Női kosár: vereséggel zárta a válogatott a cseh tornát

FAZEKAS ZOLTÁN (PRÁGA)FAZEKAS ZOLTÁN (PRÁGA)
Vágólapra másolva!
2019.06.15. 17:03
Szoros meccsen kapott ki a lettektől a harcos erényeket csillogtató és sokáig remekül játszó magyar válogatott a prágai torna záró napján. 
Határ Bernadett volt a magyar válogatott legjobbja Lettország ellen (Fotó: Földi Imre) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
Határ Bernadett volt a magyar válogatott legjobbja Lettország ellen (Fotó: Földi Imre) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

A pénteki, bosnyákok elleni 25 pontos győzelem érezhetően jót tett a lelkeknek, a magyar női válogatott tagjai sokkal vidámabbak és élénkebbek voltak a vacsoránál és a másnapi reggelinél is. Majd jött a korai ebéd 11-kor, hiszen a meccs 15 órakor kezdődött, ezt már a délutáni ellenféllel, a lettekkel együtt költötték el Studer Ágnesék, de örömmel jelenthetjük, hogy a lányok nem vesztek össze a szinte ehetetlenül édes puncsos süteményen. Sőt, később a parketten sem akadt nézeteltérése a hölgyeknek, pedig kemény és élvezetes csatát vívtak egymással.

Az Európa-bajnoki felkészülést május közepén kezdte Székely Norbert együttese, amelyre – valljuk be – ráfért már a pénteki sikerélmény, ugyanis első három felkészülési találkozóját elvesztette. Ami a letteket illeti, akik egyébként két hete a burgosi tornán 14 ponttal legyőzték a mieinket, olyan lelkesedéssel végezték a bemelegítést és olyan csatakiáltásokkal biztatták egymást a kezdés előtt, mintha legalább olimpiai-döntőre készültek volna.

Egyben látszólag nagyon tartottak Határ Bernadett-től, a magyarok 208 centis centerétől, így aztán az első negyedben alig próbálkoztak a palánk alól dobással, helyette a triplákat erőltették, sikerrel. Jól és gyorsan játszottak a lettek, s mivel betaláltak távolról többször is, el is húztak 11 ponttal a második negyed elején. Szerencsére ritmust váltottunk, s Horti Dóra, majd Határ centergóljaival tisztes távolságba kapaszkodott fel az együttes.

Fordulás után remek tempóval játszottak a mieink, s csakúgy, mint a csehek elleni nyitómeccsen, ragyogóan kezdték a második félidőt. Hortiék repesztettek egy 13–0-s etapot öt perc alatt, s kiegyenlítettek a 23. percben. Sőt, Simon Zsófia kettesével majd az első jó magyar hárompontossal, amit szintén a pénteken a spanyol Zaragozához igazoló bedobó szerzett, már mi vezettünk. Ekkor hullámvölgybe került az ellenfél, a rózsaszínű mezben játszó csapat tagjai elkezdtek kapkodni, de a triplák, amikből összesen kilencet szereztek a találkozón, életben tartották őket.

Az utolsó játékrészben felváltva vezettek a csapatok a hajráig, ekkor sajnos a lettek jobban koncentráltak, s végül behúzták a mérkőzést, egyben hibátlan teljesítménnyel megnyerték a nemzetközi tornát.

NŐI KOSÁRLABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LETTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 69–63 (21–15, 16–14, 21–16, 10–13)

Prága, 20
néző. V: Kec, Vondracek, Jeráb (csehek)
LETTORSZÁG:
Jakobsone 7/3, PULVERE 11/3, KRESLINA 13/9, D. STRAUTMANE 14/12, Melnika 7. Csere: Ikstena 2, P. Strautmane 8, Vitola 13, Septe 2. Szövetségi kapitány: Martin Zibarts
MAGYARORSZÁG:
STUDER 7/3, Raksányi 4, Simon 7/3, Varga Zs. 6, HATÁR 22. Csere: Dubei, Zele, HORTI 14/3, Horváth B., Kiss 1, Lelik 2. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 3. perc:
6–2. 8. p.: 18–11. 13. p.: 28–17. 14. p.: 28–22. 21. p.: 37–29. 25. p.: 37–42. 28. p.: 44–50. 30. p.: 53–50. 31. p.: 53–55. 34. p.: 59–55. 37. p.: 65–59. 40. p.: 69–61
MESTERMÉRLEG
Martin Zibarts:
– Két kemény meccset játszottunk a magyarok és a csehek ellen, örülök, hogy mindkettőn nyertünk, és ezáltal a tornagyőzelmet is megszereztük. Ott tartunk, ahol kell, van még egy bő hetünk, azalatt még összecsapunk Kínával és Szlovákiával is, aztán kezdődhet az Eb.
Székely Norbert:
– Utálok kikapni, de ez most elfogadható vereség volt. A csapat egészen más képet mutatott, mint eddig, s ha a jövőben a küzdeni tudás párosul jó játékkal, akkor erre lehet építkezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik