„A magyar labdarúgásban most mi, edzők vagyunk a hülyék”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.20. 10:38
null
Tóth Bálint kifakadt: „Talán el kell olvasnom némi szakirodalmat, mert a magyar labdarúgásban most mindenki nagyon okos, csak mi, edzők vagyunk hülyék.” (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó NB I 11. fordulóját követő edzői értékelésekben nemcsak az aktuális mérkőzések, hanem a magyar futball helyzete is téma volt. Az edzők és a játékosok általános felelőssége is szóba került.

VIDEOTON–PUSKÁS AKADÉMIIA 3–0

JOSÉ GOMES, a Videoton vezetőedzője: – A Puskás Akadémia ezúttal jól játszott, bátran futballozott. Most úgy jött ki a lépés, hogy a második félidőben sikerült legyőznünk az egységesen játszó csapatot. Nagy szerepe volt Kovács Istvánnak a sikerben, hiszen jól tartotta meg a labdát, és lendületet vitt a játékunkba, más megoldásokat alkalmazott, mint a többség – fogalmazott a szakember, aki kérdésre válaszolva a magyar labdarúgás általános állapotáról is beszélt. – Először is el kell dönteni, hogy a mi cél, el kell dönteni, hogy hova kell eljutni. Ha ez megvan, akkor mindenkinek egy emberként kell dolgoznia azért, hogy a célig eljussunk. Nem szabad leragadni a rosszul sikerült holland meccsnél, mert az fals képet ad a magyar futball színvonaláról. Jók a magyar játékosok, így van lehetőség a fejlődésre.

BENCZÉS MIKLÓS, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője: – Nehéz találkozó van mögöttünk. Az első félidőben sikerült eltüntetnünk a két csapat közti különbséget, de éreztem, hogy baj lehet, mert a támadójátékunk nem volt hatékony. Keveset volt nálunk a labda, s mert ismerem az ellenfelet, tudtam, hogy egy hiba sokba kerülhet. Ráadásul nem is egyszer rontottunk – mondta a szakember, aki szintén válaszolt a magyar futballt érintő kérdésre. – Szalai Ádám nyilatkozatával ellentétben nemcsak az edzőknek, hanem mindenki másnak el kell gondolkodnia, mi az, amiben javulnia kell. Önkritikát kell gyakorolni, de ha csupán az edzők teszik meg, az nagyon kevés. Természetesen az öltözőben is téma volt a jelen helyzet, beszélgettünk róla mi is a játékosokkal, ám a megoldás kulcsa nem csak a mi kezünkben van.

KTE-PHOENIX MECANO–DVSC-TEVA 0–3

BEKŐ BALÁZS, a Kecskemét vezetőedzője: – Azt a felelősséget, ami engem terhel, vállalom, de látni kell, abból főzök, ami van. Ugyanabba a hibába estünk, mint már jó néhányszor. Emberelőnybe kerültünk, utána kivégeztük saját magunkat. A Debrecen kihasználta az összes olyan lehetőségét, amikor óriásit hibáztunk. Az okát ne kérdezzék, nem tudom. Olyan pillanatokban tudunk szétesni, ami abszolút indokolatlan. Nem merünk futballozni, nem merünk játszani. Sok a gondunk, a mostani kudarcból mindenkinek ki kell vennie a részét. Úgy érzem, mindig egy kis lépést teszünk előre, aztán váratlanul egy nagyot ugrunk hátra. Feladni sosem szabad.

KONDÁS ELEMÉR, a Debrecen vezetőedzője: – Messze voltam az esettől, addig nem szeretnék véleményt formálni a kiállítással kapcsolatban, amíg nem néztem vissza. Bódi Ádám azt mondta, odacsúszott, de nem volt olyan durva megmozdulás. Viccesen azt mondhatnám, jót tett nekünk a kiállítás, persze azért jobb lett volna végig tizenegyen lenni a pályán. Nem kezdődött jól a mérkőzés számunkra, ráadásul egy kényszerű csere is bezavart. A kiállítás után azt játszottuk, amit ilyenkor kell, masszívan fogtuk a területet, és kontrákra alapoztunk. Miután tíz emberre fogyatkoztunk, borult az elképzelés, amelyet játszani szerettünk volna, de így sem vagyok elégedetlen. Mi otthon és idegenben is mindig győzelemre játszunk. Örülök, hogy Kecskemétről elhoztuk a három pontot. Elöl higgadtak voltunk, Kulcsár Tamás meseszép gólt lőtt, míg Korhut Mihály szinte az egész pályán végigrobogott. Jó volt nézni a csapatot.

MVM-PAKS–DVTK 0–2

HORVÁTH FERENC, a Paks vezetőedzője: – Rendkívül csalódott vagyok, mert sokkal többet vártam ettől a mérkőzéstől – igaz ez még akkor is, ha a Diósgyőr nagyon jól futballozott. Lassan kezdek rájönni arra, hogy csapatomnak nem edzőre, hanem pszichológusra lenne szüksége. Ha edzésből rendeznének világbajnokságot, biztos, hogy mi nyernénk... Ha viszont eljön a meccs, a töredékét sem látom annak, amit az edzéseken bemutatnak a srácok. Lehet, hogy ez nem paksi jelenség, hanem úgy, ahogy van, a magyar futballra igaz, de engem akkor is elkeserít. Nincs más választásunk, dolgozunk tovább. A játékosoknak el kell hinniük, hogy ők igenis futballisták, és ha akarnak valamit ettől a sportágtól, többet kell tenniük!

TOMISZLAV SZIVICS, a Diósgyőr vezetőedzője: – Igaza volt a Nemzeti Sportnak, amikor a mérkőzés előtt felvetette, hogy minden sorozat megszakad egyszer – a Diósgyőr még sosem nyert Pakson, most ez a széria is megtört. A csapatom hiba nélkül, a taktikát maradéktalanul betartva játszott. Nem kapkodtunk, nem türelmetlenkedtünk, ugyanakkor fontos pillanatokban lőttük a két gólunkat. Jó volt látni, hogy a fiúk még a kilencvenharmadik percben is sprintelnek, hogy ezzel is kiszolgálják csodálatos szurkolóinkat.

LOMBARD PÁPA–MTK 0–2

TÓTH BÁLINT, a Lombard Pápa vezetőedzője: – Gratulálok az MTK-nak, megérdemelten nyerte meg a találkozót. Nem ez volt az első eset, hogy a hazai pálya nem mellettünk szólt, és ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja. Tény, nem úgy futballoztunk, mint az az együttes, amely mindenáron meg akarja szerezni a győzelmet. Kétgólos hátrányban mindent megtettek a játékosok, de akkor már késő volt, elment a meccs. A kiúthoz talán el kell olvasnom némi szakirodalmat, mert a magyar labdarúgásban most mindenki nagyon okos, csak mi, edzők vagyunk hülyék.

GARAMI JÓZSEF, az MTK Budapest szakmai igazgatója: – Küzdelmes, hajtós meccset játszottunk, mindkét csapat győzelemre törekedett. Az első félidőben ide-oda billent a játék, aztán a fordulást követően a gyors gólunk megnyugtatta a csapatot. Gyorsan növeltük az előnyünket, voltak újabb lehetőségeink. Mi sem természetesebb, örülünk a győzelemnek.

BP. HONVÉD–PÉCSI MFC 3–1

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – A két félidő különbsége csak annyi volt, hogy a másodikban gólokat is szereztünk. Nem voltam elégedett, mert hiába irányítottuk a játékot, csak elvétve jutottunk el a Pécs kapujáig. Később, amikor ellenfelünk már fáradt, változott a mérkőzés, és kihasználtuk adódó lehetőségeinket. Nehéz dolgunk volt, de megérdemelten nyertünk.

LŐRINCZ EMIL, a Pécsi MFC vezetőedzője: – Amatőr gólokat kaptunk, de a Honvéd tizenegyesét is szeretném megnézni felvételről. Ellenfelünk csak szabad- és szögletrúgás után veszélyeztette a kapunkat, ám ez nem mentesíti játékosaimat a kapott gólok miatt. Rengeteget elemezzük a hibákat, aztán hétről hétre ugyanazokat a bakikat követjük el.

LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 18., péntek
19.00 Mezőkövesd–Szombathelyi Haladás 0–2 Szabó Zsolt
Október 19., szombat
14.00 Videoton FC–Puskás Akadémia FC 3–0 Solymosi Péter
16.00 Lombard Pápa–MTK Budapest 0–2 Kassai Viktor
16.00 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva 0–3 Andó-Szabó Sándor
18.00
MVM Paks–Diósgyőri VTK 0–2 Vad II István

20.00

Budapest Honvéd–Pécsi MFC 3–1Becséri Dániel
Október 20., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (tv: M1) Farkas Ádám
18.30

Kaposvári Rákóczi–Ferencváros (tv: Sport2)

Erdős József
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik