A YouTube-on figyeltek fel a megye I-es védőre – ez ám a villámkarrier!

Vágólapra másolva!
2016.11.07. 11:01
null
Zachán Péter a Veszprém játékosaként még aligha gondolta volna, hogy hamarosan Bödével csatázhat az NB I-ben (Fotó: <a href="http://www.veol.hu" target="_blank">veol.hu</a>/Penovác Károly)
A labdarúgó NB I-ben szombaton a Ferencváros ellen kezdőként mutatkozott be a Paksi FC védője, Zachán Péter, aki végig is játszotta a találkozót. A tavasszal még a megyei I-ben szereplő hátvédnek szombaton már Böde Dánielt kellett hatástalanítania, és a tolnaiak 2–1-es győzelme, illetve az, hogy Böde nem lőtt gólt, mutatja, nem végezte rosszul a dolgát. A fiatal futballista a Nemzeti Sportnak nyilatkozott villámkarrierjéről.

A Veszprém meccsei mindig felkerültek a nagy videomegosztó oldalra – mondta korábban Zachán Péter a rangado.hu-nak, aki az előző szezonban nemcsak a felnőttek között, hanem az U19-es bajnokságban is szerepelt. – Úgy tudom, ott figyeltek fel rám a paksiak, meghívtak a büki edzőtáborba, ahol együtt edzhettem a csapattal, két nemzetközi felkészülési mérkőzésen is pályára léphettem, ezt követően szerződést ajánlottak.”

Ilyen előzmények után előzte meg Zachán Péter Böde Dánielt egy veszélyesnek tűnő beadás után a szombati NB I-es bajnokin, és neki is szerepe volt abban, hogy az Eb-t is megjáró csatár nem tudott betalálni volt együttese ellen. A paksiak NB I-es történetük során először győzték le a Fradit idegenben, Zachán pedig Szabó János után a második legjobb InStat-indexet (199; statisztikai teljesítménymutató) produkálta a vendégek védelméből.

„Mint minden fiatal labdarúgó, én is ábrándoztam a bemutatkozásról, mígnem szombaton kiderült, hogy éppen a Fradi elleni idegenbeli meccsen jön el a nagy pillanat – idézte fel a meccs előtti órákat a Nemzeti Sportnak Zachán Péter. – A vezetőedző Tököli Attilával közösen jött oda hozzám, kérdezték, hogy izgulok-e. Amikor azt feleltem, hogy nem, azt mondták, ne is tegyem, mert ők teljesen biztosak benne, hogy megállom a helyem.

KERESIK A FIATALOKAT
„Kiépült már egy olyan hálózatunk, ami révén időről időre nagyon sok ajánlást kapunk játékosokra vonatkozóan. Zachán Pétert is ajánlották nekünk, és miután megnéztük az interneten, tüzetesebben feltérképeztük őt, majd meghívtuk a nyári felkészülésünkre. Két nemzetközi meccsen is pályára lépett, és mivel Csertői Aurél elégedett volt a teljesítményével, javasolta a szerződtetését” – elevenítette fel az NSO megkeresésére Zachán Paksra kerülésének történetét Haraszti Zsolt, a tolnaiak ügyvezetője.

A sportvezető egyetért azzal, hogy az MLSZ fiatalokra vonatkozó ajánlásának – ez az úgynevezett „fiatalszabály”, melynek értelmében bizonyos támogatási pénzekhez úgy juthatnak hozzá a csapatok, hogy legalább egy 1996-os születésű, hazai nevelésű játékost szerepeltessenek a meccseken – az lehet az egyik hozadéka, hogy Zachánhoz hasonlóan egyre több fiatal tűnik fel, és jut el az NB I-ig, akár a megye I-ből is.

„Az MLSZ célja, hogy minél több utánpótláskorú játékos szerepeljen az NB I-ben, akiket aztán fel lehet építeni az U-válogatott szintig. Mi is ebben a szellemben szerződtetjük a fiatal játékosokat, és már nemcsak az 1996-osokra, hanem a még fiatalabbakra is előre gondolunk, ezért is került hozzánk például Zachán Péter mellett Jelena Richárd, Fejős Áron vagy Szalai András is. Mindig keressük azokat a fiatalokat, akikre hosszú távon számíthatunk” – tette hozzá Haraszti.

Nem tagadom, a bemelegítés során sok minden átfutott az agyamon. Akadt olyan pillanat, amikor kételkedtem benne, hogy valóban megfelelek-e az elvárásoknak. Elvégre májusban még a megyei első osztályban futballoztam, Gera Zoltán és Böde Dániel pedig az Európa-bajnokságra készült. A játékoskijáróban is megilletődtem, amikor a Fradi játékosai mellém értek. Eleinte nem tudtam, hogy nagy tisztelettel vagy inkább nagy keménységgel álljak-e hozzá a Fradi sztárjaihoz, végül igyekeztem a kettő között egyensúlyozni."

A kezdő sípszó után aztán megnyugodott az ifjú játékos, az első két-három passz után eltűnt a lámpaláz. A társak jelezték neki, hogy a labdával a rutinosabb játékosokat keresse, igaz, a passzolásra nem volt sok lehetősége, a meccs nagy részében ugyanis a Ferencváros támadott. Maradt tehát a csata a hazaiak erőcsatárával.

„Sok hasznos tanácsot kaptam a meccs előtt a társaimtól, így például azt, hogy Böde Dániellel véletlenül se álljak le birkózni, mert biztosan én húzom a rövidebbet.

Arra figyeltem, hogy a kapunak háttal tartsam, igyekeztem hátulról meglökni picit, de végig figyeltem arra, hogy ne ítéljenek ellenem szabadrúgást – folytatta Zachán Péter. – Nem volt könnyű feladat, és a fejpárbajoknál is éreztem, hogy nincs sok esélyem megelőzni. Ott is arra törekedtem, hogy úgy használjam a testem, hogy kibillentsem az egyensúlyából, és ne tudja kapura fejelni a labdát. Kemény, de sportszerű csatát vívtunk, és egy rossz szó, egy fenyegető megjegyzés sem hagyta el Dani száját. A fiatalok pártfogója, Kemenes Szabolcs végig figyelt rám, sokat segített, és a társaktól is csak biztatást kaptam. Akkor is, amikor a hajrában Busai Attila éppen engem előzött meg Lovrencsics Gergő beadása után, és megszerezte a szépítő gólt.”

A 2–1-re megnyert bajnoki után aztán valamennyi csapattárs gratulált a védő teljesítményéhez, és a sikeres debütálás nem is marad következmény nélkül: a közös csapatvacsorán az újonc állja a számlát. Aligha gondolta volna ezt, amikor júniusban a megye I-es Veszprémmel osztályozót játszott az Iváncsa ellen az NB III-ba jutásért…

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ
FERENCVÁROS–PAKS 1–2 (Busai 86., ill. Hahn 13., Koltai 56.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!


NB I, 2016–2017, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 5., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Haladás–MTK 1–1
Sopron, Városi Stadion
Karakó Ferenc
1265
DVSC–Mezőkövesd 0–0Debrecen, Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
2385
Videoton–Gyirmót FC Győr 4–0Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor
1461
Ferencváros–Paks 1–2Budapest, Groupama ArénaPintér Csaba
5592
Honvéd–DVTK 2–0Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
1575
Újpest–Vasas 22Kecskemét, Széktói Stadion
Solymosi Péter
1442
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Vasas FC 15 9 3 3 24–13 +11 30
2. Videoton FC 15 8 3 4 34–16 +18 27
3. Ferencvárosi TC 15 7 4 4 29–22 +7 25
4. Budapest Honvéd 15 7 3 5 24–15 +9 24
5. Szombathelyi Haladás 15 6 4 5 18–18 0 22
6. Mezőkövesd Zsóry FC 15 5 5 5 16–19 –3 20
7. Debreceni VSC 15 5 4 6 19–21 –2 19
8. Újpest FC 15 4 7 4 24–23 +1 19
9. MTK Budapest 15 4 5 6 9–16 –7 17
10. Paksi FC 15 3 7 5 14–20 –6 16
11. Gyirmót FC Győr 15 3 4 8 7–22 –15 13
12. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 19–32 –13 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik