Székely Norbert (Fotó: Koncz György)

 

– Élvezi, hogy végre a családjával lehet?
– Az hiszem, azért élünk, hogy ilyen családi környezet várjon, ha hazatérünk a hosszú távollét után – mondta Székely Norbert, aki a női válogatottal a hetedik helyen zárt a szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságon. – A gyermekeim vasárnap délután végig rajtam csüngtek és hétfőn sem volt más a helyzet, mázli, hogy ilyen családom van. A héten azért még bemegyek néhány dolgot elintézni a munkahelyemre, aztán tényleg jöhet egy kis szabadság.

KÜLÖNDÍJASOK
A szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokság legértékesebb játékosa:
Astou Ndour
(Spanyolország)
Az Európa-bajnokság All Star-csapata:
Marta Xargay (Spanyolország), Szonja Petrovics (Szerbia), Temi Fagbenle (Nagy-Britannia), Sandra Gruda (Franciaország), Astou Ndour

– A válogatottal együtt töltött elmúlt nyolc hétről is csak pozitív élményei maradtak?
– Imádtam ezt az időszakot, a válogatottal pedig mindig is mániákusan szerettem dolgozni, szakmai értelemben egyértelműen ez a csúcs számomra. A legjobb az egészben az volt, hogy ez a csapat minden szituációban kitartónak és egységesnek bizonyult, élményt jelentett velük dolgozni és remélem, élményt adtak másoknak is.

– Ha sok embert ilyen hosszú időre összezárnak, ott azért előfordulhatnak feszültségek. Kellett ilyen jellegű problémákat kezelnie?
– Ebben ez a szép, ha van gond, meg kell oldani. A nehéz pillanatokkal elsősorban a felkészülés alatt találkoztunk, sokáig kerestük az emberi és játékkapcsolatokat, a saját játékainkat, a védekezési struktúránkat, és viszonylag későn lettünk egységesek. Szerencsére éppen a legjobbkor, de ehhez kellett hozni nehéz döntéseket. Az eredményesség persze mindennél fontosabb, az a saját munkát visszaigazolja, azt hiszem, eljutottunk oda, ahová akartunk.

– Rengeteg kétség gyötörte, vagy egyáltalán nem voltak álmatlan éjszakái?
– Olyan habitusú ember vagyok, akiben állandóan felvetődnek kétségek, azokból táplálkozom. Aztán egy idő után a hátunk mögé kell dobni őket. A felkészülés alatt tele voltam kételyekkel, de meg kellett találnom azokat a pontokat, személyeket, amelyek és akik eloszlatják ezeket. Az Európa-bajnokságon viszont már olyannyira biztos voltam a dolgunkban, hogy a második játéknapon Szlovéniának drukkoltam a törökök ellen. Szlovén vereség esetén ugyan már biztossá vált volna a továbbjutásunk, de tudtuk, ha nyernek, akkor csoportelsők is lehetünk.

– Ennyire biztos volt benne, hogy a nyitó napi, szlovénok elleni siker után az olaszokat is megverjük?
– Az játszódott le bennem, hogy nekünk az első győzelem után nem a tutit kell remélni, hanem a lehető legtöbbet kell kihozni magunkból és a helyzetből.

– Meg is lett az eredménye, két játéknap után csoportelső lett a csapat. Ha visszamehetne az időben, nem döntene máshogy a törökök elleni, tét nélküli csoportmeccsen használt rotáció kapcsán? Nem lett volna jobb tökéletesen élesben lejátszani a mérkőzést?
– Élesben játszottunk, de mások voltak a preferált szempontok. Nem dobtuk sutba a törökök elleni mérkőzést, nem adtuk fel, csak éppen olyan szituációkat is ki kellett próbálni éles helyzetben, amelyek nemcsak a rövid, hanem a hosszú távú épülésünket is szolgálják. A húszéves Pusztai Petrának például ez volt élete legfontosabb mérkőzése, és ne feledjük, ő valószínűleg még tíz év múlva is válogatott lesz, ezért számára ez egy nagyon értékes tapasztalatnak bizonyult.

– Ez érthető, azonban a törökök elleni mérkőzést követően jött még három nap szünet a britek elleni negyeddöntőig. Túl hosszú volt az idő tétlenül?
– Ez a csapat azért is volt jó, mert tudta kezelni a helyzetet. Nagyon kell tisztelni a végül elért hetedik helyet, de önmagában ez az eredmény nem oldotta meg a magyar kosárlabdázás problémáit. Ahogy az első két megnyert meccs után sem fontuk össze elégedetten a karunkat, dolgoznunk kellett tovább, a törökök elleni meccset is magába foglaló öt nap alapos felkészüléssel telt, azt akartuk, hogy ez mindenképpen látszódjék is. Az már más kérdés, mennyire sikerült megoldani, hogy ez az időszak eredményes is legyen, mert tény, a britek elleni negyeddöntőben nem tudtunk csúcsformát hozni. Pedig megpróbáltuk kihasználni a helyzetet, nem tétlenkedtünk, nem bújtunk el a felelősség elől, sokat dolgoztunk, volt sok minden, ami működött, meg persze olyan is, ami nem.

– Nem faramuci helyzet, hogy a csapat végső helyezésének örülni kell, de mégis marad egy kis keserűség az elszalasztott negyeddöntős lehetőség miatt?
– Az eredményt, az elért hetedik helyezést nem kell megmagyarázni. Akinek egy kicsi rálátása is van a magyar kosárlabdázásra, tudja, mióta várat magára egy ilyen helyezés, azt is tudja, milyen úton mentünk végig érte. kétezer-tizenhét novembere óta lejátszottunk két meccset az oroszok, kettőt a litvánok ellen, aztán az Eb-n jöttek a szlovénok, az olaszok, és a törökök. Ezek Európa azon csapatai közé tartoznak, amelyek jobbak nálunk, de legrosszabb esetben is hasonló játékerőt képviselnek, és nekünk sikerült eredményesnek lennünk ellenük. Igen, volt szerencsénk is, mondjuk az első, litvániai selejtezőmérkőzés során, az Eb-n meg a szlovénok ellen, de tettünk is érte sokat. A britek ellen is Határ Bernadett-től kezdve Raksányi Krisztináig mindenki megpróbálta tudása javát adni, de nem volt meg a kellő élesség, és a végén a szerencse a britekkel volt.

– A vereség mennyire befolyásolta a lelkiállapotot az olimpiai selejtezőért zajló belgák elleni összecsapás előtt?
– A csapat lelkiállapotára nem panaszkodhatom, az első tizenöt perc is azt mutatta, nincs gond ezen a téren. A belgák ellen mindent megpróbáltunk, a játékunkat alapjaiban befolyásoló taktikai változtatásokat húztunk meg, mert egy nagyon erős ellenféllel találkoztunk. Igen, a kétezer-tizenhetes közös kezdetek óta Belgium volt messze a legjobb csapat, amellyel találkoztunk. Ezt az elmúlt években is bizonyították, ahogy a pályán ellenünk is, még a saját nehézségeiket is a javukra tudták fordítani. Nem szabad kivenni ezt a mérkőzést sem az utunkból.

– Mi kell ahhoz, hogy a jövőben a magyar válogatott jobban meg tudjon közelíteni egy Belgium szintű ellenfelet?
– Nem szabad a mostani eredmény mögé bújni, fejlődni kell és rengeteget dolgozni. A fejlődéshez most fontos volt a perspektívát is belerakni a csapatba. Nem a biztonságra mentünk, amikor az Eb-re utazó keretet kijelöltük, lehetett volna rutinosabb összetételt választani, de hiszem, hogy jó döntést hoztunk az építkezés érdekében, és hogy a következő években jó magyar válogatottunk lesz. A klubokkal még szorosabb kapcsolatot kell ápolni, a magyar játékosok számára több játékperc lenne szükséges itthoni és külföldi csapataiknál. Persze ez ügyben nem lehet a klubokra rátolni a felelősséget, a játékosoknak maguknak kell kivívniuk a fontos, felelősséggel járó szerepet. Ha jön egy külföldi, ne adják meg magukat. Az 1999-ben születettek közül már itt van Pusztai Petra, Lelik Réka és persze ne feledkezzünk meg Gereben Líviáról sem, alig idősebb náluk Studer Ágnes, vagy Kiss Virág. És akkor még nem is beszéltünk a még fiatalabbakról, akik között szintén nagyon sok tehetség van. Nemzetközi szinten is sokan felfigyeltek ránk, pozitív visszajelzéseket kaptunk, és most megint Winston Churchill szavaival élnék: nagyon remélem, hogy ez nem a vég kezdete, hanem a kezdet vége.