Tököli Attila a paksi zöld-fehéreknél folytatja pályafutását
Tököli Attila a paksi zöld-fehéreknél folytatja pályafutását

„Miután az elmúlt hetekben csak a sajtóban olvastam arról, hogy a Ferencváros vezetői szeretnének megtartani, valamint hiába vártam a felém fennálló tartozások rendezésére vonatkozó javaslatokat, és a jövőbeni szerződésemmel kapcsolatosan a konkrét ajánlatokat, ezért úgy döntöttem, máshol folytatom. Több első osztályú klub is kitartóan keresett az utóbbi időben, ezek közül végül a paksiak ajánlatát fogadtam el” – mondta Tököli Attila az ftc-hu-nak.

A rutinos játékos azt is elmondta, nehéz döntést kellett meghoznia, de végül éppen az FTC vezetői könnyítették meg a dolgát.

„Felejthetetlen és maradandó éveket töltöttem az Üllői úton, nem tudom, lesz-e még számomra visszaút a Ferencvárosba, nem rajtam fog múlni. Nagyon sokat kaptam ettől a klubtól, nagyon sokat is tanultam az Üllői úton, ha értek is negatív élmények, azok mind eltörpülnek azon pozitív élmények mellett, amelyet ez a kétségkívül egyedülálló klub jelentett” – jegyezte meg Tököli.

A csatár hozzátette: sajnálja, hogy éppen akkor szerepelt a zöld-fehér klubnál, amikor nem voltak zavartalanok a feltételek.

„Mikor a Ferencvárosba kerültem, akkor választottam az 55-ös mezt, amit egészen addig viseltem idehaza és külföldön, amíg bíztam abban, hogy visszatérek, illetve itt maradok a Ferencvárosban. Mostani döntésem után ettől a mezszámtól is elbúcsúzom. Akik belülről ismerik a klub jelenlegi helyzetét, azok világosan tudják mostani döntésem okát. A szurkolók kívülről nem látnak bele a pontos helyzetbe, hiszen nehezen érthető számukra mostani búcsúm, amelyet nehéz lenne úgy megmagyarázni és mindenki számára világossá tenni, hogy közben esetleg ne kerüljenek negatív dolgok is a felszínre, ezt viszont nem szeretném” – jelentette ki a futballista.

Tököli Attila végül azt is megígérte, hogy a pozitív ferencvárosi élmények és a klubtisztelet miatt soha nem bírálja majd az FTC-t.

„Bízom benne, hogy idővel egyre többen gondolkodnak majd úgy, hogy a nyilvánosság előtt nem tüntetik fel negatívan ezt a nagy múltú klubot. A szurkolóknak és mindenkinek, aki szeretett, köszönöm azt, amit az elmúlt években tőlük kaptam. Nagyon remélem, hogy nagyon sok örömük lesz a Ferencvárosban a továbbiakban is, és abban is bízom, hogy bármikor térek is vissza akár vendégként, akár ellenfélként, mindig barátsággal fogadnak majd” – zárta mondandóját a paksiak új szerzeménye.