Okorn: Kulcsember volt a négy magyar válogatott, mindannyian előreléptek

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.02.06. 08:56
null
Gasper Okorn (Fotó: fiba.com)
A Falco férfi kosárlabdacsapatának szlovén edzője, Gasper Okorn mindig a jobbra törekszik, de hamarosan lesz ideje, hogy értékelje az elmúlt időszakot és felidézze a jó emlékeket.

 

– Tizennyolc mérkőzés a Bajnokok Ligájában és ahogy említette korábban, csupán egy hiba. Mi volt a probléma a Besiktas elleni hazai mérkőzésen?
– Tudtuk, hogy a továbbjutásért győznünk kell, de a kritikus pillanatokban inkább a Besiktas képviselte a minőséget, talán nem voltunk elég tapasztaltak, így nem tudtuk kihasználni a hazai pálya előnyét. Egylabdás meccs volt, és ez az a hibánk, ami miatt felettünk húzták meg a vonalat – taglalta Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely edzője, aki ötödik helyen zárt csapatával a Bajnokok Ligája D-csoportjában, az utolsó mérkőzésen 87–83-ra kaptak ki a vasiak a litván Neptunas Klaipeda vendégeként.

A szoros mérkőzéseken hátrány volt, hogy az ön csapata a legfiatalabb a sorozatban?
– Ez előny is, mert a fiatalok fizikailag mindenre készen állnak, ugyanakkor korábban csak Ron Curry játszott a csapatból BL-mérkőzéseken. A játékosaim jól játszottak, emiatt nagyon boldog vagyok, a négy magyar válogatott kosaras is megismerkedhetett a korábban látottnál kicsivel magasabb szinttel, aminek hasznát vehetik a jövőben. Mindannyian előreléptek, ha megnézzük a statisztikákat, Juvonte Reddickel együtt kulcsemberei voltak az együttesnek, nem mondhatjuk, hogy a játékunk a légiósokon állt vagy bukott volna.

Melyik volt a kedvenc mérkőzése a BL-ben?
– A Zaragoza elleni idegenbeli találkozó, amelyen egy ponttal kikaptunk, ott nyújtottuk a legjobb teljesítményt, és volt sanszunk a győzelemre. A második helyre a Dijon elleni hazai nyertes mérkőzést tenném, ami érzelmekkel teli thriller volt. Aztán jönne a Szaloniki elleni idegenbeli diadal.

Igaz, hogy a Zaragoza és a Dijon kimagaslott a csoportból, ugyanakkor mögöttük hasonló erősségű csapatok harcoltak?
– Nagyjából ez a kép rajzolódik ki. A Zaragoza és a Dijon kiemelkedően teljesítenek hazájuk bajnokságában is, és szerintem a spanyolok a BL rájátszásában is fontos szereplők lehetnek. A Brindisi jelentette a legnagyobb csalódást, míg a PAOK, a Besiktas, a Bonn, a Falco és a Neptunas nagyjából hasonló tartományban helyezkednek el. Mindenesetre az összes gárda jóval több tapasztalattal bírt nálunk, évek óta magas szinten szerepelnek, míg mi az új srácok voltunk a porondon. Eleinte talán lebecsültek minket, de körről körre igazoltuk, számolni kell velünk.

Ön egy tapasztalt edző a nemzetközi színtéren, ennek ellenére pályafutása fontos részét képezték az elmúlt hónapok?
– Az egyik legizgalmasabb részét. Dolgoztam magasabb szinten is, viszont hatalmas kihívás volt a BL-szereplés egy abszolút újonc csapattal. Nyáron mindent megtettünk, hogy összeálljunk, és bejussunk a főtáblára, ez volt a legnehezebb küldetés. Meg akartuk mutatni a magyar kosárlabda-társadalomnak és a szombathelyieknek, hogy munkával, a megfelelő játékosok összerakásával milyen sok minden elérhető akkor is, ha a költségvetésünk kisebb, mint a riválisoké. Persze volt nyomás is rajtunk, mert ha totális szenvedés lett volna az egész, annak nem lett volna valami fényes a marketingje. Egész Magyarországot képviseltük és most a legfontosabb, hogyan folytatjuk, remek lenne, ha az aktuális magyar bajnok a következő években is képes lenne bejutni a csoportkörbe.

A következő idényre is érvényes a szerződése. Igyekszik fenntartani a tüzet és akár bekerülni legközelebb a nyolcaddöntőbe, vagy ez nem ilyen egyszerű?
– Most csak a szünetre várok, hogy leüljünk, és megbeszéljük a következő három-négy hónap prioritásait. Ha megvédjük a bajnoki címünket, töprenghetünk a következő évadon. Azzal nem értek egyet, hogy a magyar bajnoknak ne lehetne automatikus helyet adni a BL főtábláján, mert jobb eredményt értünk el a két litván, valamint a két lengyel résztvevőnél is. Talán átgondolja ezt a FIBA, hiszen jó házigazdák voltunk, rendre telt ház előtt léptünk pályára és elsőrangú körülményeket teremtettünk Szombathelyen – ha nem is a csoportkörbe, de a selejtező utolsó fordulójának kiemelt csapatai közé odakerülhetne a magyar induló. Ez megkönnyítené a helyzetet, azzal együtt, ha ismét megnyernénk a magyar NB I-et, ami nem lesz könnyű. Fontos lenne, ha a nyáron együtt maradna a keret, hiszen a játékosok szívesen szerepelnek ezen a szinten, de még semmit sem tudunk, ha eljutunk odáig, akkor is bármilyen nyolcasba kerülhetünk... Azt legalább már ismerjük, hogyan kell kezelnünk ezt a helyzetet és örülök annak, hogy így alakult a történetünk.

Majdnem pontosan egy éve a padlón voltak, miután elveszítették a Magyar Kupa döntőjét. Hosszú és nehéz úton jutottak el odáig, ahol most vannak?
– Az előző idényt nem úgy kezdtük, hogy favoritok lettünk volna valamilyen trófea megszerzésére. Aztán hónapról hónapra megváltozott minden, előre tudtunk lépni a tavasszal, de nem volt egyszerű. Amit tavaly március óta végrehajtottunk, az a Falco történetének egyik legszebb időszakát hozta el. Lejátszottunk nagyjából negyven mérkőzést a magyar bajnokságban, s csupán hármat veszítettünk el. Ezen jó érzés elidőzni egy pillanatra, ám a következőben már arra gondolunk, mi lesz holnap... Mindig a jobbra törekszem, ezért van egy kis rossz szájízem, hogy nem jutottunk a tizenhat közé a Bajnokok Ligájában. Nem az számít, mit vár a közvélemény, és mennyire van megelégedve azzal, amit mutattunk, rendre a nagyobb célokért kell küzdeni. De elégedett vagyok, és az Alba-meccs után, ha jól kialudtam magam, lesz nagyjából tíz napom értékelni a történteket és felidézni a pozitív emlékeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik