300 gólos csatárduó Pápán; gólkirály távozott Paksról

Vágólapra másolva!
2014.07.22. 13:29
null
Waltner Róbert ismét egy csapatban futballozhat Kenesei Krisztiánnal – ezúttal Pápán (Fotó: Mirkó István)
Pénteken a Nyíregyháza–Debrecen összecsapással kezdődik a labdarúgó NB I 2014–2015-ös szezonja. A Nemzeti Sport Online – ahogy azt olvasóink megszokhatták – ezúttal is négyrészes felvezető sorozattal jelentkezik, amelynek mostani, második részében a Bp. Honvéd, a KTE-Phoenix Mecano, az MVM-Paks és a Lombard Pápa (azaz az előző idényben 9–12. helyen végzett csapatok) nyári felkészülésével, a játékoskeretekben történt változásokkal foglalkozunk.

 

BP. HONVÉD: TOVÁBB ÉL AZ OLASZ VONAL, DE MILYEN SZÉRIÁBA KERÜL A KISPESTI CSAPAT?

Amikor a tavaszt remekül (három győzelemmel és egy döntetlennel) indító Honvéd a 21. forduló után karnyújtásnyira került a dobogótól, kevesen gondolták, hogy a következő meccstől kezdve elképesztően rossz sorozatot produkál a csapat: egymás után nyolcszor kikapott, és a negatív széria közepén (a Pécsen elszenvedett vereség után) távozott a gárda olasz vezetőedzője, Marco Rossi. A hátralévő négy bajnokira egyik segítőjét, Simon Miklóst bízták meg a kispesti együttes irányításával, de már akkor tudni lehetett, hogy a nyáron új szakember ül le a Honvéd kispadjára.

Június közepén aztán ki is nevezték az új vezetőedzőt, a Rossihoz hasonlóan szintén olasz (nem mellékesen játékosként világbajnok) Pietro Vierchowodot, így az itáliai vonal tovább él Kispesten – ennek ellenére a nyáron több olasz játékos (Bonazzoli, Lupoli, Testardi) is távozott a klubtól. Rajtuk kívül is több külföldi labdarúgó ment el a piros-feketéktől (Diarra, Lovric, Zsivanovics), és ezúttal jóval kevesebb légiós érkezett Kispestre, mint a korábbi átigazolási időszakokban. Ők viszont elvileg minőségi labdarúgók, hiszen az elefántcsontparti Kandia Traoré és a guineai Souleymane Youla is jó néhányszor (25-ször, illetve 33-szor) szerepelt hazája nemzeti csapatában, és szintén elefántcsontparti válogatott (72-szeres!) Abdul Kader Keita, aki ugyan nem nevezhető teljesen friss igazolásnak (nem a nyáron, hanem áprilisban érkezett), de ebben a szezonban válhat alapemberévé a Honvédnak.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Bp. Honvéd?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A felkészülési mérkőzésekből kiindulva Youla jól illeszkedhet be a csapatba, hiszen három találkozón is eredményes volt, míg Traoré villámkarrierként csapatkapitány-helyettes lett – de nem a korábbi „cséká”, Kemenes Szabolcs mögött, hanem az újonnan kinevezett Ignjatovics helyetteseként.

George F. Hemingway tulajdonos szerint a nemzetközi kupaszereplés elérése a cél Kispesten, valamint az, hogy tovább folytatódjon az akadémisták beépítése, és ne légiósok ücsörögjenek a kispadon.

A Honvéd gyorsan letudja az újoncok elleni meccseket, hiszen az első fordulóban a Dunaújvárost, a 3. fordulóban a Nyíregyházát fogadja – egy jó rajt nagy lökést adhat a kispestieknek a folytatásra. A hangulatot pedig megalapozhatja, hogy egy nappal az újvárosiak elleni találkozó után, július 27-én a török Galatasaray ellen játszik nemzetközi felkészülési meccset az együttes.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Délczeg Gergely (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok, akik az első csapattal kezdhetik a munkát: Czár Richárd (Sopron – kölcsönből vissza), Fejes János (Gyirmót – kölcsönből vissza), Karacs Péter (Balmazújváros – kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny kölcsönből vissza), Nikola Pantovics (szerb, Békéscsaba – kölcsönből vissza), Varga Máté (Putnok – kölcsönből vissza), Vólent Roland (Balmazújváros – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Emiliano Bonazzoli (olasz, ?), Botka Endre (KTE, kölcsönbe), Czuczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (ZTE – kölcsönbe), Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdős Gábor (?), Kovács János (Siófok), Ivan Lovric (horvát, ?), Lőrinczy Attila(Békéscsaba– kölcsönbe), Arturo Lupoli (olasz, ?), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza), Vólent Roland (Békéscsaba – kölcsönbe), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország, próbajáték), Horváth András (Hatvan – próbajáték), Cristian Portilla (spanyol, Glifada – Görögország)
*április végén érkezett
A BUDAPEST HONVÉD NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 23.
Edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 2.: Bp. Honvéd–Rimavská Sobota (Rimaszombat, szlovák II.) 1–0 (Youla)
Július 5.: Bp. Honvéd–MVM-Paks 0–0
Július 12.: Bp. Honvéd–Gyirmót FC Győr 2–1 (Youla, Vernes)
Július 19.: Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–2 (Youla)
Július 23., 16.30: Bp. Honvéd–Csepel
Július 26., Csepel, 11.00: Csepel–Bp. Honvéd
Július 27., 18.00: Bp. Honvéd–Galatasaray (török)

 

KECSKEMÉTI TE: HOL A LOKITÓL, HOL A VIDITŐL JÖN KÖLCSÖNBE KAPUS

Nem mondhatjuk, hogy rengeteg új játékos nevét kell megtanulniuk a kecskeméti szurkolóknak (vagy ha úgy tetszik: nem sok újonnan igazolt labdarúgót kell beépítenie a Bekő Balázs vezette szakmai stábnak), hiszen csupán négy új futballista érkezett a lila-fehérekhez: Botka Endre Kispestről, Novák Csanád Győrből, Sztojan Pilipovics Szerbiából és Tomás Tujvel a Videotontól. A fehérváriaktól kölcsönkapott szlovák kapusnak kell(ene) pótolnia a montenegrói válogatott Vukasin Polekszicset, aki kölcsönadási szerződésének lejárta után visszatért a DVSC-hez.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a KTE-Phoenix Mecano?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A felsoroltakon kívül olyan labdarúgókat találunk még az érkezési oldalon, akik korábban is Kecskeméten futballoztak: Tölgyesi Viktor békéscsabai kölcsönből tért vissza, Polyák Kristóf a Honvédtól érkezett haza, Bebeto és Eninful pedig a tavasszal is a KTE-ben szerepelt, csak most véglegesen is a klubhoz szerződött. Az MLSZ egyébként egy időre kizárta az átigazolásból a sportszervezetet – ez is az egyik oka annak, hogy a megszokottnál kevesebben érkeztek a város élvonalbeli futballcsapatához.

A távozók között elsősorban olyan játékosokat találunk, akik kölcsönben voltak Kecskeméten, közülük a már említett Polekszics mellett Szécsi Márk is érzékeny veszteségnek mondható, csakúgy, mint az Újpestre átigazolt Forró Gyula, vagy az újonc Nyíregyháza ajánlatát elfogadó Pekár László és Póti Krisztián.

A legutóbbi (múlt szombati) felkészülési meccs alapján azt mondhatjuk, hogy az újonnan érkezőkkel sikerült pótolni a távozókat, bár természetesen a bajnokság során derül ki, hogy ez valóban így van-e. Már az első fordulóban sok mindenre választ kaphatunk, hiszen kemény csatát kell megvívnia a KTE-nek: a Ferencváros érkezik Kecskemétre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc, kölcsön után végleg), Botka Endre (Bp. Honvéd, kölcsönbe), Henri Eninful (togói, Újpest – kölcsön után végleg), Novák Csanád (Győri ETO), Sztojan Pilipovics (szerb, OFK Beograd – Szerbia), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Burics András (DVSC – kölcsönből vissza), Eliomar Correia (brazil, Partizan Beograd – Szerbia, kölcsönből vissza), Forró Gyula (Újpest), Nagy Patrik (?), Pekár László (Nyíregyháza), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC – kölcsönből vissza), Póti Krisztián (Nyíregyháza), Simon András (Győri ETO – kölcsönből vissza), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:Kovács Ádám (DVSC), Kuti Krisztián (DVSC, legutóbb Létavértes)

 

MVM-PAKS: A TOLNAI VÁROSBAN TOVÁBBRA IS LÁTHATATLAN A LÉGIÓ(S)

Ha egy-egy átigazolási időszakban a paksiaknál történt változásokat szedjük össze, évek óta ugyanazt írjuk le: a klub csakis magyar labdarúgókat alkalmaz, így kizárólag magyar futballisták érkeztek a csapathoz – a paksi vezetők ars poeticája ebben a tekintetben semmit sem változott.

Erről is beszélt honlapunkon Haraszti Zsolt, az MVM-Paksi FC ügyvezetője, aki azt is elárulta, hogy néhány labdarúgótól anyagi megfontolásból váltak meg: a gólkirály Simon Attila bérét nem akarták emelni (a csatár aztán Ausztriába szerződött), Lázok Jánostól és Horváth Gábortól pedig azért köszönnek el, mert kiemelt a fizetésük, de az előző szezonban csak keveset játszottak. Bori Gábor korábbi edzőjét, Tomiszlav Szivicset követte Diósgyőrbe, Nagy Olivér Szombathelyre ment, Windecker József kölcsönből visszatért Győrbe, míg Éger László visszavonult.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben az MVM-Paks?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az érkezők közül ketten (Eppel és Tóth Dániel) kölcsönből tértek vissza, ketten (Hahn és Gévay) egy, illetve két év távollét után lettek ismét a Paks labdarúgói – igazán új játékosnak csak a Kecskemétről igazolt Bertus Lajos és az Olaszországból hazatért Tamási Zsolt számít.

Az elmúlt években többször volt edzőváltás a paksi csapatnál (nem egyszer azért, mert egy másik klub „elcsábította” a tolnaiakat irányító szakembert), most viszont úgy vélik Pakson, hogy Csertői Aurél személyében sikerült megtalálniuk azt az edzőt, akivel ismét hosszú távon tervezhetnek. A paksi vezetők tavasszal megmutatták, hogy nem kapkodnak, hiszen a csapat sokáig kiesésre állt, mégsem a vezetőedzőben keresték a hibát, s mivel hagyták Csertőit dolgozni, a végén simán bent maradt az együttes.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM-PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Hahn János (Puskás Akadémia), Tamási Zsolt (Parma – Olaszország), Tóth Dániel (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bori Gábor (DVTK), Éger László (visszavonult), Heffler Norbert (soproni kölcsön után PMFC végleg), Horváth Gábor (?), Lázok János (?), Nagy Olivér (Haladás), Simon Attila (Wolfsberger AC – Ausztria), Windecker József (Győri ETO – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Simon András (Győr)

 

LOMBARD PÁPA: 12 ÉVVEL EZELŐTT BAJNOKSÁGOT LEHETETT NYERNI EZZEL A CSATÁRDUÓVAL

Nagyon gyengén szerepelt a tavaszi szezonban a Lombard Pápa (nem véletlen, hogy a 27. fordulót követően, a DVSC elleni hazai 1–5 után edzőváltás történt a csapatnál: Tóth Bálint helyett Nagy Mihály vette át az irányítást), és ha az utolsó mérkőzésen, az Újpest elleni találkozó hajrájában nem fordít a csapat (0–1-ről), akkor csak a 14. pozícióban végez. Végül befutott a 12. helyre, a nyáron pedig új vezetőedző érkezett a gárdához: Mátyus János.

A REAC-tól érkező, a fiatalabb edzőgenerációhoz tartozó szakembernek nem lesz könnyű dolga, hiszen a nyáron alaposan kicserélődött a csapat kerete, meglehetősen nagy volt a játékosmozgás a Lombard Pápánál, ráadásul olyan meghatározó labdarúgók is távoztak, mint Arszics, Griffiths vagy Marics – hogy csak néhányat említsünk.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Lombard Pápa?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Egyelőre kilenc labdarúgó érkezett, közülük egyedül a Lettországból jött – 2009 és 2011 között a Lombardnál már futballozó – Vadims Zulevs lépett pályára a tavaszi szezonban élvonalbeli mérkőzésen (a lett ligában), a többiek az előző hónapokban alacsonyabb osztályban szerepeltek. De sokuknak van NB I-es múltja, hiszen a ZTE FC-től jött három labdarúgó (Bogunovics, Frizoni és Sluka), a Sopronból érkezett Faggyas Milán, a Ferencvárostól kölcsönvett Csilus Tamás és a legutóbb Siófokon játszó Waltner Róbert korábban játszott az élvonalban.

Waltner olyannyira, hogy gólkirály is volt (2007–2008), és Kenesei Krisztiánnal együtt tagja volt a ZTE 2002-es bajnokcsapatának – ők ketten a 2001–2002-es szezonban a bajnokságban összesen 37 gólt termeltek. Most a pápai szurkolók alighanem a felével is beérnék (a felkészülési mérkőzéseken mind a ketten egyszer betaláltak) – nagy kérdés, hogy a két rutinos, az NB I-ben összesen több mint 300 gólt szerző csatár mennyit lesz egyszerre a pályán.

A pápaiak a rajtnál alaposan bekezdenek, hiszen az első fordulóban a Videoton otthonában lépnek pályára, míg a másodikban a Ferencvárost fogadják.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Badics Patrik (PELC), Benkő Krisztián (REAC), Milan Bogunovics (szerb, ZTE), Csilus Tamás (FTC – kölcsönbe), Faggyas Milán (Sopron), Bernardo Frizoni (brazil, ZTE), Marián Sluka (szlovák, ZTE), Waltner Róbert (Siófok), Vadims Zulevs (lett, FK Jelgava – Lettország)
Távozott/távozhat: Lazar Arszics (szerb, ?), Beliczky Gergő (Gyirmót – kölcsön után végleg), Eszlátyi István (?), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, kölcsönből vissza), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Goran Marics (szerb,?), Nagy Sándor (Gyirmót), Németh Milán (DVTK), Orosz Márk (Ferencváros – kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Gyirmót), Youssef Sekour (francia-marokkói, FUS Rabat – Marokkó), Peter Struhár (szlovák, Dunajská Streda – Szlovákia), Tajthy Tamás (Mezőkövesd?)
Kiszemeltek:Mahamadou Cissé (francia, legutóbb Pinhalnovense – Portugália), Csák Zoltán (Orosháza), Gál Szabolcs (FTC II), Dominik Luka (horvát, legutóbb Kaposvári Rákóczi),Stefan Smiljanic (szlovén, Doxa – Görögország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik