Női kosárlabda: villám csapott a magyar válogatott gépébe

GYŐRI FERENC (Amszterdam)GYŐRI FERENC (Amszterdam)
Vágólapra másolva!
2019.11.13. 19:02
null
Végül szerencsésen megérkezett Hollandiába a női válogatott
Kisebb izgalom után szerencsésen megérkezett Hollandiába a magyar női kosárlabda-válogatott, amelyre egy feltörekvő, fizikailag rettenetesen erős házigazda vár a csütörtök esti Európa-bajnoki selejtezőn.

Rég elmúltak már azok az idők, amikor kézlegyintéssel elintézhettük a holland kosárlabdát. Hogy aktuális példával éljünk, a férfiak tavaly decemberi világbajnoki selejtezőjét a Tüskecsarnokban csak hosszabbítás után nyerték meg a mieink. Most abban bízunk, hogy ráadás nélkül is győzhet a magyar női válogatott az amszterdami Európa-bajnoki selejtezőn a sötét lónak tűnő házigazda ellen.

„Nagyon veszélyes ellenfélnek tartom a hollandokat – szögezte le Székely Norbert szövetségi kapitány. Fizikailag rettentően erősek, egy feltörekvő válogatott, amely középtávon fel fog érni Európa elitjéhez. Most még nem képvisel ilyen játékerőt, de sok olyan játékosa van, aki magas szinten szerepel. Az Európa-bajnokságon előttünk végzett Svédország, Nagy-Britannia, Szerbia, ezeknek az országoknak nincs értékelhető hazai bajnoksága, mégis nagyszerű eredményeket tudtak elérni. A hollandok hasonlóak, a keretükből sokan játszanak külföldön, többen Spanyolországban, Amerikában szocializálódtak, sőt, Emese Hof révén a WNBA ajtaján is kopogtatnak...”

Székely nem szeretne bebújni a mögé, hogy két jó csapat vár a magyar együttesre a kvalifikáció során, mert a miénk is jó csapat, ezt bizonyította az Eb-n. Válogatottunk nagyon fiatal, de a keret tagjai nem egyik pillanatról a másikra cserélődnek, a fiatalítás folyamatos volt. Kisebb problémák akadnak azért a játékosokkal, például Bálint Rékának húzódás van a combjában, Pusztai Petrának a talpa, Barnai Juditnak a válla fáj, ám alapvetően mindenki tettre és harcra kész.

Veszélyes ellenfél vár a mieinkre
Veszélyes ellenfél vár a mieinkre
NEM HAGYJÁK MAGUKAT

– A nyári Európa-bajnokságon nem volt ott a keretben. Motivált, hogy most megszilárdítsa a helyét a válogatottban?
– Igen, nagyon motivált vagyok és örülök annak, hogy Székely Norbert annyira számít rám, hogy bekerülhettem a tizenkettes keretbe – válaszolta Weninger Virág, a magyar válogatott hátvédje. – Mindent megteszek annak érdekében, hogy minél többet a pályán lehessek.

– Hogy teltek az elmúlt napok, milyen a hangulat a társaságban?
– Remekül érzem magam, nagyon szeretem ezt a csapatot, mindenki nagyon kedves. Sokukkal már játszottam együtt az utánpótlás-válogatottakban, valamint Dubei Debóra és Határ Betti a csapattársaim a Sopronban, ők sokat segítenek a beilleszkedésben.

– Mi dönthet a hollandok elleni találkozón?
– A védekezés lesz a legfontosabb. Nagyon agresszíven játszanak majd ellenünk, küzdeni fognak az első perctől, de mi sem hagyjuk magunkat.

– Vasárnap először játszhat Sopronban válogatott mérkőzést...
– Külön öröm, hogy soproni születésűként léphetek pályára Sopronban a nemzeti együttes tagjaként.

– Átalakult a keret Sopronban, ön egyre több játéklehetőséget kap. Szépreményű társaság jött ott össze erre az idényre is?
– Igen, és örülök, hogy nőtt a játékperceim mennyisége. Az előző évad nem sikerült túl jól számomra, ám anyáron nagyon sokat dolgoztam, ezért kerülhettem be a válogatottba is.

A Hollandiába utazók szerda reggel hétkor találkoztak az egyik soproni szálloda halljában, s mielőtt a kompánia elindult volna a bécsi reptérre, a játékosok megölelgették Török Ágnest, mert a győriek bedobója volt az egyik, aki kimaradt a szűkített 12-es keretből. Dombai Réka már korábban elhagyta az összetartást, míg Török mellett a DVTK-s Kiss Angelika és a PEAC-os Szabó Fanni szolgálataira nem tartott ezúttal igényt Székely Norbert, de ők természetesen riaszthatók a szlovákok elleni mérkőzés előtt, ha szükség lenne rájuk.

Az osztrák fővárosban minden gördülékenyen zajlott, ahogy az Amszterdam felé irányuló repülőúttal sem volt különösebb probléma a leszállási periódus egyik pillanatáig, amikor a gép bal szárnyába belevágott a villám. Barnai Judit, a Győrben játszó center ebből mit sem érzékelt, édesdeden aludt, ám Studer Ágnes például csukott szemmel is felriadt a fényességre, amelyet tompa hangjelenség kísért. Még szerencse, hogy az osztrák légitársaság Embraer típusú gépének meg sem kottyant ez a csattanás, a pilóta meg az elég mostoha időjárás dacára szépen levitte a földre a repülőt. Amelynek fedélzetén ezúttal Cziczás László, a nemzeti együttes egyik segédedzője sem hagyott fent semmit, noha előfordult már ilyen vele néhányszor.

A válogatott szállása nagyon közel van a Schiphol repülőtérhez, viszont még annál is messzebb a városközponttól, de mivel nem turistáskodni érkezett Hollandiába a kollektíva, ezt mindenki simán elfogadta. Arról nem is beszélve, hogy a kétállomásos küldetés csak vasárnap este fél 11 körül zárul, amikor befejeződik Sopronban a szlovákok elleni meccs...

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
H-CSOPORT
1. FORDULÓ (csütörtök)
19.30: Hollandia–Magyarország
2. FORDULÓ (vasárnap)
20.30: Magyarország–Szlovákia (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Barnai Judit (Uni Győr Mély-Út), Bálint Réka, Kiss Virág, Studer Ágnes (mindhárom Atomerőmű KSC Szekszárd), Dubei Debóra, Határ Bernadett, Weninger Virág (mindhárom Sopron Basket), Horváth Bernadett, Lelik Réka (mindkettő NKE-FCSM Csata), Pusztai Petra, Zele Dorina (mindkettő Aluinvent DVTK Miskolc), Turner Yvonne (Nagyezsda Orenburg, orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik