Olyan boldogan ünnepelték a bajnoki harmadik helyüket a debreceniek, mintha a klub csak a klub történetének nyolcadik aranyérmét szerezték volna meg (Fotó: Kovács Anikó)

 

És akkor Herczeg András a frissen átadott bronzéremmel a nyakában odaállt a debreceni B-közép elé, amely az edző nevét skandálta. Hosszú út vezetett idáig Mezőkövesdtől, ahol 2017 májusában, az albérletben ott futballozó Diósgyőr elleni 3–1-es sikerrel szó szerint kiharcolta az első osztályban maradást a Loki. Herczeg András néhány nappal azelőtt, egy megalázó hazai vereség után (2–5 a Honvéd ellen) vette át a teljesen széteső csapatot Leonel Pontestől. A DVSC a portugál szakvezető irányításával a kiesés szélére sodródott, ám végül a rutinos, ízig-vérig debreceni mesterrel megkapaszkodott az első osztályban.


Ekkor új időszak kezdődött a hétszeres bajnokcsapat életében. Pontosabban régi-új éra, hiszen Debrecenben korábban hosszú ideig saját nevelésű labdarúgókra alapoztak. Herczeg András ismét ezen az úton indult el, és irányításával a Debrecen stabil középcsapat lett a következő, 2017–2018-as idényben.

 Kölcsönös öltözői tisztelet – Herczeg András, a DVSC vezetőedzője
– A bronzérem mellé az év edzőjének is megválasztották, van tehát oka az elégedettségre.
– Valóban jól teljesítettek a srácok. A harmadik hely megszerzése és a vele járó európai kupaszereplés elismerésre méltó teljesítmény.
– Mi volt a debreceni titok?
– Szerintem nincs semmiféle titok. Amikor két évvel ezelőtt az utolsó fordulóban harcoltuk ki a bennmaradást, úgy döntöttünk, visszatérünk ahhoz a filozófiához, amely régen jellemezte a csapatot. A klubvezetőséggel egyetértve úgy határoztunk, hogy kerüljenek előtérbe a saját nevelésű, helyi kötődésű labdarúgók. Már az előző idényben elkezdődött ez az átalakulás, majd a nyáron sikerült szerződtetünk Pávkovics Bencét és Haris Attilát, valamint kölcsönbe visszakerült hozzánk Szécsi Márk. Beépült a csapatba Csősz Richárd, a fiatalok közül Kusnyír Erik, majd Zsóri Dániel is nagy hasznára volt az együttesnek. A tapasztaltabb játékosokkal kiegészülve nagyon jó korösszetételű keret alakult ki, mindig volt olyan ember, aki átlendítette a holtponton a társaságot.
– A bronzérem átadása után vagány gyerekekként jellemezte játékosait. Ez is sokat számított?
– Meccsről meccsre alakult a csapategység, az öltözőben kortól függetlenül kölcsönösen tisztelték egymást a játékosok.

A 2018–2019-es bajnokságra új játékosokat is szerződtetett a klub, ám a kieső Balmazújvárosból érkező Haris Attila, az Újpesten csak epizódszerepekig jutó Pávkovics Bence vagy Puskás Akadémiánál a kispadot koptató, egyébként debreceni nevelésű Szécsi Márk érkezésére senki sem kapta fel a fejét. Pávkovics Bence azóta meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól, Szécsi Márk lett a debreceniek házi gólkirálya, Haris Attila pedig az egész idényben hasznosan futballozott.

KULCSEMBEREK
A 2017–2018-as idényben Szécsi Márk két meccsen volt kezdő a Puskás Akadémia csapatában, s nem szerzett gólt. Egy évvel később nyolc góljával a Loki házi gólkirálya lett. Erre mondják, hogy jelentős fejlődés.

A debreceni csapat legstabilabb pontja Nagy Sándor, 30 mérkőzésen volt kezdő, ebből 29-et végigvédett – a Ferencváros ellen május 11-én sérülés miatt kellett lecserélni –, így 2682 percet töltött a pályán.

Ez aztán a bemutatkozás! Zsóri Dániel a 21. fordulóban a Fradi elleni meccs 81. percében lépett pályára, majd a 93. percben parádés ollózással megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Hamar megtanulták a nevét.

Tavasszal már alig-alig szerepelt idegenlégiós a piros-fehéreknél, s rendszeresen lehetőséghez jutottak olyan játékosok, akik még az U19-es bajnokságban is szerepelhettek volna. Az egyaránt 2000-es születésű Kusnyír Erik és Zsóri Dániel is bizonyította, megállja a helyét a legmagasabb osztályban. Kusnyír Erik 22 mérkőzésen lépett pályára, s mindig megbízhatóan futballozott, Zsóri Dániel pedig valósággal berobbant az élvonalba, amikor élete első NB I-es mérkőzésén, február 16-án tizenkét perccel a pályára lépése után fantasztikus ollózással szerzett győztes gólt a Ferencváros ellen (2–1).

Az ifjú csatár bevetése egyébként is aktuális volt, a debreceniek támadójátékával ugyanis gondok voltak a tavasz elején. A harmadik helyen telelő együttes gólképtelen volt első két 2019-es tétmérkőzésén (0–0 az Újpest, 0–3 a Kisvárda ellen), így Herczeg András bátran nyúlhatott Zsóri Dánielhez, aki az ősszel tizenhárom meccsen 39-szer volt eredményes a megyei első osztályban szereplő DVSC II-ben.

Ahogy közeledett az idény vége, úgy lett egyre inkább valós lehetőség a sokáig elérhetetlennek tűnő bronzérem megkaparintása. A szurkolók is megérezték, nagy lehetőség előtt áll csapatuk, akkor sem fordultak el a Lokitól, amikor a Kisvárda ellen otthon kikapott (1–3). A leghűségesebb szurkolók ekkor is jelezték, ott állnak a csapat mögött, amely a záró fordulóban remek hangulatban léphetett pályára a Paks ellen (4–1).

Értékes bronzérmet szereztek a debreceniek. Ezt jelzi, hogy a hét bajnoki címtől elkényeztetett közönség olyan ünneplésben részesítette a csapatot, mint korábban az aranyérmek megszerzése után. A vezetőedző szemében csillogó örömkönnyek megmutatták: Herczeg András is tudja, milyen értékes a harmadik hely. 

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY
Bernáth Csaba, a Debreceni VSC korábbi játékosa, a Nagyerdei Stadion látogatóközpontjának igazgatója:
A bronzérem mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény, hiszen a klub a költségvetést nézve nem tartozik a mezőny elejéhez. Külön öröm, hogy Herczeg András magyar, főleg debreceni kötődésű labdarúgókra építette a csapatot, amelynek akadtak ugyan hullámvölgyei, de mindig sikerült visszakapaszkodnia. A bronzéremről döntő, Paks elleni mérkőzésen jó volt tapasztalni a csapategységet, a motiváltságot, s öröm volt látni, hogy a közönség is visszatért a lelátóra. Csodálatos volt átélni a szurkolást, a meccs utáni közös ünneplést. Bízom benne, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, s újra rendszeresen sokan lesznek a Nagyerdei Stadionban. Egy igazi meccsnap olyan, mint az a vasárnapi volt. Az Európa-ligában sok függ a sorsolástól, de a szurkolóknak az a fontos, hogy lássák, a játékosok mindent megtesznek a sikerért.
FÉNY – ÁRNYÉK


Tizenegy magyar állampolgárságú labdarúgó a kezdőben, ilyen a 2018–2019-es idényig csak Pakson volt elképzelhető. Herczeg András a DVSC-vel erre az útra lépett, a magyar, többnyire saját nevelésű fiatalok pedig éltek a lehetőséggel, s erőn felül teljesítve megszerezték a harmadik helyet a bajnokságban.


Nem maradt igazi gólfelelőse a Lokinak Haris Tabakovic nyári sérülése után, s ezért sokszor főhetett a feje Herczeg András vezetőedzőnek. A tavasz elején is azért került kisebb gödörbe a csapat, mert az első két mérkőzésen nem talált a kapuba.

 
A JÁTÉKOSOK RANGSORHELYEZÉSE*
7. Tőzsér Dániel 5.926
14. Bódi Ádám 5.806
27. Szécsi Márk 5.609
33. Varga Kevin 5.552
39. Haris Attila 5.516
40. Ferenczi János 5.500
       Pávkovics Bence 5.500
45. Szatmári Csaba 5.478
52. Kinyik Ákos 5.458
105. Kusnyír Erik 5.105
117. Takács Tamás 4.952
*a legalább 17 értékelhető bajnokin pályára lépők

A KAPUS HELYEZÉSE
4. Nagy Sándor 5.870

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA
8 gólos: Szécsi Márk
7 gólos: Bódi Ádám
6 gólos: Takács Tamás
5 gólos: Tőzsér Dániel
3 gólos: Varga Kevin
2 gólos: Ferenczi János, Kinyik Ákos, Könyves Norbert, Pávkovics Bence, Szatmári Csaba
1 gólos: Albion Avdijaj, Barna Szabolcs, Ezequiel Calvente, Csősz Richárd, Zsóri Dániel 

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
  1. Ferencvárosi TC 33 23   5   5 72–27 +45 74
  2. Mol Vidi FC 33 18   7   8 53–37 +16 61
  3. Debreceni VSC 33 14   9 10 44–39   +5 51
  4. Budapest Honvéd 33 13 10 10 46–38   +8 49
  5. Újpest FC 33 12 12   9 38–28 +10 48
  6. Mezőkövesd Zsóry FC 33 12   8 13 45–40   +5 44
  7. Puskás Akadémia FC 33 11   7 15 36–45   –9 40
  8. Paksi FC 33   9 12 12 33–46 –13 39
  9. Kisvárda 33 10   8 15 36–48 –12 38
10. Diósgyőri VTK 33 10   8 15 36–57 –21 38
11. MTK Budapest 33 10   4 19 42–56 –14 34
12. Szombathelyi Haladás 33   8   6 19 31–51 –20 30