NS Panaszláda: burjánzik a játékvezetői nyomás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 09:15
Nem újdonság, hogy a játékvezetés a kritikák középpontjába kerül. A csapatok a vélt vagy valós sérelmeiket előszeretettel terelik rá a bírói karra, nyilvánvaló, hogy sok minden tehet a síp gazdája, de szép, okos és hozzáértő semmiképp. A szakmához ez is hozzátartozik, ám figyelemre méltó, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a panaszok a férfi kosárlabda élvonalában is.

Nyerges Zsolt, az Olaj tulajdonosa a Magyar Kupa negyeddöntője után orrolt meg Földházi Tamásra; az Alba Fehérvár ügyvezetője, Halm Rolland a KTE–Alba alapszakasz-mérkőzés ítéleteit vitatta; Bencze Tamás, a ZTE edzője a Szombathelyen lejátszott középszakaszbeli találkozó után nyilvánított markáns véleményt. A legújabb „ügy” a szerdai Falco–Körmend összecsapáshoz kötődik, amelyet követően a vendégek szlovén edzője, Gasper Potocnik nagy bírói nyomásról beszélt. Klubja közleményben jelezte, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez fordul, vizsgálja meg a játékvezetők (Földházi, Papp Péter, Török Róbert) ténykedését. Megkértük Faidt Mihályt, a játékvezetői bizottság elnökét, mondja el álláspontját a kialakult helyzetről.Faidt Mihályt, a játékvezetői bizottság elnökét, mondja el álláspontját a kialakult helyzetről.

„Véleményem szerint jól vezették a mérkőzést a kollégák – értékelt a Nemzeti Sportnak Faidt. – Ha Gasper Potocnik nem reklamál olyan hevesen, amiért jogos technikai hibát kapott, talán meg is nyerte volna a meccset a Körmend. Hozzánk egyébként még nem érkezett be hivatalos panasz, ha így lesz, a JB természetesen megvizsgálja a beadványt, és válaszol rá, ennek megvan a protokollja.”

„Általánosságban a bírók működésével kapcsolatban nem lehet reklamálni, ki kell vágni konkrétan kifogásolt jeleneteket a videofelvételből. A panaszok zöme nem állja meg a helyét, hiszen a csapatok érzelmi alapon, egyoldalúan közelítik meg a kérdést. Hibátlanul levezetni nem lehet egy mérkőzést, az elvek az elsődlegesek. Egyforma súllyal kezelendő, ami elmarad, illetve amit megítélnek. Ha azonos módon történik, és megmarad az egyensúly, itt is, ott is elengedik a vitatott esetet, akkor a hiba nem hiba. Ha az egyik oldalon mindent lefújnak, a másikon semmit, az már baj.”

Faidt Mihály hozzátette, bár nem reklámozzák, de szó sincs róla, hogy játékvezetőiket nem szankcionálják a rosszul sikerült mérkőzések után: az elmúlt hét évben 4 700 000 forinttól estek el a sporik, miután két-három-négy héten keresztül nem kaptak mérkőzést a hibáikat követően. Nincs olyan, hogy átsiklanak valami felett, hiszen a játékvezetői bizottságnak is érdeke, hogy minél kevesebb reklamáció érkezzék be. Benne van a pakliban, hogy a csapatok sokszor nyomásgyakorlás céljából próbálkoznak a játékvezetők működésének kritikájával, de Faidt szerint náluk nem érvényesül, hogy aki nagy hangon szól, annak igaza is van, ez nem zavarja meg a testület tagjait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik