A Loki a korszakos magyar bajnokok sorában

Vágólapra másolva!
2010.05.26. 17:13
null
A DVSC a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú győzelmet aratott a Videoton ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A zárást követő napokban lehetetlen megállapítani, hogy a Soproni Liga 2009–2010-es szezonja bármilyen szempontból is fordulópontot jelent-e a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság újkori történetében – ennek megítélését tehát bízzuk az utókorra. Néhány fontos, már-már hazai sportágtörténeti jelentőségű epizód azonban feltétlenül rögzítendő: a bajnokság 1901 óta íródó történetében először nem fért fel fővárosi csapat a dobogóra; három év után ismét az élvonalban szerepelt a Ferencváros; 44 év óta nem volt olyan jól védekező csapatunk, mint a Győr; s mindenekelőtt – hat esztendő alatt nyert öt bajnoki címével a Debrecent immár a legeredményesebb magyar klubok közé sorolhatjuk. Statisztikákkal megspékelt gyorsmérleg az idényről.

A 2004–2005-ös idényben kezdődött a debreceniek nagyszerű sorozata, a bajnoki címről addig legfeljebb csak álmodozó Loki akkor nyerte meg először az aranyérmet. Azóta? Debrecen a magyar futball fővárosa!

1. DEBRECEN

Hat éven belüli ötödik bajnoki címével a DVSC-TEVA immár végleg a korszakos magyar klubok sorába emelkedett. Leszámítva a Ferencváros és az MTK trófeahalmozását a magyar futball hőskorában, csupán a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Újpesti Dózsája, valamint a nyolcvanas évek Bp. Honvédja volt képes hasonló vagy még hosszabb jó sorozatra.

ARANYHALMOZÓK 
MTK: 1917–1925 – kilenc idény, kilenc arany
FTC: 1905–1913 – nyolc idény, hét arany
Újpesti Dózsa: 1968–75 – hét idény, hét arany
Bp. Honvéd: 1984–89 – hat idény, öt arany
Debrecen: 2005–10 – hat idény, öt arany

Az idei siker értékét növeli, hogy a párhuzamos hadszíntereken a Loki beverekedte magát a Bajnokok Ligájába, ott hat veresége ellenére többé-kevésbé helytállt sokkal magasabban rangsorolt ellenfeleivel szemben –  idehaza pedig megnyerte a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát. Egyéb külső tényezők mellett nyilván a magyar viszonylatban különleges sorozatterhelésnek tudható be, hogy az utolsó három fordulóban mindössze egyetlen szerzett gól és pont került a hajdúságiak puttonyába.

Nem meglepő módon a Loki a november közepe és május eleje közötti időszakban nyerte meg a bajnokságot – akkor, amikor a BL jelentette igénybevétel és stressz csökkent, a fizikai (és írásunkban szándékosan került „fogadási ügy" keltette lelki) fásultság pedig még nem hatalmasodott el a játékosokon.

Herczeg András tanítványai ebben az időszakban úgy szerepeltek, ahogyan a rajt pillanatában mindenki várta tőlük: 16 bajnokijukból 14-et megnyertek – utolsóként éppen egyetlen igazi riválisukat, a Videotont győzték le 3–2-re –, s ekkor halmoztak fel annyi pontot, amennyi megóvta őket az idény végi botladozás közepette (az utóbbi hat évben mindössze a negyedik alkalom volt ez, hogy a Loki hármas nyeretlenségi szériát produkált az első osztályban).

S hogy mennyire irányadó a DVSC a hazai futballban, azt játékosainak nemzetközi keresettsége is jelzi. Rudolf Gergely az olasz élvonalba igazolt, sokan felfigyeltek a nagyszerű őszt produkáló fiatal Varga Józsefre, s folytathatjuk a sort Czvitkovics Péterrel, a BL-re hazahívott légiósokkal (Bodnár László, Feczesin Róbert, Szélesi Zoltán) és a jól megválogatott vendégmunkásokkal, élükön Adamo Coulibalyval.

A Videotonnak semmi oka sincs a szégyenkezésre (Fotó: Németh Ferenc)
A Videotonnak semmi oka sincs a szégyenkezésre (Fotó: Németh Ferenc)

 

2. VIDEOTON

A székesfehérváriak egyszer, az 1975–76-os idényben nagyon közel kerültek a bajnoki címhez, ám az utolsó előtti fordulóban az Üllői úton elért 1–1 nem volt elég a Ferencváros megelőzéséhez – avagy az idén a történelem, más szereplőkkel ugyan, de szinte ismételte önmagát.

A LEGHOSSZABB SOROZATOK (2009–10) 
Győzelem: 8 (Debrecen), 6 (Pápa), 5 (Újpest, Zalaegerszeg)
Veretlenség: 19 (Videoton), 17 (Győr), 12 (Ferencváros)
Nyeretlenség: 12 (Nyíregyháza), 11 (Paks), 8 (Diósgyőr 2x, Kaposvár, Pápa, Vasas)
Vereség: 6 (Diósgyőr 2x, Kaposvár)

Azazhogy a szereplők egyikének azonossága éppen hogy hangsúlyozandó: a fehérváriak hosszú idő után újra Videoton néven futottak neki a bajnokságnak. És majdnem Lothar Matthäusszal.

A németek egykori aranylabdását végül nem sikerült edzőnek szerződtetni, de utólag ezt valószínűleg senki sem bánja, hiszen nincs garancia arra, hogy az idény bearanyozásához hiányzó egyetlen lépést vele megtette volna a csapat – ha egyáltalán eljut odáig.

Mezey György, a Videoton szakvezetője nyilván sejti a szakmai okait, miért nem sikerült a szezon nagy részében villogó tanítványainak kihasználniuk a Loki hajrábeli  botladozásait.

Voltak feltűnést keltő kapushibák, az egykori sikerkapitány megfogalmazásában „elszalasztott nagy sanszok", s ugyanő tette hozzá azt is, hogy az évad végére a Vidi képletesen belerokkant az igénybevételbe.

Bár az első helyről lemaradtak, a fehérváriaknak van okuk ünnepelni, hiszen megismételték eddigi legjobb bajnoki teljesítményüket, és – hogy újra Mezey Györgyöt idézzük, immár a jövővel kapcsolatban – „itt az aranyéremig nem lehet megállni, ...az lenne a munkám beteljesülése".

3. GYŐRI ETO

HAZAI BETONVÉDELMEK 
18 kapott gól: Győr (2009–10, 30)
18: Tatabánya (1966, 26)
18: FTC (1945, 22)
19: FTC (1991–92, 30)
19: Vasas (1965, 26)
20: Újpest (1989–90, 30)
20: Bp. Honvéd (1990–91, 30)
20: Pécs (1990–91, 30)
A második világháború utáni idényeket vizsgáltuk, zárójelben az idény és a mérkőzésszám.

A győriek védőjátékára, mindössze 18 kapott góljára nehéz jelzőket találni, idézzünk is inkább egy sokatmondó statisztikai adatot: leszámítva a különböző átszervezések miatti félidényes bajnokságokat, a második világháború után egyetlen csapat sem zárt kevesebb kapott találattal – sőt a két másik korábbi 18-as, a Tatabánya és a Ferencváros jóval kevesebb mérkőzést vívott.

Más kérdés, hogy a tavaly nyáron munkába álló Pintér Attilának és nemzetközi erőkből verbuvált alakulatának ezzel a játékfelfogással egyelőre nem sikerült visszacsalogatnia a szurkolókat a gyönyörű ETO-parkba – de így legalább maradt feladat a következő idényre is...

A zöld-fehérek előrelépése azért is figyelemre méltó, mert a megelőző idényhez képest három kulcsemberüktől, a gólkirály Bajzát Pétertől, a csapatkapitány Stark Pétertől, valamint Böőr Zoltántól megváltak.

4. ÚJPEST

Régebben bizonyos tisztelet övezte a „vidék bajnoka" titulus birtokosát, manapság a szokatlan „főváros bajnoka" megszólítás korántsem ér ennyit – ezt alighanem a címet birtokló, ennél lényegesen többre vágyó újpestiek is így gondolják. Azzal együtt, hogy ha csupán az utolsó kilenc forduló számítana, akkor a Mészöly Géza keze alatt megtáltosodó lilák lennének az igazi bajnokok hét győzelemmel és két döntetlennel...

Ám ahhoz, hogy az idényt a Vasassal megkezdő Mészöly újra a Megyeri útiak hadvezére legyen, kellett egy gyengécske bajnoki kétharmad, amelyet a skót William McStay irányításával teljesített a gárda. Hogy az anyagi gondok, az ezzel összefüggő és az ideálisnál nagyobb játékosmozgás, a rossz szakmai döntések, vagy esetleg ezek tetszőleges kombinációja okozta-e a kudarcokat, elemzendő – a lényeg, hogy a tavaly ilyenkor az ezüstéremtől sem túl boldog Megyeri úton megtalálják a választ.

S az újpestieknél kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy a bajnoki góllövőlista első öt helyezettjéből mindössze a lilák gólvágója, Kabát Péter nem légiós.

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA 
  1. Nemanja Nikolics (Kaposvár, Videoton) 18
  2. Artjoms Rudnevs (Zalaegerszeg) 16
  3. André Alves dos Santos (Videoton) 15
  4. Kabát Péter (Újpest) 14
      Adamo Coulibaly (Debrecen) 14
  6. Lázok János (MTK, Vasas) 13
      Montvai Tibor (Kecskemét) 13
      Darko Pavicsevics (Zalaegerszeg) 13
  9. Tarmo Kink (Győr) 12
10. Tököli Attila (Paks) 11
      Csordás Csaba (Kecskemét) 11
12. Czvitkovics Péter (Debrecen) 10
      Fuad Bugerra (Nyíregyháza) 10

5. ZALAEGERSZEG

Szerettek volna a negyedik helyről előrébb lépni, ami végül nem sikerült, ám a Magyar Kupa döntőjébe jutás révén az egykor Manchester-verő zalaiak újra kiléphetnek az európai porondra.

Csank János legénysége gyengén kezdett – hat forduló, négy vereség –, ám a tapasztalt mesternek sikerült konszolidálnia a helyzetet, és nem utolsósorban megtalálnia a nyáron elengedett házi gólkirály, Waltner Róbert utódját. Artjoms Rudnevs októberben és novemberben összesen 11 bajnoki gólt szerzett, s e találatok révén a ZTE a tabella első felébe kapaszkodott, majd ott állandósította a helyét.

Szeptember közepétől mindössze három vereséget (Debrecen, Újpest, Honvéd) szenvedett a csapat, aminél jobb részmérleggel csak a Győr büszkélkedhetett – nem véletlen, hogy mindkét együttes próbálkozhat az Európa-ligában.

6. MTK

Végh Zoltán és Mladen Lambulics távozásával tovább fiatalodott Garami József csapata, ehhez képest az utolsók között veszítette el a veretlenségét a 7. fordulóban, a Ferencvárossal vívott örökrangadón.

S ehhez a kezdéshez, valamint az alkalmanként bemutatott tetszetős, hatékony támadójátékhoz mérten bizony kissé csalódást keltő a rendkívül rapszodikus folytatás, még ha az egymásnak gyökeresen „ellentmondó" eredményekre magyarázat lehet a játékosok életkorból fakadó tapasztalatlansága, no meg az, hogy az egyik roppant tehetséges fiatal, Gosztonyi András a tavaszt az olasz Barinál töltötte.

Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg: Hidegkuti Nándor és Sándor Károly egykori klubja dicséretes kitartással nyújt játéklehetőséget saját neveltjeinek, amivel továbbra is – ha nem is az egyetlen, de – az egyik követésre érdemes modellt kínálja hazai vetélytársainak.

A Fradi tavasszal legyőzte a későbbi bajnokot (Fotó: Németh Ferenc)
A Fradi tavasszal legyőzte a későbbi bajnokot (Fotó: Németh Ferenc)

7. FERENCVÁROS

A zöld-fehérek 2006-os kizárásuk után három idényt töltöttek a második vonalban, és tavaly nyáron nagy tervekkel tértek vissza természetes közegükbe. Nos, a rajt kiválóan sikerült, az Albert-stadion örömmámorban úszott a Zalaegerszeg elleni 4–1-et követően, csakhogy a folytatásban kiderült: a nagyszerűnek beharangozott erőnlét nem ellensúlyozza a csapategység és a kreativitás hiányát.

Bobby Davison belebukott az őszi mélyrepülésbe – a nyitányt követő tizenegy fordulóban mindössze egyszer nyert a szétesően játszó Fradi –, amit az elhíresült debreceni petárdaügy, Dragóner Attila munkavégzés alóli ideiglenes felmentése, a saját szurkolótábor egy részével vívott diplomáciai háború súlyosbított.

Ehhez képest valóságos szárnyalás volt, amit immár Craig Short vezetésével mutatott be a csapat a tavaszi idényben. Bár nyilvánvaló: a vérbeli fradisták számára ez a tavasz – még ha Lipcsei Péter klubrekorddöntéséről örökre emlékezetes marad is – csupán kiindulási pont lehet a folytatáshoz... De vajon mit akarnak az angolok?

8. HALADÁS

A szombathelyiek sejtették, hogy a tavalyi bravúrbronzérem nehezen lesz reprodukálható. Az Európa-ligabeli szereplés miatt korán, szinte alapozás nélkül kezdődött a Hali idénye, ráadásul Kenesei Krisztián súlyosan megsérült, több kulcsember meg távozott – a következmény: edzőváltásba torkolló, keserves őszi szezon.

A vezetőség jó érzékkel váltott a kispadon: a Videoton elleni „kispadháború" miatt eltiltott Csertői Aurélt Róth Antal követte a kormányrúdnál, és a tavasz már az előző idényt idézte. A sereghajtók közül startoló vasiak – a Hull Citytől a télen kölcsönbe hazahozott Halmosi Péterrel a soraikban – az utolsó tíz fordulót veretlenül teljesítve a nyolcadik helyen zártak.

ELMOZDULÁSOK A TABELLÁN AZ ELŐZŐ IDÉNYHEZ KÉPEST 
ELŐRE: Győr (+5), Videoton (+4), Honvéd (+4), MTK (+1)
HÁTRA: Haladás (–5), Kecskemét (–5), Diósgyőr (–4), Kaposvár (–3), Paks (–3), Vasas (–3), Újpest (–2), Nyíregyháza (–1), Zalaegerszeg (–1),
Ugyanaz a helyezés: Debrecen
A Ferencváros és a Pápa újoncként vett részt a küzdelmekben.

9. BP. HONVÉD

A tavalyi kupagyőztes kispestiek az újbóli nemzetközi kupaindulás kiharcolásának reményében vágtak neki az idénynek, s bár végül ama kevés csapat közé kerültek, amely látványosan javított előző szezonbeli helyezéséhez képest, nem ment minden zökkenőmentesen – erről árulkodik a tény, hogy az ősz folyamán a klub és a vezetőedző Sisa Tibor útjai elváltak egymástól.

Massimo Morales személyében olyan olasz tréner érkezett a télen, aki elsősorban emberei erőnlétét igyekezett „rendbe tenni". S noha a csapat az egész idényben mindössze egyszer nyert meg egymás után két bajnokit, tavaszi stabilitása (mindössze három vereség) révén majdnem elérte a nyolcadik helyet, amelynél feljebb egyszer sem végzett azóta, hogy 2004-ben visszaverekedte magát az élvonalba.

10. KECSKEMÉT

Gyanítani lehetett, hogy a kecskemétiek nem ragadnak meg az újoncként kivívott ötödik helyen. Ám ahhoz képest, hogy a beugrását Fradi-veréssel feledhetetlenné tévő Czéh Lászlót nem számítva három vezetőedzőt is foglalkoztattak, mégsem estek ki – nos, a maga nemében ez megint csak egy pozitív kuriózum.

Miután Tomiszlav Szivics vezetőedző bedobta a törülközőt, a kecskemétiek eljátszottak a német Werner Lorant szerződtetésének gondolatával, aztán mégis a Haladástól megváló Csertői Aurél mellett döntöttek – hogy végül a bennmaradás kiharcolását már Urbányi Istvánra bízzák.

Az Egyesült Államokat is megjárt szakember megtette, amit megkövetelt a haza: kilenc forduló jutott neki, s ez idő alatt a csapat mindössze kétszer veszített, az utolsó három meccsét megnyerte, zárásképp legyűrte a bajnokot – kíváncsian várjuk, mire jut majd Urbányi egy teljes idényben!

11. PÁPA

Gyakorlatilag a feljutást kiharcoló kerettel vágott neki az újonc Lombard az új idénynek, és a nyitány (három vereség szerzett gól nélkül – igaz, nívós ellenfelekkel szemben) igazolta is a tapasztalatlanságát. Aztán az inga irtózatos erővel átlendült: a biztos kiesőnek jósolt dunántúliak fiatal edzőjük, Véber György második otthonában, a Megyeri úton aratott diadallal hatgyőzelmes sorozatot indítottak, és ezzel felrakétáztak a dobogóra.

EGYÉB STATISZTIKÁK 
Összes gól: 706. Gólátlag: 2.95. Kiállítások: 80. Sárga lapok: 1076
Átlagnézőszám: 3095
A legtöbb nézőt vonzó csapatok. Otthon: Debrecen (5633) Vendégként: FTC (6504)

Fontos megjegyezni: a pápaiakénál hosszabb győzelmi sorozatot kizárólag a bajnok Loki épített ebben a szezonban! S ha jól értelmezzük a viharos pillanatoktól azért nem teljesen mentes idényt lezáró nyilatkozatokat, a hullámvasutazásból Pápán a magasban töltött időszakra, a megsüvegelendő bennmaradásra tartják érdemesnek emlékezni.

A hatos szériát követő 21 fordulót, benne mindössze négy győzelemmel már a következő szezon miatt érdemes elemezni – amit Véber edző nyilván meg is tesz majd.

12. KAPOSVÁR

Prukner László szerény költségvetésből gazdálkodó csapatának ötös, hetes és a tavaszt „veszélyessé" tevő nyolcas nyeretlenségi sorozata is akadt, ám hazai pályán megszerzett három fővárosi skalpot (Újpest, Honvéd, Vasas), nem kapott ki a Ferencvárostól és a Debrecentől, valamint szorgos munkával kiharcolta a bennmaradást. Volt jobb, de ez sem kutya – csinálja utánuk, aki tudja...

S egy fontos adalék: Nemanja Nikolics személyében története során először legalább egy „fél gólkirálya" akadt a Rákóczinak. Nyilván a támadó eladása is közrejátszott abban, hogy a tavasz olyan lett, amilyen – de ha valahol, hát Kaposvárott pontosan tudják: valamit valamiért, a túlélésnek ára van...

13. VASAS

Az ősz tulajdonosvárással telt, eközben Mészöly Géza és tanítványai néhány figyelemre méltó győzelemmel tartották a lelket az angyalföldi hívekben – igaz persze az is, hogy akkortájt csúsztak be azok a súlyos vereségek, amelyek következtében a Vasas zárta a legtöbb kapott góllal (61) a bajnokságot.

A télen aztán megjött a várva-várt befektető, akiről hamar kiderült, hogy nem az, akinek képzelték. A „kis Mészölyt" mindenesetre érdemei elismerése mellett – az újpestiek nagy szerencséjére... – leváltották, a helyére pedig Gianni Dellacasa ült, akinek vezetésével a csapat mindössze kétszer nyert, és héttel kevesebb pontot gyűjtött, mint az ősszel...

14. PAKSI FC

Lisztes Krisztián nyári szerződtetésekor, illetve Tököli Attila megtartásakor nyilvánvalóan nyugodtabb idényben reménykedtek a tolnaiak, mint amilyenben végül részük lett.

A sereghajtó DVTK mellett a paksiak voltak az egyetlenek, akik nem tudtak egymás után kétszer nyerni, s akadlt egy 11 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatuk is – ekkor lépett hátrébb Gellei Imre vezetőedző, hogy átadja a helyét addigi segítőjének, Kis Károlynak –, szóval meglehetősen rövid a szép emlékek listája: Újpest-verés ősszel, Ligakupa-döntő és kemény munkával azért csak-csak kiharcolt bennmaradás a tavasszal.

15. NYÍREGYHÁZA

Szinte teljesen kicserélődött a keret a nyáron, és ezt figyelembe véve törvényszerű, hogy az idény eleji Vasas- és Fradi-verés csodája hamar köddé vált, s az lett a csapat sorsa, ami.

Az Újpestről érkező Szentes Lázár vezetőedző serényen rakosgatta a rábízott, télen új elemekkel frissített puzzle-t, néha úgy tűnt, össze is áll a kép – a tavasszal kétszer sikerült egymás után négy bajnokit megvívni vereség nélkül –, ám a Szpari végül nem volt képes ellensúlyozni a mindössze tíz pontot termő őszt: három NB I-es szezon után kiesett.

Szentes Lázár és a vezetőség szerződésbontása a történtek keserű „szentesítéseként" már meg is történt. 

16. DIÓSGYŐRI VTK

Aczél Zoltánt nem sokkal a rajt előtt nevezték ki vezetőedzőnek Diósgyőrött, és bár a DVTK bajnokveréssel kezdte az idényt, gyorsan világossá vált: a nagy múltú kelet-magyarországi egylet egy újabb nehéz évnek néz elébe. Leszámítva a veretlenül letudott októbert, egymást érték a kudarcok – tavasszal pedig az edzőváltások.

Azonban sem az Aczél helyére Katarból hazahívott Tornyi Barnabás, sem az őt váltó Tóth László nem tudta megakadályozni a bukást – az utolsóként pozícióba kerülő Benczés Miklós már egy olyan csapatot vett át, amelyiknek eldőlt a sorsa: hat évad után újra kiesik az élvonalból.

Felsejlik a nem is oly távoli múltból Salamon József, Oláh Ferenc, Tatár György, a néhai Borostyán Mihály és a többi, ma már legendaként tisztelt futballista, valamint a sikerkovács Szabó Géza alakja; az 1979–80-as idény bajnoki bronzérme, a bécsi Rapid és a Dundee United négygyőzelmes kiverése az UEFA-kupából – és szívből sajnáljuk, hogy az idei centenáriumi esztendő ilyen szomorúságot hozott a diósgyőri futballszurkolóknak...

SAJÁTOS LÁBJEGYZET

Végezetül kénytelenek vagyunk még valamit csatolni. Nevezetesen: erősen reméljük, hogy egyetlen ország egyetlen nyomozóhatósága sem áll elő olyan „ügyes fogadási ügyes" bizonyítékokkal, amelyek ismeretében az eddig leírtak merő ostobasággá, egy ócska színjáték nevetséges díszletévé silányulnak – vagy ha mégis, akkor legalább mint a mesében, akinek inge, legalább magára veszi...

A SOPRONI LIGA 2009–2010-ES IDÉNYE
Bajnok: Debreceni VSC
A BL-csoportkörben indulhat:
A BL-kvalifikáció második fordulójában kapcsolódik be a sorozatba: Debreceni VSC
Az El-ben indulhat: Videoton (a selejtező második körében kapcsolódik be), Győr (a selejtező első körében kapcsolódik be), Zalaegerszeg (a selejtező első körében kapcsolódik be)
Kiesett az élvonalból: Nyíregyháza, Diósgyőr
Feljutott az első osztályba: még nem dőlt el
A szezon legeredményesebb csapata: Debreceni VSC (63 gól)
A szezon legjobban védekező csapata: Győr (18 gól)
Gólkirály: Nemanja Nikolics (Kaposvár, majd Videoton, 18 góllal)

A közölt statisztikák forrása: Nemzeti Sport, RSSSF, Soccerway

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik