Női kosárlabda Eb: Nem változtak az álmaink – Iványi Dalma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.29. 14:30
Iványi Dalma szövetségi edző szerint a felkészülés kezdete óta a tokiói olimpia lebeg a szeme előtt a magyar válogatottnak, amely csoportgyőztesként bejutott a negyeddöntőbe a szerb-lett közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságon.

A 134-szeres válogatott klasszis, aki Székely Norbert kapitány szakmai stábjában dolgozik, a nemzeti csapat nisi szálláshelyén nyilatkozott az MTI-nek.

„Az Eb előtt sokat beszélgettünk a csapattal, ki kellett mondani célokat, és akkor mindenki azt mondta, hogy szeretné megszerezni az olimpiai kvalifikációt érő első hat hely valamelyikét. Ez az álom azóta is változatlan, a megvalósításához pedig lépésről lépésre kell haladni. Remélem, hogy egyre erősebbek leszünk a mögöttünk felgyűlő pozitív tapasztalatoktól. Ezek közé tartozik, hogy két erős csapatot győztünk le Nisben, amelyek teljesen más kosárlabdát játszottak. Mi azonban mindig tudtunk újítani, és az ellenfélnél színesebben játszani” – elemezte a történteket a tízszeres bajnok irányító.

A magyar kosárlabda halhatatlanjai közé beválasztott exjátékos kifejtette, sok minden kellett ahhoz, hogy Magyarország 18 év után újra Eb-negyeddöntőt vívhasson. Elmondása szerint hosszú folyamat és szisztematikus munka eredménye ez a siker, remek stáb van a csapat mögött, összhangban dolgoznak, amit a játékosok is éreznek, és bíznak bennük. Emberileg is remek a társaság, a kosarasok felszabadultan szerepelnek a válogatottban már a selejtezők óta, és látszik rajtuk, hogy éhesek a sikerre. Hozzátette, a folytatásban fontos lesz, hogy az együttes ne elégedjen meg ennyivel, de ne is nyomja őket agyon ez a teher.

„A megfelelő hangulat kialakulásában fontos volt, hogy az elejétől fogva voltak sikereink, rögtön nyertünk Litvániában, ami alapot és magabiztosságot adott a folytatáshoz, s ehhez mindig vissza lehetett nyúlni a nehezebb időszakokban. Kemény munka van amögött is, hogy minden játékos érezze: azért van itt, mert kivívta a helyét. Tisztában van mindenki a szerepével a csapatban, és el is fogadja azt. Azt is meg kell említeni, hogy az összetétel jó egyvelege a feltörekvő fiataloknak és a rutinosabbaknak” – sorolta Iványi Dalma.

Turner Yvonne-ról szólva a 2014-ben visszavonult klasszis kiemelte: a honosított kosaras évek óta Magyarországon szerepel, ismeri a közeget, ezért könnyen beilleszkedett úgy is, hogy később csatlakozott a többiekhez.

„A novemberi Eb-selejtezőn nem játszott, de akkor is velünk edzett, és ez is sokat számít. Van egy nagyon jó alapszemélyisége, mosolygós, nyitott és pozitív, s ahhoz képest, hogy amerikai kosaras, kiváló csapatember is. Tudja, hogy mikor kell keresni az egyéni megoldásokat, és mikor kell kiszolgálni a társakat” – mondta az első magyar WNBA-játékos, aki részese volt 2001-ben az előző Eb-negyeddöntőnek, akkor Le Mans-ban a hetedik helyen zárt a nemzeti együttes.

„A 2001-es Eb már nagyon régen volt, de az megmaradt bennem, hogy akkor is mindig csak a következő meccsre koncentráltunk, és hogy Franciaországban is remek volt a hangulat” – idézte fel.

Jelenlegi szerepvállalásáról úgy vélekedett: számára fontos, hogy több korosztállyal dolgozik együtt.

„Ezek kiegészítik egymást. Én úgy tudok mindenhol a legtöbbet adni magamból, hogy a felnőttválogatottnál behozom az U18-as csapat másodedzőjeként szerzett tapasztalatokat, de még azokat is, amelyeket év közben a PVSK-nál a kilenc-tíz éves gyerekek mellett kaptam. Ez pedig fordítva is működik, az U18-ban a felnőttek mellett gyűjtött élményeket hasznosítom. A mostani stábunk azért is működik jól, mert Székely Norbert és Cziczás László személyében vannak felnőttekkel foglalkozó edzők, mi viszont Andival (Mészárosné Kovács Andreával) sokszor utánpótlásedzői szemmel nézzük a játékosokat” – fűzte hozzá Iványi Dalma.

A magyar válogatott az utolsó, vasárnapi – törökök elleni – csoportmeccs eredményétől függetlenül megnyerte a nisi C-csoportot, így közvetlenül bejutott az Eb-negyeddöntőbe, 2001 óta először. A legjobb nyolc csapat mérkőzéseit csütörtökön játsszák Belgrádban, az Eb első hat helyezettje pedig részt vehet a tokiói olimpia selejtezőtornáján.

37. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA ÉS LETTORSZÁG
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 59–51 (18–11, 7–15, 14–7, 20–18)
Nis, 500
néző. V: Vojinovics (montenegrói), Csender (román), Csajkovszkij (ukrán)
MAGYARORSZÁG: STUDER Á. 6, TURNER 10/3, RAKSÁNYI 8/3, Zele 7, Határ 10. Csere: Dubei 5/3, HORTI 13, Varga Zs., Lelik. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
OLASZORSZÁG: C. Dotto 1, SOTTANA 16/9, Zandalasini 9, CINILI 12/9, Andre 2. Csere: Crippa, Penna, Cubaj 4, Romeo 7/3, F. Dotto. Szövetségi kapitány: Marco Crespi
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–6. 4. p.: 9–6. 7. p.: 13–6. x. 9.: 14–11. 12. p.: 20–11. 16. p.: 25–14. 19. p.: 25–24. 23. p.: 29–28. 27. p.: 31–33. 32. p.: 45–34. 34. p.: 48–42. 37. p.: 52–49. 39. p.: 58–51
MESTERMÉRLEG
Marco Crespi:
– Nagyon kemény és szoros mérkőzés volt, amely azért dőlt el a magyar csapat javára, mert hétszer is úgy faultoltunk, hogy jó volt a kosár, és még büntetődobás is következhetett. Ez nem fér bele. Egyébként pedig a negyedik negyedben mintha a magyarok éhesebbek is lettek volna a sikerre, ezért is érdemelték meg, hogy nyerjenek.

A csoport másik mérkőzésén: Szlovénia–Törökország 62–55(14–14, 16–15, 16–18, 16–8)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 147–135 4
2. Szlovénia 2 1 1 146–143 3
3. Olaszország 2 1 1 108–113 3
4. Törökország 2 2 109–119 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik