Amikor a Honvéd legutóbb így kezdett, az edző a szünetben otthagyta a kispadot

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2019.08.24. 09:18
null
A három vereséggel rajtoló Honvéd a DVSC ellen javíthat (Fotó: Koncz György)
Öt szombati és egy vasárnapi mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó NB I küzdelmei. A 4. fordulóban a bajnokságot három vereséggel kezdő – 1997 óta ilyen rosszul egyszer sem nyitó – Bp. Honvéd a Debrecennel mérkőzik meg, a címvédő Ferencváros a Puskás Akadémiához látogat, de lesz Borsod megyei derbi és újonccsata is. Beharangozzuk a 4. kört.

 

BUDAPEST HONVÉD–DEBRECEN

A Honvéd legutóbb az 1997–1998-as bajnoki idényt kezdte ilyen rosszul: akkor egymás után a Diósgyőrtől (1–5), az MTK-tól (1–4) és a Gázszertől (0–3) szenvedett vereséget. Az utóbbi elleni székesfehérvári találkozón a kispestiek 38 perc alatt háromgólos hátrányba kerültek (nem mellesleg emberhátrányba is, mert a játékvezető kiállította Mátyus Jánost), aztán a szünetben „edzőhátrányba” is, mert az első félidőben még a kispadon ülő (hivatalosan menedzserigazgatói szerepkört betöltő, szakvezetőként funkcionáló, az összeállításért és a keretösszetételért felelős) Krémer Károly a másodikban nem jelent meg. Idézzük a Nemzeti Sport 1997. augusztus 2-i számát:

„Az első félidőben Krémer Károly még a Kispest kispadján ült. A második játékrészben azonban már hiába kerestük Szepessy László pályaedző mellett... Szepessy László elmondta, nem tudja, hol van Krémer Károly. A Kispest menedzserigazgatója a szünetben még Komora Imrével volt az öltözőben, és természetesen kritikusan nyilatkozott az első félidőben látott játékról. Aztán Szepessy kiment a pályára, ám Krémer Károly nem ment utána. A rendezőktől kapott információk szerint a menedzserigazgató néhány percig a játékoskijáróban álldogált, aztán a második félidő elején elhagyta a klubépületet.”

Egy nappal később Krémer Károly nyilatkozott a történtekről lapunknak.

„A félidőben úgy éreztem, hogy elveszett a meccs, ám az okok sokkal mélyebbek, mint egy mérkőzés eredménye. Egyrészt mindenki sokkal többet vár a csapattól, mint amit a körülmények összessége és a játékosok valós tudása lehetővé tesz, s ez a tudat béklyót rak a játékosokra. Másrészt eddig én feltétel nélkül bíztam a szakmai stábomban, elfogadtam a döntéseiket, gyakorlatilag csak asszisztáltam a munkához. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy hibás volt a szakmai munka, hiszen annak»beéréséhez«idő kell, ám biztosan voltak hibák, az eredmények legalábbis ezt bizonyították. [...] Eddig az én jelenlétem a kispadon csak amolyan protokolláris feladat volt. Ilyen szempontból a csapat nem szenvedett hiányt. Ám meg kell értenie mindenkinek: annyira kilátástalannak láttam a helyzetet, hogy valamivel fel kellett hívnom rá a figyelmet. Akkor azt gondoltam: álljon meg a menet, ez így nem mehet tovább!”

A folytatás: a Kispest a következő fordulóban 2–0-ra legyőzte a Siófokot, aztán megérkezett Varga Zoltán, aki szaktanácsadóként vette át a szakmai munka irányítását. A Honvéd ettől sem lett jobb: az 5. és 9. forduló között is elveszítette az összes meccsét, de aztán megőrizte élvonalbeli tagságát, 14. lett. Igaz, már Krémer és Varga nélkül, a 9. körben elszenvedett debreceni vereséget követően ugyanis Komora Imre ült le a kispadra.

♦ Az előző idényhez képest jókora a kontraszt: a kispestiek akkor ugyanis még a 4. forduló után is százszázalékosak voltak.

♦ Ez lesz a 93. élvonalbeli találkozó a két csapat között, 38 alkalommal a Honvéd, 31-szer a Debrecen nyert, a döntetlenek száma 23.

♦ A Loki 1962 és 1994 ősze között egyszer sem tudott bajnokit nyerni a Honvéd otthonában. A sorozat végül 1994 novemberében tört meg egy 1–0-s debreceni sikerrel.

♦ A DVSC két győzelemmel nyitotta a bajnokságot, és mivel az előzőt is sikerrel zárta, hármas győzelmi szériában van – ráadásul a három meccsen 11 gólt szerzett.

♦ Március 16. (Debrecen–Diósgyőr 1–0) óta nem volt olyan bajnoki, amin a DVSC ne kapott volna gólt – a sorozat immár tíz mérkőzést számlál.

♦ A Honvéd az összes tétmeccset tekintve már hatmérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van, a Zalgiris elleni hazai El-selejtezőtől eltekintve még nem tudott győzni a 2019–2020-as évadban.

♦ A Debrecen jó ideje nem nyert már idegenben bajnokit – 2019-ben pedig egyáltalán nem. A Loki 2018. december 15-én 2–0-ra legyőzte Szombathelyen a Haladást, azóta két döntetlen és öt vereség vendégként.

♦ A kispestiek csatára, David N'Gog öt gólt ért el csapata legutóbbi öt bajnokiján, és mindegyik alkalommal szerzett legalább egy „kanadai pontot” (gól vagy gólpassz).

KISVÁRDA–ÚJPEST FC

♦ Az előző idénybeli három bajnokijukat mind megnyerte az Újpest: a lilák hazai pályán kétszer 1–0-ra nyertek, Kisvárdán pedig 4–1-re. A várdaiak csak a Ferencvárostól és az Újpesttől kaptak ki háromszor a 2018–2019-es kiírásban.

♦ Az Újpest a legutóbbi hét idegenbeli bajnokiján vagy nyert (háromszor), vagy kikapott (négyszer), döntetlent február 2. (Debrecen–Újpest 0–0) óta nem játszott.

♦ A Kisvárda is „kerüli” a döntetleneket, április 13. (Kisvárda–Diósgyőr 1–1) óta nem ikszelt az NB I-ben, ötször győzött, háromszor alulmaradt.

♦ A Kisvárda hazai pályán megnyerte az utóbbi két mérkőzését, a rövidke élvonalbeli története során a klubrekord három egymás után megnyert hazai bajnoki, tehát ezt a csúcsot most beállíthatja.

♦ Ahhoz képest, hogy Nebojsa Vignjevics csapata általában jól és szervezetten védekezik, az Újpest hátsó alakzata egy ideje meglepően „lyukas”: a fővárosiak a legutóbbi hét bajnoki találkozójuk mindegyikén kaptak gólt. A lilák legutóbb április 20-án, a Honvéd ellen tudták „lenullázni” ellenfelüket (meg magukat is, mert 0–0 lett).

PAKSI FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Harminc élvonalbeli bajnokin találkozott egymással eddig a két gárda, jókora a Vidi fölénye. A paksiak csak öt mérkőzést nyertek meg, a fehérváriak tizennyolcat, a döntetlenek száma hét.

♦ A Paks egyébként mind az öt, Vidi elleni sikerét hazai pályán aratta: 2007-ben (2–1), 2011-ben (1–0), 2015-ben kétszer (1–0, 2–0) és 2018-ban (1–0) győzte le vendégét. A Fehérvár mérlege még így is jobb Pakson, mint a házigazdáé (5–5–7 a mutató a pályaválasztó szemszögéből).

♦ A Paks megnyerte az előző három hazai meccsét és veretlen maradt a legutóbbi négyen. A tolnaiakat legutóbb az Újpest győzte le saját stadionjukban (0–2), még március végén.

♦ A Fehérvár megnyerte az első három összecsapását az új bajnoki évadban, s mindent összevetve már ötmérkőzéses bajnoki veretlenségnél (4 győzelem, 1 döntetlen) jár. Ráadásul ezen az öt találkozón 16 gólt rámolt be ellenfeleinek.

♦ A 2019-es évben a Fehérvár eddig minden idegenbeli bajnokiján szerzett gólt, legutóbb 2018. december 8-án, az Újpest otthonában maradt gólképtelen, 2–0-ra alul is maradt.

♦ A Vidi a legutóbbi négy idegenbeli bajnokijából csak egyet tudott megnyerni.

DIÓSGYŐRI VTK–MEZŐKÖVESD

♦ Borsod-Abaúj-Zemplén megye két jelenlegi NB I-es csapata eddig 11-szer mérkőzött meg egymással az első osztályban. A mérleg hazai szemszögből 3–4–4, tehát a Mezőkövesd egy kicsivel jobban áll.

♦ A két együttes közti legutóbbi öt találkozóján veretlen maradt a Mezőkövesd, háromszor győzni is tudott. A Diósgyőr 2017. augusztus 26. óta, tehát csaknem két éve nem tudta felülmúlni a kövesdieket.

♦ A DVTK elveszítette a legutóbbi két bajnokiját, de jó hazai mutatójában azért bízhat: a legutóbbi 12 otthoni meccséből csak kettőt veszített el (a Haladás és az Újpest ellen), mérlege pedig 8–2–2 ezeken.

♦ 2018 októbere óta a Diósgyőr csak egy hazai bajnokiján maradt gólképtelen, a szombathelyiek védekezését nem tudta feltörni (0–1).

♦ A Mezőkövesd három győzelemmel nyitotta a bajnokságot, ilyen kezdésre még nem volt példa a matyóföldiek NB I-es történelmében. A Kövesd a legutóbbi hét NB I-es mérkőzéséből hatot megnyert, ötöt úgy, hogy gólt sem kapott.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Eddig 26 mérkőzést vívott a két csapat a magyar élvonalban, az örökmérleg a ZTE-nek kedvez, 6–8–12.

♦ A ZTE a legutóbbi kiesése (2012) évében pont a Kaposvár ellen zárta az idényt, s 3–1-re kikapott a somogyiaktól.

♦ Mindkét újonc vereségekkel nyitotta a bajnoki idényt. A Zalaegerszeg legutóbb 2012. április 28-án nyert meg NB I-es meccset (a Lombard Pápát múlta felül 1–0-ra), a Kaposvár pedig 2014. április 19-én, a Haladás ellen (2–0).

♦ A 2018–2019-es NB II-es évadban mindkét összecsapásuk a Kaposváré lett: Zalaegerszegen 2–1-re, hazai pályán 1–0-ra győzött a Rákóczi.

♦ A ZTE élvonalbeli mérkőzésen 2009 óta nem tudta megverni a Rákóczit, amely hatmeccses veretlenségi sorozatban van a Zete ellen (4 győzelem, 2 döntetlen). A 2009. március 16-i alkalommal (Kaposvár–Zalaegerszeg 1–2) a ZTE első gólját a most a Kaposvár szakmai munkáját irányító Waltner Róbert szerezte.

♦ Ha már Waltner Róbert: a hatszoros válogatott csatár kaposvári születésű és nevelésű, ám legnagyobb hazai sikereit (bajnoki arany, gólkirályi cím, a klub góllövő örökrangsorának első helye) Zalaegerszegen érte el.

PUSKÁS AKADÉMIA–FERENCVÁROS

♦ Tizenhárom élvonalbeli mérkőzést játszottak eddig egymás ellen, az örökmérleg a pályaválasztó PAFC szemszögéből 2–4–7.

♦ A Ferencváros hat kísérletből csak egyszer győzött a Puskás Akadémia vendégeként (még 2015-ben), a PAFC mindkét győzelmét pályaválasztóként aratta a Fradi ellen (2013-ban 3–1, 2018-ban 1–0).

♦ A Ferencváros a legutóbbi tizenhárom bajnoki mérkőzéséből csak egyszer szenvedett vereséget (a Honvéd győzte le), mérlege ezeken 11 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. A Honvédon kívül ebben a periódusban csak a Puskás Akadémia vett el pontot a címvédőtől, egy 1–1-es döntetlennel.

♦ Szerhij Rebrov pontosan egy éve, 2018. augusztus 25-én ült először a Ferencváros kispadján. Bemutatkozó mérkőzésén a Fradi Böde Dániel góljával győzött 1–0-ra Mezőkövesden. Rebrov egyenlege minden tétmeccset figyelembe véve eddig 27 győzelem, 7 döntetlen és 8 vereség az FTC vezetőedzőjeként, a bajnoki mutatója pedig 20 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség.

♦ Az ukrán edző az első NB I-es vereségét pont a Puskás Akadémiától szenvedte el, és a magyar csapatok közül csak a Fehérvár ellen rosszabb Rebrov statisztikája a felcsútiak elleninél (1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség).

♦ A PAFC elveszítette – ráadásul szerzett gól nélkül – a legutóbbi két bajnokiját. Ha most is kikap, akkor február óta először kerül ilyen rossz sorozatba.

♦ A Puskás Akadémia hazai mérlege erős volt az előző idényben, ám erre a mérkőzésre hármas hazai nyeretlenségi szériából fordul. Ha nem nyer most sem, akkor 2015 óta először marad sikerélmény nélkül egymást követő négy vagy több bajnokin.

♦ A Ferencváros a legutóbbi 20 NB I-es meccse mindegyikén betalált, legutóbb 2018. november 10-én, a Haladás otthonában maradt gólképtelen, s szenvedett 1–0-s vereséget.

NB I, 2019–2020, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 24., SZOMBATHELYSZÍN
18.00: Kisvárda–Újpest FCKisvárda, Várkerti Sporttelep
18.00: Diósgyőri VTK–MezőkövesdMiskolc, DVTK Stadion
18.00: Bp. Honvéd–Debreceni VSC Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
18.00: Paksi FC–Mol Fehérvár FC Paks, Városi Stadion
18.00: Kaposvár–ZTE FCKaposvár, Rákóczi Stadion
AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP
18.00: Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 3 3 11–3 +8 9
2. Mezőkövesd Zsóry FC 3 3 4–1 +3 9
3. Debreceni VSC 2 2 7–3 +4 6
4. Kisvárda 3 2 1 5–5 0
6
5. Paksi FC 3 1 1 1 4–3 +1 4
6. Újpest FC 3 1 1 1 4–5 –1 4
7. Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1 3
8. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–4 –1 3
9. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–8 –4 3
10. Zalaegerszegi TE FC 2 2 2–4 –2 0
11. Kaposvári Rákóczi FC 3 3 3–7 –4 0
12. Budapest Honvéd 3 3 3–8 –5
0

Az 1. fordulóból a Ferencváros–Debrecen, a 2. fordulóból a Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést halasztották el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik