Női kosár: Olaszország helyett Szlovéniában lesz a Sopron meccse

Vágólapra másolva!
2020.02.25. 07:45
null
Olaszország helyett Szlovéniába utazik a Sopron (Fotó: Koncz György)
Szerdán az Euroliga csoportkörének utolsó fordulóját rendezik, s egy darabig úgy tűnt, hogy a Sopron Basket sorsdöntő összecsapása elmarad a Famila Schio ellen, később azonban kiderült, Ljubljanában rendezik meg a találkozót.

 

Kézzelfogható közelségben okoz vészhelyzetet a koronavírus. Észak-Olaszországban két tartomány, Lombardia és Veneto lezárt, fertőző területnek számít, ezért sorra maradnak el a társasági események, így a sportmérkőzések is.

A Sopron szerdán a Schio otthonában szeretne belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, és egy esetleges győzelemmel – a többi mérkőzés kedvező alakulásának is köszönhetően – bejutna az Euroliga negyeddöntőjébe. A Schio vasárnapi, Palermo elleni bajnoki összecsapása már elmaradt egy tartományi rendelet miatt, amely legalább március 1-ig megtiltja az iskolák kinyitását és a sportrendezvények megtartását.

Úgy tudjuk, az olaszok hivatalos levélben értesítették a FIBA európai szekcióját, de hétfő estig még nem derült ki, hogyan határozott a szervezet a meccsel kapcsolatban. A magyar bajnoknál a FIBA állásfoglalásáig nem kívántak reagálni a történtekre, Sopronban is csak türelmetlenül vártak a fejleményekre és a döntésre.

FRISS! A Sopron a hivatalos honlapján jelezte, kedden reggel 10 órától a Városházán tart sajtótájékoztatót!

A FIBA honlapjának tájékoztatása szerint a mérkőzés nem marad el, szerdán este nyolc órától Szlovénia fővárosában, Ljubljanában rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik