Nagy volt a küzdelem a mérkőzésen, amiből egy góllal a Fradi jött ki jobban (Fotó: Németh Ferenc)

Feszült presztízscsatát ígért a Ferencváros–Kaposvár találkozó, ami valószínűleg már Prukner László személye miatt is így lett volna, de a hazai zöld-fehérek kezdőcsapatában két olyan játékos – Maróti Béla és Szrdjan Sztanics – is pályára lépett (Junior pedig a kispadon ült), aki az előző idényben még a riválisnál szerepelt.

 
 
Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?
Összes szavazat:84886
Szavazás kezdete: 2010. 07. 24
A szavazást lezárták.
DVSC-TEVA - 31%
Ferencváros - 30%
Videoton - 29%
Más - 8%
 

A Fradi alaposan be is kezdett a mérkőzésen, és az első tíz percben a kapuja elé szögezte a Kaposvárt. Az ezúttal is a kezdőbe kerülő Emil Miljkovic például háromszor került helyzetbe, de végül egyikből sem lett gól.

Előbb Balog Zoltán bedobása után fejjel veszélyeztetett a csatár, majd egy jobb oldali szöglet után közelről lőhetett, de a lövés pillanatában megcsúszott, Kovács Zoltán pedig reflexszel fölé tolta a labdát, végül pedig ismét a kapus volt a végállomás bal oldali betörése után.

Ezt követően visszaesett a Fradi fordulatszáma, sokat állt a játék, egy életerős Csizmadia Csaba-szabadrúgást leszámítva mezőnyjáték folyt, miközben a Kaposvár egyre kiegyenlítettebbé tette a mérkőzést.

A 44. percben azonban váratlanul büntetőhöz jutott a haza együttes: Szrdjan Sztanics jobb oldali beívelése után Zsók József és André Schembri csépelte egymást, Bede Ferenc pedig mindkettejük földre kerülése után tizenegyest ítélt. A büntetőt Rósa Dénes a jobbra vetődő Kovács mellett higgadtan a bal alsó sarokba rúgta (1–0).

A második játékrészben felpörgött a találkozó, ami egyben azt is jelentette, hogy feljavult a Kaposvár. Az 53. percben egy felívelés után balról érkezett vissza Oláh Lóránttól veszélyesen a labda, de középen Milan Perics nem érte el azt.

A 67. percben a csereként beállt Kulcsár Kornél szép megindulás után Oláh Lórántot ugratta ki, akinek közelről leadott lövésébe még bele tudott kapni Marko Ranilovic, így a labda centikkel a kapu fölé perdült.

A szabálytalanságok gyakorisága az idő előrehaladtával sem csökkent, nem meglepő, hogy a több mint tíz sárga lap idővel kiadott egy pirosat is, és az sem meglepő, hogy azt Maróti Béla kapta. A hajrára így emberelőnybe került a Kaposvár, de a fórral nem tudott élni, sőt Zahorecz Krisztián szintén jogos kiállítása után a létszám is kiegyenlítődött. A Ferencváros 1–0-ra megnyerte a zöld-fehér csapatok csatáját.

FERENCVÁROS–KAPOSVÁR 1–0
(A Sport Tv felvétele)

 

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
Ferencváros–Kaposvári Rákóczi 1–0 (Rósa D. 44. – 11-esből)
AZ ÁLLÁS
  1. Videoton FC   9 6 2 1 19–  9 +10  20
  2. Kaposvári Rákóczi 10 6 1 3 17–11 +6  19
  3. Ferencvárosi TC 10 6 1 3 17–15 +2  19
  4. ZTE FC 10 5 2 3 18–13 +5  17
  5. Budapest Honvéd 10 5 1 4 15–13 +2  16
  6. Újpest FC 10 4 4 2 16–  8 +8  16
  7. DVSC-TEVA 10 4 3 3 18–15 +3  15
  8. MTK Budapest 10 4 3 3 12–12 0 15
  9. Paksi FC   9 4 2 3 15–12 +3  14
10. Lombard Pápa Termál FC 10 4 1 5 18–18 0 13
11. Vasas 10 4 1 5 16–21 –5  13
12. BFC Siófok 10 3 4 3 12–12 0 13
13. Győri ETO FC 10 3 3 4 12–11 +1  12
14. Kecskeméti TE-Ereco 10 3 7 15–24 –9    9
15. Szolnoki MÁV FC 10 1 2 7   6–21 –15    5
16. Szombathelyi Haladás 10 4 6   8–19 –11    4