A felcsúti Scholes a felcsútiak ellen, Szivics és az MLSZ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 12:26
null
Kleinheisler László az előző szezonban még a Puskás Akadémiát erősítette, ma alapember a Videotonban <br />(Fotó: Grnák László – archív)
A labdarúgó NB I-ben ma öt meccset rendeznek. Pályára lép a listavezető Videoton, amely a Puskás FC-t fogadja, és szintén mérkőzést játszik a fehérváriak jelenlegi első számú üldözője, a második helyen álló Diósgyőr, a DVTK Pakson vendégszerepel. Előbbi találkozónak alapvető pikantériája, hogy az elmúlt években a fehérváriak több tehetsége is a felcsúti akadémiáról került ki, köztük Kleinheisler László, aki az előző idényben még az akkor NB II-es PAFC meghatározó játékosa volt. A diósgyőri vezetőedző, Tomiszlav Szivics is volt csapata ellen készül. A szakember ugyanakkor kérdésre válaszolva a magyar válogatottról is beszélt, bár elmondta: a magyar futballról alkotott elképzeléseiről elsősorban az MLSZ illetékeseivel diskurálna, ha kíváncsiak a véleményére.

 

A FELCSÚTI SCHOLES A FELCSÚTIAK ELLEN

Berobbant az NB I-be Kleinheisler László, a Videoton fiatal középpályása. A híres angol játékoshoz hasonló fizimiskája miatt Scholesnak becézett magyar futballista rögtön az első élvonalbeli meccsén gólt szerzett, s azóta kihagyhatatlan a bajnoki címre leginkább esélyes csapatból, az eddigi bajnokikon mindig kezdő volt. Szombaton korábbi együttese, a Puskás Akadémia ellen vélhetően ott lesz a pályán.

„Sok szép emlék köt az akadémiához, ahonnan a nyáron a Videotonhoz kerültem – mondta a játékos. – Tagja voltam az NB II-es bajnokságot megnyerő csapatnak, szereztem nyolc gólt. Most viszont inkább előre nézek, és biztos vagyok benne, hogy jó meccset játszunk.”

A 19 esztendős labdarúgó folyamatosan jó teljesítményével hívja fel magára a figyelmet, ugyanakkor ez a felfokozott helyzet egyáltalán nem bolondította meg.

„Az ismertségnek egyelőre csak a jó oldalát tapasztalom – mondta a futballista –, valóban sokan ismernek meg a székesfehérvári utcán. Mindenki nagyon kedves, ahogy érzékelem, büszkék rám. Örülök az érdeklődésnek, és érzem, sokan szurkolnak nekem.”

Boldogulását és fejlődését társai szimpátiával kísérik, a Videotonnál több tapasztalt játékos is a szárnyai alá vette a középpályást.

„Tóth Balázs mellett Sándor György is sokat segít – mondta Kleinheisler László. – Odafigyelnek rá, mit és hogyan csinálok az edzésen vagy a meccsen. Sokszor segítenek abban is, hogy a légiósokkal szót értsek, mert az angolom még nem az igazi, mindenképpen fejlesztenem kell. Rajtuk kívül Torghelle Sándor is foglalkozik velem, tényleg fontos számomra, hogy érzem a csapattársaim támogatását.”

Ismerősből és barátból a szombati ellenfélben is akad néhány, hiszen a Puskás Akadémiában régi cimborák szerepelnek szombaton. „Hogy kivel vagyok a legjobb kapcsolatban a felcsútiak közül? Tóth Balázzsal, persze nem az előbb említettel, hanem a másikkal – folytatta a tehetséges középpályás. – Sokat beszélgettünk, amíg együtt játszottunk az akadémia csapatában, mindig számíthattam rá. Szombaton két órára megszűnik ez az állapot, de a barátságunkat nem árnyékolhatja be.”

SZIVICS VISSZATÉR PAKSRA, BESZÉLGETNE AZ MLSZ-SZEL

Pakson Tomiszlav Szivics volt csapata ellen meccsel, a szerb szakember ugyanis a DVTK vezetőedzőjeként tér vissza a tolnai városba, ahol az előző idényben a 13. helyig kormányozta a csapatot, amelyet a szezon közben vett át.

„Egy évig dolgoztam Pakson, jól éreztem magam, barátságokat kötöttem, de a DVTK edzőjeként nem lehet más célom, mint korábbi együttesem legyőzése. Hogy a jó viszonyom megmaradt a paksiakkal, bizonyítja: péntek délután az ő pályájukon edzhettünk. Példaértékű hozzáállás, nem?” – kezdte a szombati találkozóval kapcsolatos nyilatkozatát a diósgyőriek szakvezetője.

„Azzal a szándékkal keltünk útra, hogy három ponttal gazdagabban térjünk haza. A legutóbbi hat bajnoki mérkőzésünket megnyertük, mindent megteszünk azért, hogy a hetediken is győzzünk” – beszélt határozottan a céljairól Szivics.

„Senkitől sem félek, de Báló Tamásra, Bori Gáborra és Bartha Lászlóra nagyon ügyelnünk kell. Jó, mondok egy T betűst is: nem bánnám, ha Tököli Attila csak a kispadon indítaná a meccset. Ő a legveszélyesebb csatár” – fogalmazott a szakember, aki a 11 gólos Simon Attilára, akivel köztudottan rossz a viszonyuk, szándékosan nem tért ki. (A csatár úgy reagált: „Tomiszlav Szivics nem jelent plusz motivációt, mert ez az ember számomra megszűnt létezni.”)

Tomiszlav Szivics kérdésre válaszolva a magyar válogatottra is kitért.

„Hadd kezdjem azzal, sajnálom, hogy így végződött ez a történet. Noha volt rá némi esély, hogy másodikként is zárhat, a harmadik hellyel – szerintem – Egervári Sándor kihozta a maximumot a csapatból. Az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nagy változásokra van szükség, az utánpótlásképzéssel az élen minden téren rendet kell rakni. Megvan az elképzelésem arról, hogyan lehetne nekivágni, de ha nem haragszik meg, ezt nem az újságban szeretném elmondani. Ha akad olyan illetékes, akit érdekel a véleményem, keressen meg, szívesen megosztom vele. Tudom, a labdarúgás nemzeti ügy Magyarországon, ám a problémákat először zárt ajtók mögött kell megbeszélni. Én sem akarok most köpködni és kiabálni, csak megismétlem: ha az MLSZ-ből kíváncsiak rám, megtalálnak.”

Szivicsre azonban egyelőre ma még Pakson vár feladat a DVTK vezetőedzőjeként a volt diósgyőri csatár, Horváth Ferenc csapata ellen. Nem mondhatjuk, hogy könnyű meccs vár a vendégekre, amit a Tippmixpro oddsai is jól mutatnak (a hazai siker szorzója 2.48, a vendég győzelemé 2.75). Amennyiben azonban a Diósgyőr ismét nyer, miközben a Videoton pontokat hullajt a PAFC ellen, úgy a második helyen álló DVTK ma csökkentheti hátrányát a listavezető fehérváriakkal szemben.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

A Lombard Pápa–MTK mérkőzés tétje, hogy melyik csapat lábal ki a hullámvölgyből, ugyanis egyik sem mutatott jó formát az elmúlt hetekben. A Lombard előző hat bajnokijából ötöt elvesztett, csak a PMFC vendégeként sikerült nyernie, míg az MTK az előző nyolc NB I-es mérkőzésén mindössze négy pontot szerzett a begyűjthető 24-ből (egy győzelem, egy iksz, hat vereség).

A PMFC-t fogadó Honvéd legutóbbi két bajnoki meccsét megnyerte, míg a baranyaiak három nyeretlen találkozót követően (két vereség, egy döntetlen ez idő alatt a pécsi mérleg) érkeznek Kispestre. Ugyanakkor a pécsiek legutóbb a 2004–2005-ös szezonban kaptak ki a kispestiek vendégeként, azóta kétszer 1–1-es döntetlent játszottak, kétszer pedig (legutóbb is) 1–0-ra győztek.

Bár két forduló óta veretlen a Kecskemét, mégsem lehet azt mondani, hogy remek formában lenne, utóbbi nyolc bajnokijából ugyanis mindössze egyet nyert meg, a Győrt győzte le odahaza 1–0-ra. Ma a KTE a Debreceni VSC-t fogadja. A debreceniek eddigi három idegenbeli fellépésük során csak egy pontot szereztek, vagyis idegenben még nyeretlenek.

LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 18., péntek
19.00 Mezőkövesd–Szombathelyi Haladás 0–2 Szabó Zsolt
Október 19., szombat
14.00 Videoton FC–Puskás Akadémia FC (tv: M1) Solymosi Péter
16.00 Lombard Pápa–MTK Budapest Kassai Viktor
16.00 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva (tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00
MVM Paks–Diósgyőri VTK (tv: Sport1) Vad II István

20.00

Budapest Honvéd–Pécsi MFC (tv: Sport1) Becséri Dániel
Október 20., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (tv: M1) Farkas Ádám
18.30

Kaposvári Rákóczi–Ferencváros (tv: Sport2)

Erdős József
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 8 1 1 23– 6 +17 25
2. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 18– 8 +10 21
3. Debreceni VSC-Teva 10 6 2 2 23–11 +12 20
4. Haladás 11 5 4 2 18–13 +5 19
5. Ferencváros 10 6 4 15–14 +1 18
6. Győri ETO 10 4 4 2 17–10 +7 16
7. MVM Paks 10 4 3 3 15–15 0 15
8. Budapest Honvéd 10 4 2 4 14–12 +2 14
9. Lombard Pápa FC 10 4 1 5 12–14 –2 13
10. Kecskeméti TE 10 3 3 4 14–19 –5 12
11. Pécsi MFC 10 3 2 5 15–19 –4 11
12. Puskás Akadémia FC 10 3 1 6 11–19 –8 10
13. Mezőkövesd 11 3 1 7 14–26 –12 10
14. Újpest FC 10 2 4 4 15–17 –2 10
15. MTK Budapest 10 2 2 6 10–13 –3 8
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8–26 –18 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik