NAgy küzdelem várható a Bozsik-stadionban
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
NAgy küzdelem várható a Bozsik-stadionban

„Sokat gondolkodtam én is az utóbbi időben, hiszen Diósgyőrben is jól játszottunk, vezettünk, végül mégis kikaptunk, és most a Debrecen ellen is az utolsó percben kaptunk gólt. Talán nem nehezedik akkora teher a játékosokra, mint korábban: hogy ha nem figyelünk oda a mérkőzés minden egyes percében, akkor könnyen a kiesés szélére sodródhatunk. Az idén feltehetnénk a koronát a teljesítményünkre, de nem sikerül” - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Prukner László a Kaposvár vezetőedzője, azután, hogy csapata az utolsó percben bekapott gólja miatt nem tudta megverni a bajnoki címvédő Debrecent.

A vezetőedző dicséretes módon nem pihentette kulcsjátékosait a bajnoki mérkőzésen, pedig a Kaposvár hatalmas lehetőség előtt áll. A Magyar Kupában ugyanis kiharcolhatja akár még a nemzetközi szereplés jogát is.

Ehhez azonban jó eredményt kellene elérni a Bozsik-stadionban rendezett első mérkőzésen. Ezt viszont nyilván nem szeretné, és mindent megtesz hogy megakadályozza a Honvéd.

A kispesti csapat honlapjának tájékoztatása szerint Hercegfalvi Zoltán a 20., Vincze Zoltán, pedig a 10. kispesti kupamérkőzését vívhatja kedden. Hercegfalvi a gólokat tekintve is jubilálhat: ha eredményes lesz a Kaposvár ellen, a 10. kispesti kupatalálatát könyvelheti el.

Persze a Honvéd sem várja kedvező előjelekkel a kupameccset, hisz pénteken Kazuo Homma góljával a Diósgyőr mindhárom pontot elvitte Kispestről a bajnokság 21. fordulójában. Supka Attila ennek ellenére bizakodó.

"Az első mérkőzésen jó lenne olyan eredményt elérni, hogy a második találkozó után mi könyvelhessük el a fináléba jutást. Számít, hogy a kaposváriak csak két napot pihentek, de nekünk nem szabad ezzel foglalkozni, csak a mérkőzéssel. Palásthy Norbertre, Vincze Gáborra, Vincze Zoltánra és Pomper Tiborra nem számíthatok, utóbbinak torokgyulladása van" - nyilatkozta a honvedfc.hu-nak a kispesti szakvezető.

A két csapat az előző kiírásban is találkozott egymással. 2006. november 8-án a nyolcaddöntő első mérkőzésén, Csepelen 1-1-s döntetlent született, a visszavágón azonban a kispestiek nyertek 4-0-ra, és jutottak tovább.

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-KAPOSVÁR

Helyszín: Bozsik-stadion
Nézőszám:
Játékvezető: Iványi Z.
Asszisztensek: Vámos, Medovarszki

A KEZDŐCSAPAT:
BP. HONVÉD KAPOSVÁR
1 Tóth I. 29 Kovács Z.
29 Takács Á. 21 Graszl K.
20 Szmiljanics 28 Zahorecz
5 Benjamin 26 Grúz,
23 Vincze Z. 8 Ribi
9 Dobos 5 Obrics
79 Genito 25 Maróti
22 Bárányos 10 Leandro da Silva
7 Ivancsics 13 N. Nikolics
13 D. Abass 14 Oláh
18 Abraham 9 Alves
Vezetőedző: Supka Attila Vezetőedző: Prukner László