Amikor még Burgenlandból is a Haladás–Fradira igyekeztek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 11:18
null
Halmosi Péter (jobbra) és társai telt ház előtt fogadhatják a Fradit (Fotó: MTI)
Először rendeznek NB I-es mérkőzést a nemrég átadott új Rohonci úti stadionban, azaz a Haladás Sportkomplexumban: a sereghajtó szombathelyiek a második helyezett Ferencvárost fogadják. A listavezető Videotonra „kötelező feladat” vár a Paksot fogadva, az Újpest kínos szériát igyekszik megtörni a Diósgyőr ellen – visszanézünk a közel- és régmúltba, következzenek az NB I 17. fordulójának érdekességei.

Továbbra is azonos pontszámmal halad fej fej mellett a listavezető Videoton és a Ferencváros – a fehérváriakat minimálisan jobb gólkülönbségük rangsorolja előbbre. Ezzel a fordulóval lépünk át a bajnokság második felébe, és az elmúlt másfél évtizedet megvizsgálva kimondhatjuk, a bajnoki cím aligha kerülhet más csapat birtokába.

Az ugyan megtörtént, hogy ebben az időszakban a későbbi bajnokcsapat nem állt a dobogón (az előző idényben a Bp. Honvéd például 16 kör után a 4. volt a Vasas, a Videoton és a Ferencváros mögött), de az egyszer sem, hogy a leendő aranyérmes tízpontos vagy nagyobb hátrányban lett volna az aktuális listavezetőhöz képest. Márpedig most a Videoton és a Ferencváros pontelőnye épp tíz pont a harmadik helyezett DVSC-vel és a negyedik Bp. Honvéddal szemben.

VIDEOTON FC–PAKS

♦ Eddig 25 alkalommal találkozott a két csapat élvonalbeli bajnokin. Óriási a Videoton fölénye, az örökmérleg a szempontjából 16 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség.

♦ A Paks még sosem nyert a fehérváriakvendégeként: egyszer ikszelt (a legelső alkalommal), azóta tíz mérkőzést zsinórban elveszített.

♦ A Videoton veretlen a legutóbbi 12, pályaválasztóként megvívott meccsén, legutóbb április 8-án, a Vasas ellen bukott el hazai bajnokit (1–2).

♦ Még mindig tart a Vidi gólszériája: pályaválasztóként 2015. július 25. (Videoton–Haladás 0–1) óta minden találkozóján szerzett gólt. A sorozat 41 mérkőzés óta tart.

♦ A Paks a legutóbbi 25 idegenbeli bajnoki összecsapása közül csak hármat úszott meg kapott gól nélkül.

VASAS–DVSC

♦ Eddig 82 első osztályú bajnoki mérkőzésből 31-et a Vasas, 32-t a Debrecen nyert meg, 19 pedig döntetlenre végződött.

♦ 2002 óta gyalázatos az angyalföldiek mérlege a Lokival szemben, 25 bajnokiból csupán hármat sikerült megnyerniük, 2005 és 2016 nyara között éppenséggel egyet sem. A Vasas 2006 áprilisa és 2011 júliusa között egymás után 12 vereségbe „nézett bele” a DVSC ellen, ritka az ilyen sorozat.

♦ Pályaválasztóként a Vasas 2002 óta csak egyszer tudta NB I-es mérkőzésen legyőzni a Debrecent.

♦ Herczeg András nagyon szépen „összerántotta” a DVSC csapatjátékát a pocsék szezonkezdet után, ám a védekezésen van még mit csiszolni, legalábbis a legutóbbi hetek teljesítménye alapján. Az elmúlt egy hónapban ugyanis a Debrecen minden tétmérkőzésén legalább két gólt kapott.

♦ A Loki egymás után két vereséget szenvedett el a bajnokságban, ez először fordult elő vele a 2017–2018-as idény első két fordulója óta. Egymás után háromszor már közel egy éve nem kapott ki a DVSC a bajnokságban.

♦ Egyre hosszabb a Vasas rossz szériája, a piros-kékek már ötös nyeretlenségi sorozatban „menetelnek” minden tétmérkőzést figyelembe véve – október 17. óta nem nyertek a bajnokságban, Dunaújvárosban pedig a Magyar Kupából is kiestek.

♦ A Vasas csak egyet nyert meg az előző hét idegenbeli NB I-es meccse közül – a bajnoki címvédő Honvédot gázolta el 4–1-re még szeptember végén.

BP. HONVÉD–MEZŐKÖVESD

♦ A két csapat eddig hatszor találkozott az élvonalban, az első három alkalmat a Mezőkövesd nyerte meg, a második hármat a Honvéd.

♦ Hátul nagyon össze kellene szednie magát a címvédőnek, a Honvéd ugyanis 16 forduló alatt már majdnem annyi gólt kapott (27), mint az előző idényben összesen, 33 találkozó alatt (30). Amióta Erik van der Meer a vezetőedző, a Honvéd csak három bajnokit tudott kapott gól nélkül hozni (Haladás 2–0, Puskás Akadémia 2–0, Balmazújváros 3–0).

♦ Az előző adat következménye: az NB I 2017–2018-as idényében eddig a Honvéd mérkőzésein esett a legtöbb gól, holtversenyben a Videoton találkozóival. Mindkét csapat meccsein 3.5 a gólátlag.

♦ Eddig nyolc bajnokit játszott hazai pályán a Honvéd, s mindegyiken született legalább két gól, sőt, a nyolcból hatszor négy vagy több találat is.

♦ A Mezőkövesd lassan már egy fél bajnokságot lehúz győzelem nélkül: a matyóföldiek a 2. forduló óta nem nyertek, ez a szériájuk 14 találkozóra rúg.

♦ A hasonló nyeretlenségi sorozatok általában végzetesek. A kétezres évek élvonalbeli bajnokságaiban csak a Nyíregyháza (2008–2009, 16 meccs), a Paksi FC (2013–2014, 18 meccs) és a Bp. Honvéd (2014–2015, 14 meccs) úszott meg kiesés nélkül legalább 14 mérkőzéses nyeretlenségi szériát.

DVTK–ÚJPEST FC

♦ Száz fölött járnak már NB I-es meccsek számában: a DVTK és az Újpest eddig 103 alkalommal csapott össze. A miskolciak 18-szor kerekedtek felül, 40-szer döntetlenre végeztek, míg a lila-fehérek 45-ször győztek.

♦ Az örökmérleg nem sugallja, de 2012 óta a következőképpen néznek ki az Újpest vendégjátékai: Diósgyőr? Zutty, egy pofon. Amikor a DVTK volt a pályaválasztó, megnyerte a legutóbbi hét meccset (1–0, 2–1, 2–0, 2–1, 2–1, 2–1, 3–1) – ez a csapat legjobb szériája a párharc történetében.

♦ A Diósgyőr az utóbbi tíz mérkőzésén egyszer sem játszott döntetlent, négyszer nyert, hatszor kikapott. A legutóbbi ikszet pont az Újpest ellen „húzta be” Bódog Tamás együttese, még augusztus 19-én (1–1).

♦ A DVTK több mint egy éve nem vívott olyan hazai meccset, amelyen ne talált volna a kapuba. A sorozat 21 mérkőzést számlál, legutóbb a Bp. Honvéd távozott kapott gól nélkül a diósgyőriektől (0–3, 2016. augusztus 6.).

♦ Az Újpest játszotta ebben a bajnokságban a legtöbb döntetlent (7), a Diósgyőr a második legkevesebbet (3).

BALMAZÚJVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Egyetlen élvonalbeli mérkőzésüket a Puskás Akadémia nyerte meg 2–1-re: Molnár Gábor és Josip Knezevic góljára Bacsana Arabuli válaszolt.

♦ Hazai győzelem esetén a két csapat helyet cserél, az abszolút újonc Balmazújváros jobb gólkülönbséggel megelőzné a felcsútiakat. Ez lenne a harmadik eset a bajnokságban (az 1. és a 4. forduló után), hogy a Balmazújváros a 10. helynél előrébb lép a tabellán.

♦ Továbbra is Josip Knezevic az NB I „legbefolyásosabb” játékosa: a Puskás Akadémia 21 találatából 10 (azaz a szerzett gólok 48 százaléka) a horvát légiós nevéhez fűződik.

♦ Már hat gólnál tart a bajnokságban a Balmazújváros légiósa, Bacsana Arabuli. Az NB I-ben eddig 17 grúz futballista szerepelt, közülük egy szezon alatt hatnál több gólt csak a Győri ETO egykori játékosa, Rati Alekszidze ért el, aki a 2008–2009-es idényben 7, a 2010–2011-es szezonban 9 találatig jutott.

♦ Kifejezetten jó formába lendült a Balmazújváros, az előző négy bajnokijából hármat megnyert. A hazai mérlegen így is van még javítanivaló, hiszen a Balmaz szerezte a Mezőkövesd után a második legkevesebb pontot pályaválasztóként (7).

HALADÁS–FERENCVÁROS

♦ Az új Rohonci úti stadion (azaz a Haladás Sportkomplexum) első tétmérkőzése egyben a Haladás és az FTC 123. első osztályú összecsapása lesz. Az örökmérleg a fővárosi zöld-fehérek elsöprő fölényét mutatja: 22 Haladás-siker, 74 FTC-győzelem, 26 döntetlen.

♦ A Ferencváros élvonalbeli bajnokin először 1936. szeptember 6-án vizitált a Haladásnál. A korabeli Nemzeti Sport-beszámoló szerint még Burgenlandból is érkeztek szurkolók a mérkőzésre, melyre négyezren látogattak ki. A Haladás kétszer is megszerezte a vezetést a nehéz talajú, felázott pályán, ez a korabeli erőviszonyok alapján óriási szenzációnak számított. A szünetben a Fradi játékosai autogramokat osztogattak (!), majd 3:2-re fordítottak. A verdikt így is egységes: a Haladás kitűnő teljesítményt nyújtott, a Ferencváros nem játszott tudásához méltón, és szerencsével tudott csak nyerni.

♦ Ha már Rohonci út: a régi stadiont 1922. május 7-én nyitották meg, majd 1969–1975 között újjáépítették, végül 2008-ban felújították. Az új aréna megépítéséről 2013-ban született meg a döntés.

Szokatlan a szemnek: zöldben a Ferencváros, 
fehér-pirosban a Haladás (Képes Sport, 1981)
Szokatlan a szemnek: zöldben a Ferencváros, fehér-pirosban a Haladás (Képes Sport, 1981)

♦ A nyugat.hu történelmi érdekességet „ásott ki”: 1981. október 24-én a Haladás–Ferencváros mérkőzésen a Hali vadonatúj szerelésben lépett pályára. Más kérdés, hogy az fehér volt ugyan, de piros ujjakkal és piros Haladás-felirattal, mert a sportszerszállító valamit elnézhetett... Tizenötezer néző előtt a Ferencváros 2–1-re győzött, a találkozón Király Gábor édesapja, Király Ferenc tizenegyest hibázott (félmagas lövését védeni tudta Kakas László).

♦ A Ferencvárosé a legjobb aktív sorozat az NB I-ben, Thomas Doll csapata 9 mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Idegenben öt mérkőzés óta veretlen a fővárosi zöld-fehér csapat, ráadásul ezeken a megszerezhető 15 pontból 13-at begyűjtött.

♦ A Haladás formája kieséssel fenyegetően rossz... A Hali a sereghajtó helyre csúszott vissza, és a legutóbbi hét bajnokiján nyeretlen. Több mint két hónapja, szeptember 16-án nyert legutóbb bajnokit a szombathelyi csapat (Haladás–Újpest 1–0), amely már a harmadik edzőjénél tart az idényben.

♦ A Haladás az utóbbi 20 NB I-es mérkőzéséből csak hármon tudott győzni.

♦ A kétezres években a Haladás három hazai bajnokiján múlta csak felül a Ferencvárost: 2000-ben (3–0), 2012-ben (2–1) és 2016-ban (2–0). 2013-tól 2016 októberéig a Hali egymás után ötször gólképtelen maradt fővárosi riválisával szemben.

NB I, 2017–2018, 17. FORDULÓ
NOVEMBER 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
15.30: Videoton FC–Paksi FC
Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor

15.30: Vasas FC–Debreceni VSC

Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József

15.30: Bp. Honvéd–Mezőkövesd

Budapest, Bozsik József StadionIványi Zoltán
15.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC
(tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
15.30: Balmazújváros–Puskás AFC Balmazújváros, Városi StadionBerke Balázs
19.30: Haladás–Ferencváros
(tv: M4 Sport)
Szombathely, Haladás Stadion
Szabó Zsolt
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 16 10 5 1 38–18 +20 35
2. Ferencvárosi TC 16 10 5 1 32–14 +18 35
3. Debreceni VSC 16 7 4 5 26–19 +7 25
4. Budapest Honvéd 16 7 4 5 29–27 +2 25
5. Újpest FC 16 5 7 4 21–20 +1 22
6. Diósgyőri VTK 16 6 3 7 28–26 +2 21
7. Vasas FC 16 6 3 7 22–27 –5 21
8. Paksi FC 16 5 6 5 24–26 –2 21
9. Puskás Akadémia FC 16 5 4 7 21–25 –4 19
10. Balmazújváros 16 4 4 8 20–24 –4 16
11. Szombathelyi Haladás 16 3 2 11 13–31 –18 11
12. Mezőkövesd Zsóry FC 16 2 5 9 18–35 –17 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik