Nyerő helyzet – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 23:36

Egy biztos: Hanga Ádám nem jár rosszul. A Barcelona olyan szerződésajánlattal kereste meg, amelyet ha eddigi klubja, a Saski Baskonia tart is, a magyar kosaras akár az egyik, akár a másik klubjánál évi 2.5 millió eurót kereshet. A fenti tényállás a spanyol ACB-ligában érvényben lévő szerződések, mondjuk így, záradékából következik. Magyarán: ha a lejárt szerződésű játékosnak korábbi klubja megadja, amit a ligabeli kérő kínál, akkor nála marad a kosaras spanyolországi játékjoga.

Hanga Ádám esete annyival cifrább a fentebb vázolt általánosnál, hogy a magyar bedobó klubtársa, Shane Larkin hasonló cipőben jár, vagy a klub jár hasonlóban az amerikaival. S még egy csavar: spanyol információk szerint mindkettejüket egyszerre a Baskonia nem akarja megtartani – a Larkinért tett ajánlatot sem adná meg –, ám ebből nem következik, hogy honfitársunkért harcba száll, már csak azért sem, mert amikor a szezon végén Hangának a baszk egyesület ajánlatot tett, s azt a legjobb magyar férfi kosaras nem fogadta el, az ő posztjára szerződtettek játékost.

Ebből inkább az következik, hogy valószínűleg megy, ráadásul a Barcánál edzője a Baskonia eddigi szakvezetője lenne.

Anyagilag Hanga mindkét esetben jól jár, nem mellékesen mentálisan remek állapotban jöhet a válogatotthoz, ami a szeptemberi Európa-bajnokságot tekintve nem utolsó szempont. Nyilván van ennél jobb opció is, de ahhoz nagyon úgy kell(ene) állniuk a csillagoknak. Ennél jobb spanyolországi ajánlat létezhet, ám nem tűnik reálisnak, külföldre ingyen mehet, az NBA-s jogokkal pedig a San Antonio rendelkezik.

Külön fejezet lenne most az eredeti terv, az NBA-be kerülés lehetőségeit taglalni, de bedobónkat hat évvel ezelőtt, 2011-ben draftolta a San Antonio…

Hanga a legjobb korban van, remekül játszik, be is férne a Spursbe, más kérdés, hogy kell-e, egyáltalán olyan típusú spílerre van-e szüksége a klubnak, mint ő? Mindezt korábban Dávid Kornél vetette fel lapunk hasábjain, hozzátéve, most már ki kell(ene) menni az NBA-be, s nem feltétlenül San Antonióba.

Ám van élet az NBA-n kívül is, márpedig élni kell, és az életminőség az ACB-ligában egyáltalán nem rossz, sőt.

Olyan nagyon nem szorít a spanyolcsizma.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik