A Pápa a Vasas és az Eger után a Siófokot is pokolra küldené

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.24. 14:10
null
A Pápa ebben a szezonban az egrieket már kiejtette (Fotó: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I 29. fordulójában pénteken két mérkőzést rendeznek: előbb az Újpest fogadja a tabellán közvetlenül előtte álló Haladást, majd a Lombard Pápa „adhatja fel az utolsó kenetet" a siófokiaknak.

LOMBARD PÁPA–SIÓFOK

A Balaton-partiak nagy hajrát kivágva (a legutóbbi hat meccsből négyet is megnyertek) életben tartották az NB I-es álmaikat, két fordulóval a vége előtt azonban így is öt pont a hátrányuk a még bennmaradó helyen álló Lombarddal szemben.

A két csapat legutóbbi négy egymás elleni mérkőzéséből azonban hármon is a siófokiak győztek, és egy újabb siker után az utolsó fordulóban reális esélyük nyílhatna kiharcolni a bennmaradást.

A Lombardnak ugyanakkor már egy döntetlen is elég ahhoz, hogy megtartsa az élvonalbeli tagságát, ráadásul éppen a pápaiak voltak azok, akik tavaly a Vasasnak,idén pedig az Egernek „feladták az utolsó kenetet", így ha ma nem kapnak ki, sorozatban a harmadik együttest küldhetik pokolra.

„Fontos találkozót játszunk péntek este a Siófok ellen – mondta a csapat hivatalos honlapjának Szűcs Lajos. – Ettől függetlenül úgy készülünk a találkozóra, hogy a pontokat itthon akarjuk tartani, csakis a győzelemre játszunk. Úgy gondolom, hogy hazai pályán a dobogós helyen lévő együttesek ellen sikerült jó eredményt elérni. Most sem tudok más eredményt elképzelni, mint Lombard-győzelmet!”

Ebben a szezonban a Siófok éppen a Pápa ellen szerezte meg az első győzelmét – a 14. fordulóban. Az első 16 fordulót követően így is csak hat ponttal állt a Balaton-parti együttes, 14 egységgel lemaradva aktuális riválisától.

„A Pápán van a nyomás, hiszen a Lombard a favorit. Ha arra gondolok, hogy a tizenhatodik forduló után még tizennégy pontos hátrányban követtük ellenfelünket, tényleg maga lenne a csoda, ha jövőre is élvonalbeli csapata lenne Siófoknak” – mondta Máté János a Nemzeti Sportnak.

ÚJPEST–HALADÁS

A forduló másik pénteki mérkőzésén az otthon három mérkőzés óta nyeretlen Újpest fogadja a tabellán éppen előtte álló Haladást. A szombathelyiek nem győzni járnak a Megyeri útra, sőt pontot is közel tíz éve, 2003 szeptemberében szereztek ott legutóbb. Ettől függetlenül az ellenfelet tisztelő Simon Ádám nem titkolja, három ponttal szeretne gazdagodni Újpesten.

„Egymás után két meccset is nyertünk, így bizakodva, optimistán megyünk a fővárosba is – mondta Simon Ádám a haladas.hu-nak. – Tisztelem, de le akarom győzni az Újpestet. Jó csapat pénteki riválisunk, meggyőződésem, hogy ezzel a kerettel előbbre kellene állnia. Christ és Vasziljevics remek futballista, és akkor még nem is említettem Kabát Pétert, noha nem tudom mennyire súlyos a sérülése, képes lesz-e ellenünk játszani (Marc Lelievre elmondása szerint nem lesz ma bevethető az újpesti támadó – a szerk.). Felkészültünk belőlük, kielemeztük a játékukat, tudjuk, hol foghatjuk meg őket. Nem is azt mondanám, hogy ismerjük a gyenge pontjaikat, inkább azt, hogy tisztában vagyunk vele, mi miben vagyunk jók. Olyan szervezetten kell futballoznunk, mint tettük az Pécsett és a Pápa ellen a második félidőben. Mindenképpen benne van a győzelem lehetősége a pénteki bajnokiban. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az újpesti szurkolók remek hangulatot teremtenek. Mi viszont a bajnokságot a hetedik helyen akarjuk zárni, így semmiképpen sem kaphatunk ki.”

„Ami a jövőmet illeti: két meccsem biztosan van még a Haladásban, aztán lejár a kölcsönadási szerződésem – folytatta Simon Ádám. – Nem tudom, hogyan alakul a jövőm, de igazából nem is szeretnénk még ezzel foglalkozni, egyelőre csak az Újpest, majd a Honvéd elleni bajnoki érdekel. Nem titok, jól érzem magam a Haladásban, szeretem ezt a közeget. Ugyanakkor a Palermo dönt rólam, noha nekem is van beleszólásom a dolgokba. Konkrétumot nem tudok mondani, szerintem egy-két hónap múlva dől el a sorsom.”

A lila-fehérek megbízott edzője, Marc Lelievre a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, a szezon utolsó hazai bajnokiján bizonyítanák a drukkereknek, hogy többre képes a csapat, mint azt a tabellán elfoglalt helyezés mutatja.

„Az utolsó hazai mérkőzésen nem is száz, hanem százhúsz százalékos teljesítményt kérek a játékosoktól – ahogyan ezt mindig is szoktam. Szeretnénk bebizonyítani a szurkolóknak, hogy sokkal többre vagyunk képesek annál, mint ahogyan a jelenlegi pozíciónk tükrözi, és hogy előrébb van a helyünk! Szeretném, ha ezt a Haladás ellen méltóképpen meg is tudnánk mutatni. Kabát Péter sérülése sajnos még nem jött teljesen rendbe, ő nem léphet pályára pénteken” – nyilatkozta Lelievre az ujpestfc.hu-nak.

Természetesen mindkét találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

A BENNMARADÁSÉRT KÜZDŐK HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Lombard PápaSiófok (otthon), DVTK (idegenben)
SiófokLombard (idegenben), Újpest (otthon)
NB I, 29. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Május 24., péntek
17.00Újpest FC–Szombathelyi Haladás (tv: Sport1)
Erdős József
19.00Lombard Pápa–Siófok (tv: Sport1)Vad II István
Május 25., szombat
14.00Kaposvári Rákóczi–MVM Paks (tv: Duna)
Fábián Mihály
16.00Budapest Honvéd–Egri FC
Becséri Dániel
16.00
Győri ETO–MTK Budapest (tv: Sport1) Szabó Zsolt
Május 26., vasárnap
16.30Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (tv: m1)
Bognár Tamás
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Videoton (tv: Sport2)
Oláh Gábor
Május 27., hétfő
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Berger József
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO28177453–31+2258
2. Videoton FC28156746–21+2551
3. MTK Budapest28146840–28+1248
4. Budapest Honvéd28146846–35+1148
5. DVSC-Teva281441044–30+1446
6. Ferencváros28129746–32+1445
7. KTE-Phoenix Mecano28118940–37+341
8. Haladás281010834–26+840
9. Újpest FC281081039–41–238
10. Diósgyőri VTK28910929–36–737
11. MVM Paks28811940–36+435
12. Kaposvári Rákóczi28961332–36–433
13. Pécsi MFC28871329–42–1331
14. Lombard Pápa FC28761525–44–1927
15. Siófok28641830–60–3022
16. Egri FC28361923–61–3815
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik