek voltunk a második félidőben, mint a hazaiak, nem véletlen tehát, hogy kikaptunk.

A FERENCVÁROS–VIDEOTON (3–1) MECCS MESTERMÉRLEGE ITT OLVASHATÓ!

NB I, 2017–2018, 18. FORDULÓ
DECEMBER 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
DVSC–Honvéd 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
2521
Paks–Vasas 3–1
Paks, Városi Stadion
Solymosi Péter
842
Újpest–Balmazújváros 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
zárt kapuk mögött
Mezőkövesd–DVTK 0–0
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
3254
PAFC–Haladás 1–3
Felcsút, Pancho ArénaVad II István712
FTC–Videoton 3–1 Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
9384
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 18 11 5 2 41–21 +20 38
2. Ferencvárosi TC 18 11 5 2 36–17 +19 38
3. Debreceni VSC 18 9 4 5 32–20 +12 31
4. Újpest FC 18 6 8 4 25–23 +2 26
5. Budapest Honvéd 18 7 4 7 30–30 0 25
6. Paksi FC 18 6 6 6 27–29 –2 24
7. Diósgyőri VTK 18 6 4 8 29–28 +1 22
8. Vasas FC 18 6 3 9 24–35 –11 21
9. Puskás Akadémia FC 18 5 5 8 24–30 –6 20
10. Balmazújváros 18 4 6 8 24–28 –4 18
11. Szombathelyi Haladás 18 5 2 11 18–33 –15 17
12. Mezőkövesd Zsóry FC 18 3 6 9 20–36 –16 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik