A ZTE 10 éve mutatott be hasonló bravúrt, Rubus-gól 9 év után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.16. 16:22
null
Stieber Zoltán először jegyzett gólt és gólpasszt bajnoki meccsen a tavaly nyári hazatérése óta (Fotó: facebook.com/ZTE FC)
Egy ideig nem lesz meccs az NB I-ben, miután a Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn bejelentette a 26. forduló elhalasztását, ellenben a 25. fordulót múlt héten, ha zárt kapuk mögött is, de megrendezték. Szokásos, hét eleji visszapillantónkban fókuszban az egymás után két idegenbeli meccsét is megnyerő ZTE és az NB I-ben kilenc év után ismét gólt szerző Rubus Tamás. Szó lesz a születésnapos paksi Szakály Dénes balesetéről, a ferencvárosi Varga Roland újabb, csereként lőtt duplájáról, valamint a diósgyőri Braniszlav Danilovics és a mezőkövesdi Szappanos Péter bravúrjairól.       

A FORDULÓ MEGLEPETÉSE: DVSC–ZTE 0–3

A DVSC–ZTE mérkőzésen a hazaiak jóval agresszívabb felfogásban kezdtek, mint az előző fordulóban (a Kisvárda ellen), ám a vendégek jól megszervezték a játékukat, és kreatív labdarúgóiknak köszönhetően a támadásokról sem mondtak le. Mozgalmas volt az első fél óra, s a 30. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Nem tudni, milyen lett volna a meccs, ha nyolc perccel a vendégek első gólja után Tomás Kosicky nem követi el pályafutása talán legnagyobb hibáját, ami után Stieber Zoltán lecsapott a lehetőségre, a DVSC-t pedig érthetően megroggyantotta a kapus rontása.

Stieber a gólja mellett (amely a második találata volt, mióta tavaly nyáron hazatért) gólpasszt is adott (az ötödiket az idényben), gólt és gólpasszt egy bajnoki meccsen legutóbb két évvel ezelőtt, 2018 áprilisában jegyzett még a D.C. United játékosaként az amerikai profi ligában a Philadelphia Union ellen.

A ZTE december óta harmadszor nyert idegenben, összességében a zalaiaknak a mostani volt a negyedik sikerük vendégként, ráadásul egymás után a második, ugyanis február 29-én Mezőkövesden győztek 2–1-re. Arra, hogy az NB I-ben egymás után két meccset is megnyerjen az élvonalba tavaly visszajutott ZTE, majdnem tíz évvel ezelőtt volt legutóbb példa: 2010 októberében egymás után három meccset is megnyert a Zalaegerszeg a Győri ETO (1–0), a Siófok (4–0) és az MTK (4–3) vendégeként. Mint ismeretes, a zalaiak 2012-ben kiestek az első osztályból, 2019-ben hét év után jutottak fel. Jelenleg, az újabb győzelem ellenére is kieső helyen állnak, de pontszámban már beérték a 10. helyen álló Paksot, amely több győzelmének köszönhetően előzi meg a Zetét. A következő, immár biztosan elhalasztott 26. fordulóban ismét az a Kaposvár lesz az ellenfél, amelynek otthonában ősszel 4–0-ra győztek Radó Andrásék. Ha ismét nyernek, akkor újra meglesz sorozatban a három idegenbeli győzelem, ahogy 2010-ben.

A FORDULÓ FEJESE: RUBUS TAMÁS

Látva a honvédos szokásoknak megfelelően a Himnusz hangjaira kezdés előtt felsorakozó csapatokat, inkább arra fogadtunk volna, ha lesz fejes gól a mérkőzésen, akkor azt az Illovszky-stadionba bekéredzkedő kispestiek érik el. A Honvéd szemmel láthatóan magassági fölényben volt – mégsem tudott fejjel veszélyeztetni, a Kisvárda pedig az átlövés és a sakk-mattra kijátszott akciók mellett oldalszabadrúgásból is eredményesnek bizonyult.

„Igen, érezhető volt a Honvéd magassági fölénye, de a kispestiek kevés szöglethez és szabadrúgáshoz jutottak, illetve amikor a meccs elején Djordje Kamber egy ilyen szituációból helyzetbe került, akkor lábbal elrontotta a ziccert, szerencsénkre – mondta a találkozó hat góljából az egyedüli fejes gólt elérő kisvárdai védő, Rubus Tamás.Claudiu Bumba remekül adott oldalszabadrúgásból középre, éreztem, hová jön a labda, a felvételekből pedig azt is láthattam, hogy lemaradtak rólam, és egész magasra sikerült felugranom. Nagyon örültem a gólnak, főleg, hogy a lehető legjobbkor jött, hiszen ezzel a góllal sikerült visszaállítanunk a kétgólos különbséget. Onnantól kezdve már nem volt kérdés, hogy mi nyerünk.”

Rubus Tamás az NB I-ben legutóbb 2011. február 26-án, az Újpest játékosaként a Kaposvár ellen 3–2-re megnyert mérkőzésen talált a kapuba – annak tehát már több mint kilenc éve (és az volt az a meccs, amelyen az újpesti Lázár Bence debütált az NB I-ben, s két gólt szerzett) –, persze közben az NB II-ben is játszott, ott és a Magyar Kupában azért betalált.

A FORDULÓ BALESETE – SZAKÁLY DÉNES

Alacsony színvonalú, közepes iramú mérkőzést játszott a zalaegerszegi albérletben futballozó Újpest a Paksi FC-vel. A Szakály testvérek jó ideig emlékezhetnek majd az 1–1-re végződő bajnokira: a Paksi FC-ben futballozó, 32 éves Dénes (aki a meccs másnapján, vasárnap töltötte be a 32. életévét) ugyanis balesetet szenvedett, amelyet a pálya mellett melegítő 33 esztendős báty, Péter döbbenten nézett végig.

A mérkőzés 68. percében Szakály Dénes lépett ki az újpesti védők között a jobb oldalon, a tizenhatoson belül, s miután középre fejelte a labdát, továbbfutva ütközött a kapujából kimozduló Filip Pajoviccsal. A paksiak középpályása a gyepen maradt, és a közelében helyezkedők egyből jelezték, nagy a baj. Percekig állt a játék, s bár a vendégek orvosa megpróbált segíteni, a játékos képtelen volt talpra állni, így hordágyon vitték le a pályáról.

„Nagyon megijedtünk – mondta Szakály Péter, az Újpest FC labdarúgója. – Az üres stadionban felerősödtek testvérem fájdalmas hangjai, aztán a helyi kórházban megvizsgálták, s kiderült, eltört a bal járomcsontja. A vizsgálatok után elhagyhatta a kórházat, én hoztam haza. Most együtt a család, s nagy a szomorúság, azért is, mert így a testvérem születésnapja is rosszul sikerült. Az orvosok szerint stabil Dénes állapota, ám a műtétet nem kerülheti el, amelyre a tervek szerint jövő hét elején kerül sor, így egészen bizonyos, hogy többhetes kihagyás vár rá.”

A FORDULÓ CSERÉJE – VARGA ROLAND

Tíz perc alatt letette a névjegyét. Varga Roland3–0-s állásnál, a 81. percben állt be a sereghajtó Kaposvár ellen, és rövid idő alatt két góllal bizonyította Szerhij Rebrovnak, lehet rá számítani, a nehéz helyzetben sem adja fel a harcot, ha kell, csereként beállva próbál bizonyítani. A labdarúgó a jelek szerint a jelenlegi bajnokságban a duplákra specializálódott – hat gólját rendre kettesével rúgta.

„Hosszú idő után sikerült gólokat szereznem, hiszen legutóbb novemberben voltam eredményes, megdolgoztam érte – mondta a Fradi játékosa. – Minden gólnak örülök, hogy kettőt sikerült szereznem, még inkább boldoggá tesz. A Kaposvár védekező taktikát választott, mi pedig az elejétől támadtunk. Pontosan azt játszottuk, amit megbeszéltünk, a kapuja elé szegeztük az ellenfelet. Az elején csak helyzetekig jutottunk, ám később jöttek a gólok is, és ez a lényeg.”

A zöld-fehérek 23 gólszerzési kísérletet alakítottak ki, ez rendkívül magas szám. A védők közül Miha Blazic, a támadók közül Franck Boli és Isael talált még a kapuba – a szombaton látottak alapján osztálykülönbség volt a két együttes között.

A FORDULÓ KAPUSAI: BRANISZLAV DANILOVICS ÉS SZAPPANOS PÉTER

A DVTK a bajnokság első és második körében is vereséget szenvedett a Mol Fehérvár FC-től (előbb idegenben 5–1-re, majd hazai pályán 3–1-re), és közel járt ahhoz, hogy az idényben harmadszor is pont nélkül maradjon a riválisa ellen. A 25. forduló rangadóján egyértelműen a fehérvári együttes alakított ki több helyzetet, ennek ellenére egészen a hajráig úgy tűnt, nem születik gól a mérkőzésen. Ebben a vendégek kapusának, Braniszlav Danilovicsnak volt a legnagyobb szerepe, aki több alkalommal is bravúrral védett, és minden megmozdulásával magabiztosságot sugárzott.

Amikor arra volt szükség, kézzel hárított (mint Nego bal felső sarokba tartó lövésénél), ha a helyzet úgy kívánta, lábbal avatkozott játékba (Petrjak közeli lövésénél), de akkor sem jött zavarba, ha a földön ülve kellett megoldást találnia arra, hogy ne kerüljön a kapujába a labda. Az NB I háromszoros gólkirálya, Nikolics Nemanja is gólra éhesen „dobta be” magát, ám nem találkozott a labdával, mert Braniszlav Danilovics a földön ülve mindenkinél előbb reagált, és az egyetlen lehetséges megoldást választva kézzel elütötte előle. Parádés mozdulat volt, amely azt mutatta, a szerb kapus minden idegszálával a feladatára koncentrál.

Nem csak a szombati bajnoki mondatja velünk, a diósgyőri vezetők jó döntést hoztak, amikor tavaly nyáron átigazolták a szerb kapust – aki a 2016–2017-es idényben éppen a Mol Fehérvárt erősítette –, mert ebben a bajnoki esztendőben egyetlen percet sem hagyott ki, s minőségi teljesítményt nyújt.

A mezőkövesdi Szappanos Péter isfantasztikus bravúrokkal tartotta életben csapatát, öt esetben is gólnak látszó kísérletet hiúsított meg a Puskás Akadémia ellen 0–0-ra végződött találkozón.

„A mérkőzést megelőzően sohasem tűnődöm azon, mennyi dolgom lesz – tekintett vissza a történtekre a mezőkövesdi kapus.– Most alaposan megdolgoztattak, de tudtam, hogy nehéz feladat vár ránk, a Puskás idegenben különösen veszélyes. Nyerni akartunk, mert akkor jelentősen növelhettük volna az előnyünket. Ami fontos: nem kaptunk gólt! Az üres stadion lehangoló, vigasztalan képet nyújtott, nem volt egyszerű feladat feldolgozni, hogy zárt kapus a találkozó. Az öltözőben is téma volt ez, hiszen vannak külföldi játékosaink, akik ki tudja meddig nem mehetnek haza.”

NB I, 2019–2020, 25. FORDULÓ
MÁRCIUS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
FTC–Kaposvár 5–0
Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Zalaegerszeg, Városi Stadion
Pillók Ádám
Honvéd–Kisvárda 1–5
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
DVSC–ZTE FC 0–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
Mol Fehérvár–DVTK 1–1Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
A forduló mérkőzéseit a koronavírus-világjárvány miatt zárt kapuk mögött rendezték meg.
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC23165 244–19+2553
2. Mol Fehérvár FC25155 547–23+2450
3. Mezőkövesd Zsóry FC25136 637–21+1645
4. Puskás Akadémia FC25109 639–31 +839
5. Diósgyőri VTK251141035–33 +237
6. Budapest Honvéd25 97 925–32 –734
7. Kisvárda25 941235–36 –131
8. Debreceni VSC24 931236–44 –830
9. Újpest FC24 851131–37 –629
10. Paksi FC25 841330–42–1228
11. Zalaegerszegi TE FC25 771134–37 –328
12. Kaposvári Rákóczi FC25 312119–57–3810
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik