Női kosárlabda: sorsoltak az Euroligában és az Európa-kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 13:06
null
A Sopron megkapta Euroliga-ellenfeleit (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar bajnok Sopron Basket kosárlabdacsapata a női Euroliga előző idényében döntős orosz Dinamo Kurszkkal is találkozik a kupasorozat 2019–2020-as kiírásának csoportkörében. Sorsoltak az Európa-kupában is.

A keddi, müncheni sorsoláson a legutóbbi szezonban negyedik Sopront a harmadik kalapból húzták ki, és az orosz gárdán kívül csoportellenfele lesz a török Fenerbahce, az olasz Schio, a spanyol Girona, a francia Lyon, valamint két selejtezős párharc győztese.

A selejtezőben érdekelt Aluinvent DVTK Miskolc az olasz Reyer Veneziával mérkőzik a főtáblára kerülésért. A párharc győztese az A-csoportban játszhat – többek között a címvédő orosz UGMK Jekatyerinburggal –, míg a vesztes az Európa-kupában folytathatja nemzetközi kupaszereplését.

A selejtező első mérkőzését szeptember 25-én, a visszavágót október 2-án rendezik, a miskolciak nem kiemeltként hazai pályán kezdenek. A főtáblán október 16-án kezdődik a küzdelem.

Az Európa-kupában a Szekszárd két német, míg a Győr két spanyol csapattal is találkozik a csoportkörben.

A keddi, müncheni sorsoláson két részre bontották a mezőnyt, a magyar együttesek a második konferenciába kerültek. A csapatokat tíz négyes csoportba sorsolták, a győriek még portugál, a szekszárdiak belga riválissal mérkőznek meg.

A Cegléd belga és spanyol ellenfelet kapott, valamint játszik majd az egyik Euroliga-selejtező vesztesével is. A PEAC-Pécs mellé francia és spanyol együttes került, illetve csatlakozik még a hármashoz az Aluinvent DVTK Miskolc/Reyer Venezia El-selejtező vesztese.

 

NŐI KOSÁRLABDA
EUROLIGA
A csoportbeosztás
A-csoport:
UGMK Jekatyerinburg (orosz), ZVVZ USK Praha (cseh), Tango Bourges Basket (francia), Nagyezsda Orenburg (orosz), TTT Riga (lett), Mithra Castors Braine (belga), Cukurova Basketbol (török), Aluinvent DVTK Miskolc/Reyer Venezia (olasz)
B-csoport: Dinamo Kurszk (orosz), Fenerbahce (török), Sopron Basket, Famila Basket Schio (olasz), Girona (spanyol), Lyon ASVEL Feminin (francia), Arka Gdynia (lengyel)/Botas SK (török), BLMA (francia)/Olimpiakosz (görög)

EURÓPA-KUPA
A magyar érdekeltségű csoportok beosztása
F-csoport:
CB Avenida (spanyol), Uni Győr MÉLY-ÚT, Lointek Gernika Bizkaia (spanyol), Olivais FC (portugál)
G-csoport: BLMA (francia)/Olimpiakosz (görög), VBW CEKK Cegléd, Basket Namur Capitale (belga), Valencia BC (spanyol)
H-csoport: Aluinvent DVTK Miskolc/Reyer Venezia (olasz), Basket Landes (francia), PEAC-Pécs, AE Sedis Basquet (spanyol)
I-csoport: Atomerőmű-Tarr KSC Szekszárd, Rutronik Stars Keltern (német), Basket Hema SKW (belga), Herner TC (német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik