A végén az életét is féltette, Davison mégis büszke az FTC-s korszakára

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 10:12
null
Bobby Davisonnak több nehéz pillanata is akadt az FTC kispadján (Fotó: NS Archív)
Bobby Davison, a Ferencváros korábbi edzője, a Sheffield United volt labdarúgója interjút adott a The Athleticnek. A már 61. életévében járó angol felidézte, mennyire nehezen jött ki az FTC-drukkerekkel, akik szerinte egyszerűen csak azért utálták, mert nem magyar. A tréner arról is beszélt, a nyílt konfliktusai jó részét az akkor már korosodó Lipcsei Péter kihagyása okozta. A szakember az FTC irányításához hasonló feladatot azóta sem kapott.  

A sheffieldi derbik történetében még nem volt ilyen debütáns. Bobby Davison két gólja a Hillsborough-ban elég volt számára ahhoz, hogy az acélváros piros-fehér felét örökre lekötelezze. A Sheffield United harminc év után először győzte le oda-vissza a bajnokságban városi riválisát, a Wednesdayt. Davison végül összesen 15 mérkőzésen lépett pályára a klubban, ám a jó kapcsolat megmaradt, mindez pedig 2008-ban egy „váratlan és nehezen feledhető álláshoz” segítette: a Ferencváros kispadjához. A magyar klub ekkor egy tulajdonosi körhöz tartozott a Sheffield Uniteddal.

Richard Sutcliffe interjújában ezt az időszakot idézte fel Davison a The Athletic hasábjain.

„Karrierem egészen őrült szakasza volt – emlékezett vissza a ma már 60 esztendős edző. – Úgy tizennyolc hónapig tartott a megbízatásom, ezalatt az egyetlen teljes idényemben feljutottunk az élvonalba. A klub harmadik éve volt a másodosztályban, mikor vezetőedző lettem” – hangsúlyozta a történtek szebbik felét.

„Büszke vagyok az ott elvégzett munkámra, még ha akadt is néhány olyan bosszantó szituáció, amit nem gondolok helyénvalónak. Azt éreztem, ellenszenves vagyok a drukkereknek, csak azért, mert nem vagyok magyar. Próbáltam a legtöbbet kihozni a helyzetből és még a nyelvet is igyekeztem megtanulni. De a szurkolók egyszerűen nem akartak ott látni. És ez a végére egész rémisztő dolgokhoz vezetett.”

Az élvonalból 2006-ban máig vitatott körülmények között kizárt klub 2008-ban került angol kézbe, a Sheffield Unitedot is birtokló Kevin McCabe lett a többségi tulajdonosa. A Championshipben szereplő Sheffield a felvásárlást követően hírverő mérkőzést is játszott Budapesten, a később épp az FTC-hez kölcsönadott Liban Abdi góljával 1–0-ra nyert a vendégcsapat. McCabe végül 2011-ig maradt a zöld-fehérek élén.

Bobby Davisont még Berki Krisztián mutatta be a zöld-fehéreknél (Fotó: Rieb György/FTC/NS Archív)
Bobby Davisont még Berki Krisztián mutatta be a zöld-fehéreknél (Fotó: Rieb György/FTC/NS Archív)

Többen már az érkezésekor úgy gondolták, az angol üzletember számára kevésbé a sportszakmai értékek, mint inkább az ingatlanjellegű befektetések miatt érdekes a Ferencváros. Az együttest működtető zrt.-vel együtt a futballklub által használt, addig egyrészt állami, másrészt az anyaklub kezében lévő létesítményekhez és területekhez jutott ugyanis hozzá. A szurkolók és a Fradi családhoz tartozó korábbi sportolók és sportvezetők is többször élesen kritizálták, nem is alaptalanul, mivel McCabe a vagyonát főleg ingatlanértékesítésből és -fejlesztésből alapozta meg.

Davison felidézi, volt olyan, hogy a csapat egyik edzésén vagy száz szurkoló „látogatta meg” őket. „Konkrétan az öltözőbe kellett menekülnünk” – mondta ma már nevetve a történteken, amelyek anno egyáltalán nem tűntek viccesnek számára. A tréner hozzátette, az FTC akkori vezetői annyira komolyan vették a helyzetet, hogy utasításba adták számára, minden este más útvonalon kell hazatérnie a Népligetből.

Davison szerint Lipcsei Péter miatt alakult ki a konfliktusai többsége (Fotó: NS Archív)
Davison szerint Lipcsei Péter miatt alakult ki a konfliktusai többsége (Fotó: NS Archív)

A The Athletic szerzője megjegyzi, aligha Davison személyének szólt a helyzet, mivel utódja, Craig Short is hasonló ellenállással szembesült. Igaz, az elméletnek, hogy pusztán a külföldiekkel szembeni ellenszenvről lenne szó, a klub utóbbi nyolc éve ellentmond: 2012 nyara óta csak külföldi vezetőedző irányította a zöld-fehéreket, márpedig Ricardo Moniz, Thomas Doll és Szerhij Rebrov sem keveredett jelentős konfliktusba a szurkolókkal.

„Ha étterembe akartam menni, akkor a biztonsági szolgálat embereinek is velem kellett jönniük. Szerencsére jól végezték a dolgukat és minden rendben ment. De ettől még aggasztó volt az az időszak.”

„Az ottani drukkerek fanatikusok – folytatta az angol. – Ha nem teljesítettél jól, vagy nem olyan jól, mint ahogyan ők gondolták, hogy teljesíthetnél, gondoskodtak róla, hogy tudj erről. Angliában elég, ha nyersz, nem számít, milyen játékot nyújt a csapat. A drukkerek elfelejtik magát a teljesítményt. De a Ferencvárosnál nem. Itt egyszerre kellett mind a kettő. Volt egy meccsünk, három–nullára vagy három–egyre nyertünk, úgy, hogy már a mérkőzés elején tíz emberre fogyatkoztunk. Visszafelé a stadionunkhoz megtámadták a buszunkat. Ugyanezt a gárdát az idény korábbi részében hét–egyre vertük, szóval nem volt elég a szurkolóknak, hogy most »csak« hármat lőttünk.”

„Őrület, tényleg. De ezzel álltunk szemben. A feszültség másik jelentős része abból származott, hogy úgy döntöttem, kihagyom a klub egyik legendáját, Lipcsei Pétert. Hihetetlen játékos volt a maga idejében, ám ekkorra ez az idő elmúlt. Többé már nem volt a csúcson, és úgy éreztem, másként kell összeállítanom a csapatot. Sajnos a legtöbb drukkernek más véleménye volt a dologról. Edzőként viszont az a dolgunk, hogy nehéz döntéseket hozzunk, még ha ezek néha nem is szolgálják a saját érdekeinket.”

Davison és egy pacsi a 2009-es Fradi Sassal (Fotó: NS Archív)
Davison és egy pacsi a 2009-es Fradi Sassal (Fotó: NS Archív)

Az FTC harminc meccsből huszonötöt megnyert, 78 pontot szerzett az NB II Keleti csoportjában, és harmadik nekifutásra feljutott az élvonalba. Davison azonban úgy élte meg, ennek ellenére sem javult a viszony a szurkolók és az együttes között. Végül októberben távozott a kispadról, miután a klubvezetéssel arra jutottak, a feszültség akkora, hogy tényleg veszélyben lehet. Utolsó bajnokiján 2–1-re kikapott alakulatával az Újpesttől a Megyeri úton.

Az angol a szakítás okai közt a pocsék anyagi helyzetet is megemlítette, példaként Mark Bower szerződtetéséről ír a The Athletic. A védő – miután lejárt a szerződése a Bradford Citynél – ott volt a Ferencváros kiszemeltjei között 2009 nyarán, ám az angol negyedosztályban szereplő Darlington jobb ajánlatot tudott tenni neki, mint az élvonalbeli magyar klub.

„Rengeteg hasznos dolgot tanultam a magyarországi időmből. A legfontosabb, hogy meg kell ismerned a kultúrát, ahová kerülsz. Anno a Ferencvárosban több jamaicai válogatott futballistánk is volt, akikkel szemben nagy volt a szurkolói ellenszenv (Rafe Wolfe és Jason Morrison – a szerk.). Sok találkozóm volt a drukkerekkel, akik állították, hogy ez nem rasszizmusból fakad. Azért vannak a játékosok ellen, mert egyszerűen nem elég jók. Pedig két tehetséges, fiatal srácról volt szó, akik remek úton haladtak és csak plusztámogatásra lett volna szükségük... De ismét oda lyukadtunk ki, hogy a szurkolók úgy gondolták, egyikük sincs olyan jó, mint Lipcsei. Hiába mondtam, hogy a csapat számára ők jobbak Lipcseinél, nem érdekelte őket. Menedzserként és edzőként az ilyen szituációkból is lehet tanulni. A legfontosabb tanulság, hogy nem mindig elég nyerni, jó játékkal kell nyerned.”

Davison szerint a Ferencváros légiósai akkor már jobbak voltak, mint Lipcsei (Fotó: NS Archív)
Davison szerint a Ferencváros légiósai akkor már jobbak voltak, mint Lipcsei (Fotó: NS Archív)

A végére már az edzői kérdésekben mindig visszafogottan nyilatkozó klublegenda, Albert Flórián által is kritizált Davison 2009 novemberében visszatért Angliába. Rövid ideig a Sheffield United kötelékében maradt, majd utánpótlásedzőként a Leeds Unitedhoz csatlakozott. Felnőttcsapatot az FTC óta csak elvétve irányított, azokat is alacsonyabb, félprofi vagy teljesen amatőr ligákban. Utóélete alapján nem biztos, hogy csupán a szurkolókon és az anyagiakon múlt a magyarországi megítélése.

Ezzel szemben Sheffieldben még mindig hősnek számít.

„Imádtam a Unitednél eltöltött időmet – nosztalgiázott tovább a korábbi csatár, akit 1992-ben a Leeds adott kölcsön. – Mikor fiatalabb voltam, egyszer már majdnem odaigazoltam. Ian Porterfield volt a menedzser, nagyon szeretett volna, de az üzlet mégsem jött össze. Ezért is tartottam remek dolognak, amikor évekkel később mégis lehetőséget kaptam. Különösen élveztem a Dave Bassett fémjelezte időszakot.”

Bassett igazi szakmai példakép lett az egykori FTC-tréner számára, különösen a játékosokkal való kommunikációja miatt, és mert bátran merte variálni csapatai keretét.

Bobby Davison az FTC melegítőjében (Fotó: NS Archív)
Bobby Davison az FTC melegítőjében (Fotó: NS Archív)

„Épp csak egy nappal korábban ismerkedtem meg a csapattársakkal. Az atmoszféra egészen sokkoló volt – idézte fel a Sheffield Wednesday elleni bemutatkozását. – De ez minket is feldobott. Harry remek gárdát alakított ki. Igazi jó felépítésű srácok voltak benne, mint például Brian Gayle. Tipikus »itt esélyed sincs átjutni« védő volt. És voltak ösztönös zsenijeink is, mint Carl Bradshaw, Mitch Ward és Dane Whitehouse a középpályán. No és Brian Deane elöl! Ó, micsoda játékos volt! A Hillsborough-ban aznap mindenre készek voltunk.”

„Csodálatos este lett, igazi, álomszerű bemutatkozás volt. Gólt szerezni közvetlenül a vendégszurkolók előtt mindennél részegítőbb élményként hatott. Az a győzelem rengeteget jelentett a szurkolóknak, mai napig emlegetik nekem.”

Elárulta, örömmel szolgálná még volt klubját, a jelenleg a Premier League-ben vitézkedő (és az idény eddigi része alapján az európai kupaindulásra is esélyes) Sheffield Unitedot.

„Ha most visszagondolok a történtekre, a magyarországi időszakomra, csak arra tudok gondolni, micsoda tapasztalatok! A Sheffield új tulajdonosi körének akadnak érdekeltségei Belgiumban és a Közel-Keleten egyaránt. Örömmel lennék a projekt részese. Ami azt illeti, már beszéltem is a volt csapattársammal, a jelenlegi menedzserrel, Chris Wilderrel, hogy hozzon össze egy találkozót a tulajdonossal” – tekintett előre Bobby Davison.

A Ferencváros az angol tulajdonos távozása után jelentős átalakításokon ment keresztül. Az új vezetőség Kubatov Gábor elnök irányításával stabilizálta a klub anyagi helyzetét, aminek a pályán is meglett az eredménye. Két bajnoki címet (2015–2016, 2018–2019) és három Magyar Kupát (2015, 2016, 2017) nyert a csapat az elmúlt években, az Európa-ligában pedig főtáblára jutott a 2019–2020-as idényben. Mindezt egyaránt külföldi edzőkkel: 2013 és 2018 között Thomas Doll irányította a csapatot, a német szakember távozása óta pedig Szerhij Rebrov a vezetőedző. 2014 augusztusában elkészült a klub új otthona, a 24 ezer néző befogadására alkalmas Groupama Aréna, amely a Puskás Aréna tavaly novemberi átadásáig a válogatott mérkőzések helyszínéül is szolgált.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik