A kép a Ferencváros elleni mérkőzésen készült (2:3), éppen Toldi Géza lő gólt, a háttérben az tömött lelátó

 

Az elmúlt évtizedekben többször is ráncfelvarráson esett át a kispesti sporttelep, 1955-ben még Puskásék kedvéért 30 ezresre bővítették, 1967-ben kapott villanyvilágítást, a nyolcvanas évek közepén a már az elkészülte pillanatában használhatatlan pályafűtéssel állított mementót a szocialista iparnak. Aztán Hemingway úr 2006-ban mindent kifestett és kicsinosított, az élvonal legborzalmasabb talaját is kicseréltette, de alapjaiban csak komfortosabb lett az 1986. október 1. óta a magyar labdarúgás első százszoros válogatottjának nevét viselő Bozsik József Stadion, sokkal modernebb nem.

Bezzeg, ha nyolc évtizedet visszaugrunk az időben, volt mit ünnepelni a XIX. kerületben: új, minden igényt kielégítő pályára költözött a Kispesti AC!

Az elődöt, a Sárkány utcai stadiont a népnyelv magától értetődő természetességgel becézte Sárkánybarlangnak, jómódú kispestiek, így elsősorban Polacsek Ferenc szállodatulajdonos és Herbacsek Ferenc fakereskedő finanszírozták az építését, a telket a község adományozta. (Kispest 1922-ben kapott városi rangot, Nagy-Budapesthez csak 1950-ben csatolták, amit az akkor először Budapesti Honvédnak hívott, Puskást, Bozsikot, a kispadján pedig id. Puskás Ferencet is felvonultató, formálódó sztárcsapat azonnal a klubtörténet első bajnoki aranyérmével köszöntött.)

Még a harmadosztályú bajnokságban avatták a Sárkánybarlangot az antivilágban, 1912 decemberében egy Megyeri SC elleni 2:0-val (vezette: Lévay), 1916 szeptemberében a III. Ker. TVE ellen (0:3) első élvonalbeli meccsét is itt játszott a Kispesti AC, itt lett 1920-ban országos meglepetésre ezüstérmes. Sőt az 1926-os Magyar Kupa-siker idején is ez volt a hazai pályája (ekkor 500 millió koronából felújították), de miután 1935-ben részben leégett, Molnár József elnök hiába mozgósította kapcsolatait a renoválás érdekében, a harmincas évek végére eljárt felette az idő.

A Sporthírlap hangulatos írásban búcsúzott tőle 1939 februárjában „Sárkánybarlang – élt 27 évet” címmel: „Akit a régi KAC-pálya, a rettegett Sárkánybarlang felé visz az útja, alaposan meglepődik. A futballkapuk eltűntek, a pályavendéglő üres, kihalt, a korlátok romjai a földön hevernek, a sokat csepült talajt pedig szorgos munkáskezek kapálják. A pálya északi vé­gében sudár jegenyefák merednek az égnek. Ezek se látnak már több meccset, csak – temetést… A város határozata értelmében ugyanis a régi KAC-pálya területét a temetőhöz csatolják.” Így is történt.

„A harmincéves KAC-pálya elkopott, kidőlt. Akárcsak egy kiérdemesült futballista. De a szélén ott vannak a jegenyék, a régi idő emlékei. A KAC és a Kispest új emberöltőbe lép, új pályát avat” – merengett a Sárkánybarlang sorsán a Nemzeti Sport.

Addigra (már a mai stadion helyén, a zuhanyzókban meleg vízzel!) 1938 januárjában átadták az új (félkész) arénát, amelyben 8000-en szurkolhattak a KAC-nak. Az 1939. február 12-i tribün- és gyepszőnyegavatón pedig már a 15 ezresre bővített remek új pályán volt a Nemzeti az őszről elhalasztott bajnokin a kispestiek ellenfele. És a bíróküldéssel is megkapta a meccs, ami az ünnepi alkalomnak járt, hiszen vitéz Hertzka Pál fújt, aki fél évvel korábban a bordeaux-i brazil–csehszlovák (1:1) vb-negyeddöntő játékvezetője is volt.

„A fedett játékoskijáró már elkészült, az állóhelyet is elválasztották az ülőhelytől. A hitelesítéshez minden kellék megvan A villamos is sűrített járatokkal fog közlekedni. (Az új pályára is 42-essel kell kiutazni. Kevesebbet kell gyalogolni, mint a régi pályára.)” – hangolt a korabeli média az avatóra.

„A tavasziasra fordult enyhe idő csak délutánra vont felhőfüggönyt a melegítő napsugár elé. Ez bizony kissé barátságtalanná tette az időt. Nyilván ezért nem emelkedett 5000 fölé az új pályát bemutató bajnoki mérkőzés közönségének a száma” – írta a Nemzeti Sport.

Haller József dr., a KAC elnöke vezetésével kispesti küldöttség látogatott be az új pályán elsőnek megjelent bajnoki ellenfél öltözőjébe, csupa mosoly volt mindenki, mígnem a pályaavatóhoz kissé méltatlan, de kispesti szemmel nyilván csodálatos góllal gyorsan vezetést is szerzett a széllel szemben támadó KAC.

„A 12. percben nagy kapushiba juttatja vezetéshez a honi csapatot. Kincses labdáját Olajkár II küldi kapura. A lövésben nincs nagy erő, a labda a jobb sarokra tart, Angyal a labdát kísérve fut, nyilván abban a hitben, hogy a labda kimegy. Majd hirtelen a labda után nyúl, megfogni azonban nem tudja, csak eltéríti irányától éppen a berobogó Rátkai elé. Közben lendülete el is viszi a kapust a kapufán túlra, és Rátkai az üres hálóba helyezheti a labdát, amely a túlsó sarokba gurul.”

Cseh II és Ónody csatázik, mögöttük még földes az állóhelyi rész

 

A Nemzeti Sport tudósítója nem győzött csodálkozni a kényszer szülte, így forradalminak számító hadrenden, amelyet idősebb Purczeld, azaz Puskás papa álmodott a pályára („A kispesti csapat az erős ellenszélben érdekes, biztonsági védelmi alakzatban – négy hátvéddel – játszott...”), legközelebb hasonlót nagyjából húsz évvel később láthatott a braziloktól. Mindenesetre a szünetre már 1:1-gyel vonultak a csapatok („Sztancsik csavarja be a szögletrúgást. Boldizsár indul a labdáért, de megcsúszik, Palágyinak jól jön a fejére a labda, öt lépésről befejeli...”), a folytatásban pedig már az 54. percben eldönti a meccset a Nemzeti. („Horváth előremegy egészen a lesállás határáig, és ott kapja Sztancsik meredek passzát. A kispestiek lest vitatnak, pedig nem volt les. Egy pillanatra meg is állnak s ez végzetes lesz számukra. Horváth behúz és a vonalra ragadt, majd már későn kiugró Boldizsár és a jobb oldali kapufa közt élesen belövi a labdát.”)

A Nemzeti Sport szerint a 2:1-es KAC-vereséggel „megdőlt a kabala, amely szerint a pályaavató csapat nem vesztheti el első bajnoki mérkőzését új otthonában. El kell ismernünk, hogy a kabala ezúttal csak csodával határos módon diadalmaskodhatott volna, mert a Nemzeti minden porcikájában jobb volt az ellenfelénél. (...) Az első félidőben optikai csalódás áldozataivá váltak a nézők; azt hitték, hogy a Nemzeti fölényét az erős hátszél javára kell írni.”

Az NS jópofa BÖK-rovatában „Saját varázslónktól” tollából máris megoldással szolgált a pályaavató miatt elkenődő kispestiek számára: „Kispesten kínos feltűnést keltett, hogy a csapat vadonatúj pályáján vereséget szenvedett a Nemzetitől. Idős kispestiek szerint ez a legrosszabb kabala, s haladéktalanul küldöttséget kellene vezetni a polgármesterhez, hogy jelöljön ki megfelelő területet a legújabb kispesti pálya céljaira. A küldöttség leendő vezetője kifejtette előttünk, hogy képtelenség nekivágni a tavaszi évadnak ilyen szörnyű előjelekkel. Viszont ha a Kispest új pályát kapna, minden megváltozna, hiszen egy másik kabala azt tartja, hogy régi pályán utolsó mérkőzésen kikapni sikeres jövőt jelent. Ezért van szükség egy legújabb pályára.”

Újabb „új” pályát nem kapott a csapat, de a klubvezetők végül az 1939. áprilisi Fradi elleni derbit is amolyan avatónak hirdették meg. Erre már össze is jött 10 ezer néző, és olyan nagyon el sem kellett keserednie a 3:2-es vereség miatt.

A Szent Imre herceg útján felhúzott aréna végül olyannyira bevált, hogy nyolcvan évig a 42-es villamos végállomásánál állt. És ott, a mai Puskás Ferenc utcán virít majd az új Bozsik is, a piros-feketék reményei szerint már 2020-ban.

EMLÉKEZTETŐ
Kispest–Nemzeti 1:2 (1:1)
1939. február 12., NB, 9. forduló
Kispest, 5000
néző, vezette: Hertzka
Kispest: Boldizsár – Olajkár I, Ónody – Kajdácsi, Varga, Víg – Kincses, Olajkár II, Nemes, Déri, Rátkai. Edző: Purczeld Ferenc
Nemzeti: Angyal – Flóra, Tompa – Túli, Balogh, Szalay – Palágyi, Pálya, Kisalagi, Sztancsik, Horváth. Edző: Molnár Ottó
Gólok: Rátkai (12.), ill. Palágyi (32.), Horváth (54.)