A 19-ből négy megyeszékhelynek maradt hely az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2020.06.29. 14:51
null
Tőzsér Dánielék sem akarták elhinni – 27 év után búcsúzott a DVSC az NB I-től (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
A labdarúgó NB I 33. fordulóját követő visszapillantónk fókuszában a DVSC NB I-es búcsúja, illetve a Paksi FC és a Kisvárda bennmaradása, de szó lesz Babati Benjamin (ZTE FC) Puskás-díjra esélyes góljáról is.

A FORDULÓ BÚCSÚJA – DVSC

Talán az volt a gond, senki sem hitte el, hogy a legrosszabb is megtörténhet a DVSC-vel. Nagyon közel volt a kieséshez a hétszeres bajnok, a 31. fordulóban ugyanakkor lezárt egy hétmeccses nyeretlenségi sorozatot, 4–0-ra megverte a Diósgyőrt, ezzel saját kezébe vette a sorsát. A debrecenieknek nem volt más feladatuk, mint nyerni az utolsó két fordulóban. Ez Mezőkövesden sikerült is a hajrában szerzett góllal (1–0), így már „csak” a közvetlen vetélytársat, a Paksot kellett volna legyőzni szombaton a Nagyerdei Stadionban.

Régen látott tömeg gyűlt össze, mintegy 9400 néző látta (a nela.hu adatai szerint 9116 néző – a szerk.), hogy a szintén a kiesés ellen küzdő vendégek játékban az első perctől a Debrecen fölé kerekedtek. Osztermájer Gábor vezetőedző remekül megszervezte csapata játékát, s Könyves Norbert révén hamar megszerezték a vezetést. A vendégeknél nem volt gyenge pont, míg a Loki Bódi Ádám és Varga Kevin nélkül csak kereste a futballját. A búcsúzó Tőzsér Dánielen kívül senki sem tudott lendíteni a hazaiak támadójátékán, kidolgozott helyzetük nem volt a debrecenieknek, egy paksi hiba után tudtak egyenlíteni – igaz, a hosszabbításban kétszer is a kapufa segített a vendégeknek.

A hajrában már tapintható volt a feszültség a pályán és a lelátón egyaránt, várható volt, hogy a meccs utáni percek nem lesznek problémamentesek (éppen ezért furcsa, miért nem sikerült megakadályozni a szurkolók pályára özönlését). Amint Berke Balázs játékvezető lefújta a mérkőzést, pályára léptek a debreceni ultrák, akik csalódottságukban leráncigálták a mezt a hazai játékosokról, majd két perc múlva érkeztek a rohamrendőrök – addig vajon merre voltak? –, és mindenki visszatért a lelátóra. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a DVSC játékosait rejtekúton csempészték ki a Nagyerdei Stadionból.

Hat évvel ezelőtt is Kondás Elemér volt a debreceniek szakvezetője. A csapat akkor a második tétmeccsét játszotta a néhány héttel korábban átadott Nagyerdei Stadionban, csak akkor éppen bajnoki aranyat ünnepelt a telt háznyi közönség – a Loki hetedik, máig utolsó bajnoki címét.

„El nem tudtam volna képzelni, hogy ez a csapat búcsúzhat – mondta roppant csalódottan Kondás Elemér, aki a jövőt firtató felvetésre sem tudott válaszolni. – Erre a hat mérkőzésre érkeztem, nem tudok semmit mondani a holnapról. Arról volt szó, jöjjek erre az időszakra, segítsek, én pedig elvállaltam. Erős az érzelmi kötődésem, itt futballoztam, itt edzősködtem, kutya kötelességem volt vállalni a feladatot. Megpróbáltuk, amit lehetett, sajnos nem sikerült. Nehéz ilyenkor a szurkolóknak türtőztetniük magukat, hiszen mindenki roppant csalódott. Nem egyszerű kordában tartani az érzelmeket.”

A jövőről a sokkhatás miatt a hétvégén nem beszéltek Debrecenben. Ami biztos, hogy hétfőn összeül a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsa. A helyzet nem egyszerű, mert augusztus 2-án kezdődik az NB II-es bajnokság, a másodosztályban pénzügyi okok miatt nem éri meg légiósokat alkalmazni, s az is biztos, hogy néhány debreceni kulcsembernek lesz élvonalbeli ajánlata, így nem könnyű alig több mint négy hét alatt kialakítani olyan keretet, amelynek esélye lehet a visszajutásra.

NAGYÍTÁSÉRT JATT A KÉPRE
NAGYÍTÁSÉRT JATT A KÉPRE

A FORDULÓ STATISZTIKÁJA – HAT MEGYE ÉS NÉGY MEGYESZÉKHELY MARADT

A Debrecen és a Kaposvár kiesésével két megyeszékhely, illetve két megye (Hajdú-Bihar megye és Somogy megye) is búcsút intett az NB I-nek.

Ez azt is jelenti, hogy a 2020–2021-es idényben a 19 megyéből csak négy megyeszékhely (Budapest – a főváros és egyben Pest megye székhelye –, Miskolc, Székesfehérvár és Zalaegerszeg) és hat megye (Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megye) képviselteti magát az élvonalban – ugyanannyi, mint a 2017–2018-as idényben. Miközben az NB II-ből két fővárosi csapat, az MTK és a Budafok jutott fel, így a 12-ből öt csapatot ad majd a főváros a következő évadban, erre is volt már példa az elmúlt öt évben, mióta 12 csapat szerepel az élvonalban, legutóbb 2016–2017-ben.

(Érdekesség, hogy 2015 óta, amióta ez a háromfordulós, 12 csapatos rendszer van, a mostani volt az egyetlen olyan idény, amelyben valamennyi fővárosi NB I-es csapat a tabella első felében végzett: 1. FTC, 5. Bp. Honvéd, 6. Újpest. A 2015–2016-os kiírásban a Honvéd a 8., a Vasas a 10. lett, míg a következő három idényben mindig volt egy fővárosi kieső: 2017-ben az MTK, 2018-ban a Vasas, majd 2019-ben ismét az MTK búcsúzott az élvonaltól – a szerk.)

A FORDULÓ SIKERÉLMÉNYE – OSZTERMÁJER GÁBOR ÉS KÖNYVES NORBERT

A Paksi FC vezetőedzője Osztermájer Gábor vezetőedző szerint kárt okozott volna labdarúgásunknak, ha magyar játékosokra építő csapata búcsúzik az élvonaltól.

Bár az utolsó percekben volt miért izgulniuk a paksiaknak, összességében megérdemelten értek el 1–1-es döntetlent Debrecenben, s kétség sem férhet hozzá, hogy rászolgáltak a bennmaradásra.

„Semmiképp sem érdemeltünk volna kiesést – fogalmazott egyértelműen Gévay Zsolt, a paksiak csapatkapitánya. – Ez döntővel felérő meccs volt, s nem ijedtünk meg a téttől. Végig tudatos futballt játszottunk, s ha kihasználjuk a lehetőségeinket, hamarabb eldönthettük volna a meccset. A hajrában is nagyon jól küzdöttünk, még Böde Dániel is védekezett, de meglett az eredménye.”

Az elmúlt hetek izgalmaitól megviseltnek, ugyanakkor roppant felszabadultnak látszott Osztermájer Gábor vezetőedző, aki idény közben vette át a csapat irányítását – épp egy debreceni vereség után – Tomiszlav Szivicstől.

„Eléggé morbid, hogy a Paks egy hétszeres bajnokcsapattal versenyez a bennmaradásért, de ez nem a mi hibánk, nem a mi szégyenünk – magyarázta Osztermájer Gábor.Nálunk tizennégy éve csak magyarok játszanak. Nagyon örülnék neki, ha egy nálunk nagyobb, jobb lehetőségekkel bíró klub vállalná, hogy legalább kilencven százalékban magyarokat foglalkoztat. Melléjük pedig olyan külföldit rakjon, aki tényleg hozzátesz a játékhoz. Ezek az »icsek« csak a fiataloktól veszik el a helyet. Ha a Paks kiesett volna a jelenlegi koncepciójával, ne haragudjanak, de az kárt okozott volna a magyar focinak.”

(A paksi szakvezető az»icsek« esetébenminden bizonnyal nem Guzmics Richárdra, Lovrencsics Gergőre, Pávkovics Bencére, Pogacsics Krisztiánra vagy Radics Mártonra gondolt – a szerk.)

A paksi siker fő letéteményese a szombati meccs első gólját szerző Könyves Norbert volt, akihez 2019-ben nem ragaszkodtak Debrecenben, akkor került vissza korábbi csapatához, Paksra, amelyet most 11 találattal segített a bennmaradáshoz.

„Már Zalaegerszegen is ugyanilyen jól adta be a labdát Osváth Attila, így tudtam, mikor és hová kell érkeznem – nyilatkozta a debreceni gólja kapcsán Könyves. – Stabilak lettünk, összeszoktunk, s az újraindulás óta csupán egyszer kaptunk ki. Nem könnyű nekem Debrecenben pályára lépni, de úgy tűnik, most a sors akarta úgy, hogy az én gólom döntsön a bennmaradásról.”

Osváth Attila és Könyves Norbert egyszer már harcoltak együtt a kiesés elkerüléséért az utolsó fordulóban. Akkor is sikerrel jártak: 2017. május 27-én Mezőkövesden, a DVTK ideiglenes otthonában lépett pályára a DVSC – kezdő tizenegyében a két futballistával –, s nyernie kellett a biztos bennmaradáshoz. Sikerült, ehhez kellett Könyves Norbert gólja is. Most paksi mezben küzdöttek együtt a Nagyerdei Stadionban, és a zöld-fehérek gólját Osváth Attila beadása után Könyves Norbert szerezte.

A FORDULÓ TANULSÁGA – KISVÁRDA

A Kisvárda Master Good a 2018-as feljutását követően másodszor is elérte a célját: az NB I-ben folytathatja.

„Stresszes volt a vége, senkinek sem kívánom, amit átéltünk – mondta lapunknak Révész Attila sportigazgató. – Függetlenül attól, hogy szerintem jobbak voltunk annál, mint hogy az utolsó fordulóban dőljön el, sikerül-e kivívni a bennmaradást. Mégis, más volt ez a befejezés, mint a tavalyi, ugyanis a saját kezünkben volt a sorsunk. Újoncként gyengén kezdtünk, és ha a vonal alatt vagy, azt is figyelned kell, mikor hibáznak az ellenfeleid. Most sokkal inkább rajtunk múlt, ezért is mondogattam, ha kiesünk, meg is érdemeljük.”



A sportvezető elmondta, ennyire kiélezett pillanatokban nemcsak a futballtudás számít, a lelki tényezőknek is döntő szerepük van.

„Tapasztalt, harcedzett játékosok voltak a csapatunkban, akiknek a hozzáállása kulcsfontosságú volt – mondta a sportigazgató. – Hiába van egy ügyesebb futballistád, ha egy ennyire szoros hajrában összeroppan, és a tudása töredékét tudja hozni. Kiderült, kik azok, akik lélekben is erősek, akik hosszabb távon is kiegyensúlyozottan teljesítettek.”

A Kisvárda is edzőt cserélt menet közben: a 19. fordulóig 21 pontot szerzett, ekkor érkezett Bódog Tamás, akivel szintén 21 pontot szerzett – az új edzőnek ehhez 14 bajnoki kellett.

Nincs sok idő a pihenésre, Révész Attila is arról beszélt, hétfőtől már el kell kezdeni a munkát a 2020–2021-es idényre. Lesznek változások: a 35 éves cserekapus, a román Mihai Minca, a 33 éves szerb Rados Protics, a 31 esztendős görög Teodorosz Beriosz vagy a szintén 31 éves szerb Nemanja Obradovics szerződését nem hosszabbítják meg.

„Nem azért, mert nem voltunk velük elégedettek, nagy szolgálatot tettek klubunknak
– folytatta a sportvezető. – Az akadémiánkon nevelkedő fiataloknak szeretnénk egyre hangsúlyosabb szerepet adni: magyar és határon túliak, kárpátaljai srácok is futballoznak az utánpótlásban, és szeretnénk, ha megmutatnák magukat. Ha bármelyikük sikeres lesz és megfelelő ajánlat érkezik, értékesítjük őket. Három-négy minőségi játékost keresünk még, mert mindig előre kell lépni, tilos egy helyben maradni. Feljutottunk, de nagyon sokáig kieső helyen voltunk, most feljebb léptünk, jobban is futballoztunk. A cél ugyanez, még stabilabb helyet szerezni az NB I-ben, ezzel együtt még jobban játszani. Ha csak a kiesés elkerülése a cél, semmi más, akkor nincs értelme csinálni, ezt vallom. A következő idényben is meg akarjuk mutatni csapatunk erejét.”

A FORDULÓ GÓLJA – BABATI BENJAMIN

A Puskás-díjra is esélyes, élményszámba menő gólt rúgott a fehérváriak kapujába Babati Benjámin, a ZTE FC saját nevelésű labdarúgójaa Mol Fehérvár FC elleni bajnoki 83. percében. A 24 éves csatár egyenlítését felállva ünnepelték a hazai szurkolók, s nem csupán azért, mert az egy pontot jelentett a zalaiaknak, hanem mert ötven méterről szerzett gólt még nem láttak a ZTE Arénában – de máshol sem igen.(Valóban így van, például 2001. augusztusában Egerszegen az újpesti Dvéri Zsoltnak nem 50, csupán 40 méterről sikerült hasonló gólt szereznie, eztITTtekinthetik meg. Egy Babati akkor is a pályán volt, Benjamin édesapja, Ferenc, aki korábban Újpesten is játszott, az említett ZTE–Újpest meccsen az egerszegieknél lépett pályára – a szerk.)

„Pedig rúgtam korábban is látványos gólt – mondta lapunknak Babati Benjámin, aki nem sokat aludt szombat éjjel. – Édesapám boldogan jegyezte meg, hogy minden idényben egyszer elsül a lábam. Csaknem két évvel ezelőtt a Siófok kapujába találtam be emlékezetes mozdulattal, akkor háttal állva, tizenöt méterről ollóztam a labdát a léc alá, most ötven méterről sikerült az ívelés. Akkor és most sem győztem fogadni a gratulációkat. Nem tagadom, jólesik, hiszen nagyon mélyről jöttem vissza, csakúgy, mint a csapat. Sokáig sérült voltam, s a hajrára nyertem vissza a formámat, így talán én vagyok az egyetlen labdarúgó az élvonalban, aki sajnálja, hogy véget ért a bajnokság.”

Babati Benjamin megjegyezte, a szurkolókon kívül a társak is köszöntötték a meccs után, sőt…

„Sokan gratuláltak az ellenfél soraiból is – tette hozzá a csodagól szerzője. – Csupán a fehérváriak kapusa, az élete első élvonalbeli meccsén védő Kovács Dániel zsörtölődött. Azt mondta, várhattam volna még egy keveset, miért épp őt, a bemutatkozót pécéztem ki... Megnyugtattam, biztos lehet benne, akik látták a léc alá vágódó labdát, nem potyaként könyvelik el a gólt.”

A zalai keretben a saját nevelésű csatár jelenti az állandóságot, most azonban Babati Benjáminnak is lejár a szerződése: „A játékosok kilencvenöt százaléka jár hasonló cipőben, nem csak az én helyzetem bizonytalan.”


A LEGFONTOSABB TÉNYEK

– Bajnok, így a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat a Ferencváros.
– A második helyen végzett, ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Mol Fehérvár.
– A harmadik helyen végzett,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Puskás Akadémia FC.
– Kupagyőztes,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Budapest Honvéd.
– Kiesők:
Debreceni VSC (11.), Kaposvári Rákóczi (12.).
– Feljutók: MTK Budapest, Budafoki MTE.
– Gólkirály:Radó András, 13 góllal.
NB I, 2019–2020, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 27., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
ZTE–Fehérvár 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Káprály Mihály
4429
DVTK–Kisvárda 0–2
Miskolc, DVTK Stadion
Vad II István
5700
Újpest–Kaposvár 5–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Csonka Bence
3004
DVSC–Paks 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
9400
FTC–Mezőkövesd1–0Budapest, Groupama Aréna
Erdős József
11 875
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 2–1Felcsút, Pancho Aréna
Iványi Zoltán1918
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC33237358–24+3476
2. Mol Fehérvár FC33189656–29+2763
3. Puskás Akadémia FC331412752–41+1154
4. Mezőkövesd Zsóry FC331481142–31+1150
5. Budapest Honvéd331281336–44 –844
6. Újpest FC331271445–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC3311101251–44 +743
8. Kisvárda331261542–43 –142
9. Diósgyőri VTK331251640–52–1241
10. Paksi FC331181446–53 –741
11. Debreceni VSC331161648–57 –939
12. Kaposvári Rákóczi FC33422727–80–5314
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik